Kpop Oneshots - By.: Honeybabbe Ver.2

Siwoo, a suli réme - 2Woo

HyunWoo POV

Alighogy végre kikerültem az egyetemről, ismét vissza kellett mennem a gimibe. Na, természetesen nem úgy, mint ahogy a sok tizenéves. Pszichológián végeztem és nyílván első munkahelyi lehetőség ilyenkor egy friss diplomásnak, egy poros, kis mezei gimnázium. Semmi kedvem nem volt kamaszokkal foglalkozni, elvégre korban nagyon közel álltam a gimis tanulókhoz és így nekem is ugyanolyan problémáim voltak, mint nekik. Napi hat gyerek minimum megfordult nálam, ami igencsak szép számnak számít - a mai fiatalok depressziósabbak, mint az idősebb korosztály - és bár én simán örülhettem is volna neki, annyira nem repestem. Az első néhány gyereket még örömteli érdeklődéssel hallgattam végig, de amikor már vagy a huszadik regélte el ugyanazt, már kezdtem érezni a kiégést, pályakezdőként. Már most alig várom, hogy elteljen az egy év és beadhassam a jelentkezésem egy kórházba, ahol már lesz is valami érdekesség. A tanáraim az egyetemen gyakran mondták, ez egy olyan munka, ahol igyekeznie kell az embernek, hogy maradjon benne némi empátia. Nem azt kérték tőlünk; szellemüljünk át a beteg lelkivilágára - mert hogy ez rohadtul nem is tenne jót nekünk -, csak annyi volt eme üzenetnek a lényege; ne legyünk embertelenek. Sajnos én már az első egy hét után elvesztettem minden empátiámat az itteni gyerekekkel szemben. Mindegyik elmondja, hogy depressziós, rossz az élet és nem akar ezen a földön lenni. Én meg ilyenkor csak gyurmászolom az arcom és magamban mindig gúnyosan megjegyzem: "Tényleg! Azta! Na ne mond... Képzeld, minden második embernek ez a problémája, ahelyett, hogy értékelnéd, amid van". Persze, ezt nem mondhattam volna el nekik szóról-szóra, mert egyetlen panasz után is, az igazgató páros lábbal rúgott volna ki innen. Na, ezért vagyok most ott, ahol. Minden nap meghallgatom a depressziós kamaszokat, szépen mosolyogva, hülye tanácsokat osztogatva, aztán pedig mehetek haza.

-Áhh... HyunWoo! Ráér egy kicsit? - Még a reggeli csipa is kipattant a szememből, mikor meghallottam az intézmény igazgatójának éles hangját a folyosó végéről. Néha az őrületbe tudott volna kergetni az öreg, főleg azzal a mértékű konzervatív gondolkodással, amivel meg lett áldva. Könyörgöm! Éljünk úgy, ahogy azt a huszonnegyedik század kívánja, ne maradjunk a múltban és a szürkeségben.

-Most épp rá. Miben segíthetek? - Próbáltam a lehető legérdekeltebb formában nézni rá és társalogni vele.

-Már megint miért nem vett fel nyakkendőt? Egy rendes férfinak szüksége van arra, hogy tényleg férfinak tűnjön! - Mérgesen nézett végig rajtam, mire kedvem lett volna pofán csapni egy vasrúddal, de soha nem voltam erőszak párti.

-Számomra kényelmetlen a nyakkendő, de ezen kívül mi miatt keresett fel még? - Nem igazán értem rá most a háborús elméleteiről, mert a szürke falak szépségéről hallgatni, főleg nem a nyakkendőről, ami szinte mindig hiányzott az öltözetemről. KangMin elég pontos fiú és nem szeretném megváratni, főleg, hogy ő még az érdekesebb esetek közé tartozott. Igaz, az ő problémájának is a főgyökere a suli volt, ahogy a korosztályában mindenkinek, mégis egy kicsit más volt.

-Jaj! Meg van! - Pár percre elgondolkozott az öreg és mikor belibbent az elméjébe a megfelelő információ, akkorát kiáltott, hogy még egy egészen picit bele is szédültem. - Nem tudom pontosan, hogy jelenleg mennyi pácienssel rendelkezik, de ha nem gond, akkor lenne még egy.

-Oké... ki lenne az? - Nem volt kedvem még egy depressziós gyereket hallgatni, de időm mint a tenger és így nem utasíthattam vissza, főleg, hogy az igazgató egy kissé mintha kétségbeesetten nézett volna rám. Mintha, ez most tényleg, igazán fontos lenne.

-Majd valamikor délután bemegy magához és bemutatkozik. Próbáljon egy kicsit beszélni a fejével, mert már bírhatatlan.

-Rendben... - Érdeklődve húztam fel szemöldököm és indulta roham léptekben az irodám felé. Kissé szitkozodtam magamban, mikor megláttam KangMint, mivel nagyon utáltam késni, főleg ha egy másik olyan pontos ember vár rám, mint amilyen én magam is vagyok. - Elnézést a késésért! Az igazgató úr egy kicsit feltartott.