Kpop Oneshots - By.: Honeybabbe Ver.2

Már halványulsz, de én látlak - SeKai

A sztorit a fentre behelyezett FMV ihlette. Nagyon jó kis videó, nem csak sekai rajongóknak ajánlom. ;)

-Sehun ah... - Jongin ajkait egy hangos nyögés hagyta el, ahogy az orgazmus szélére repítve löktem benne egy nagyot. Csupasz felsőtestemet szorosan magához ölelte, apró puszikat adva néha a nyakamba, ha épp nem nyikkant vagy nyögött fel. Folyamatosan a nevemet sóhajtozta, teli szeretettel és bizalommal felém. Mosolyogva bújtam nyakhajlatában, az utolsó mély lökések közepette, mikor egyszerre értük el a csúcsot. Jongin sokáig magához szorítva merevedett el, hevesen kapkodva a levegőt. Lábait továbbra is derekam köré kulcsolva hagyta, mintha egy pillanatra sem akarna tőlem elszakadni.
Csak hosszas percek múlva volt hajlandó enyhíteni a szorításán, így ki tudtam belőle csúszni és mellé fekve magamhoz húztam fáradt testét. Szemei álmosan pislogtak rám, puha, dús ajkai egy gyengéd mosolyra húzódtak. Derekánál fogva tartottam magamnál, másik, szabadon lévő kezemmel a szemébe lógó, barna haját igazgatva.

-Szeretlek... - Suttogtam ajkaira, egy apró puszit adva rájuk. Fáradtan ásított egyet, szemeit lehunyta és még szorosabban hozzám bújt, fejét mellkasomba temetve.

-Én is téged... - És ezután csak az egyenletes szuszogását hallottam. Óvatosan elnyúltam az ágy egyik felébe legyűrt takaróért és magunkra terítettem. Álmos voltam én is, mert bár együtt laktunk, mindkettőnk nagyon sokat dolgozott nap, mint nap; de Jongin alvó lényét akármeddig képes lettem volna figyelni. A férfiasan szép vonásait, mik ilyenkor úgy ellágyultak, mintha az ég világon semmi nehézsége nem lenne. Ajkai egy kissé elnyíltak, az allergiája miatt gyakran nem tudott az orrán át lélegezni. A szemeibe lógó, világos barna haja, mi mindig olyan puha és csillogó volt, mintha csak frissen lépett volna ki egy fodrász magazinból. Gyakran olyan szép volt, mintha nem is ebbe a világba tartozna.

(...)

-Meddig leszel ma bent? - Kérdeztem tőle reggel, mikor egy szál alsóban, a szemeit dörzsölgetve kilépett a kicsiny konyhánkba. Rossz szokásához méltóan kivette a dobozos tejet a hűtőből és beleivott. - Leszokhatnál erről. Másnapra mindig megromlik a tej. - Fintorodtam el játékosan.

-De így az igazi, egyébként meg nem tudom. Ma elvileg hamarabb haza érek. - Láttam, ahogy mozognak a fejében a fogaskerekek a munkabeosztását illetően, mire csak felkuncogtam. Mindig, olyan aranyos tudott lenni. - Miért?

-Ha mindkettőnk hazaér ma minimum hétre, akkor szeretnélek elvinni valahova. - Mosolyogtam rá elégedetten, míg ő látszólag teljesen elolvadt az ötlet hallatán. Alig lehetett hallani a csupasz talpainak csattanását a padlón, míg hozzám sétált és egy finom csókot lehelt ajkaimra.

-Köszönöm Sehun...

-Ez semmiség. Mindkettőnkre ráfér a pihenés. Főleg rád. Mostanában szét vagy esve. - Aggódva simítottam, még itt reggel, ébredés után is kissé meggyötört arcára. Már egy jó hónapja tart nála ez a folytonos fáradtság és már hiába csinált bármit is vele, nem hatott rá semmi sem. Ezért gondolom azt, hogy jó lesz nekünk ez a kis esti program. Feltöltődünk, szívunk egy kis friss levegőt és talán minden jó lesz.

(...)

A napom folytonos idegeskedéssel telik. Nappali műszakos szakácsként dolgozom egy kisebb, de annál nevesebb étteremben. Nem mondom azt, hogy nem érte meg itt dolgozni, elvégre elég magas fizetésem volt, de az a stressz, ami nap, mint nap ért engem itt séfként, azt nem minden ember vállalta volna be. Ha csak egy olyan embert felvesznek a konyhába, aki nem elég gyors, nem elég figyelmes és legfőképp, nem elég képzett, az mind nekem a legártalmasabb. Néha már az se érdekelt, hogy az összes itt dolgozó szakács megutál engem, mert úgy ordítok valakivel; szakmai ártalom. Ezzel ellenben viszont örülök, hogy legalább Jonginnak nincs egy túl stresszes melója. Óvóbácsi volt az egyik városi óvodában. Noha a gyerekekre vigyázás sem egy egyszerű feladat - legalább is szerintem - Jongin élvezte, hogy ez lehet a munkája. Imádta a kölyköket és bár emiatt egy csomószor tervezgettem, hogy egyszer talán örökbefogadok az ő kedvéért, igen nehezen vettem magam rá. Nem is azzal volt a gond, hogy bajom lett volna a kis lurkókkal, csak nem lett volna rá időnk. Se Jonginnak, se nekem, egy gyerek pedig eléggé igényli a törődést, akármilyen korban van.