Kpop Oneshots - By.: Honeybabbe Ver.2

Bundás - Sekai

Az igazat megvallva, soha nem voltam az a nagy állattartó ember fajta. Sokáig abban a hitben is éltem, nekem nem szabad a kezeim közé huzamosabb időre állatott adni. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy nem szeretem az imádnivaló, kis szőrös emlősöket - meg úgy, minden egyes állatot -, de elég felelőtlennek számítottam állattatás terén. Bár szerettem az állatokat, ha nekem volt is egy, arról rendszeresen megfeledkeztem és csak mikor nyomorgatni volt kedvem, akkor esett le, nekem van háziállatom. Hát igen, nem vagyok valami felelősségteljes ember, állatok terén.
Nyolc éves koromban kaptam egy aranyos, fehér egeret. Gyönyörű, gomb szemei érdeklődőn néztek felém, meglepő módon, nem félt tőlem. Azért kaptam ezt a csodálatos ajándékot a szüleimtől, mert úgy gondolták, már elég érett vagyok egy kisállat karbantartására. Az első egy hétben ez a feltételezés igaznak is tűnt. Annál az egérnél, még egy császár sem kapott nagyobb figyelmet. Élvezettel vettem aprócska kezeim közé, majd mikor visszahelyeztem a ketrecbe, diót kapott. Olyan szinten örült ennek, hogy pár nap alatt már a felém táplált bizonytalanság is eltűnt belőle és teljes bizalommal üldögélt a markomban, miközben én csillogó szemekkel vizslattam őt.
Egy hét után lankadni kezdett a figyelmem. Már nem játszottam vele mindennap és ez napról-napra rosszabb lett. Volt, hogy már csak vizet adtam neki rendszeresen, később pedig már azt sem. Az egérke szerencséjére, anya igen hamar észrevette felelőtlen viselkedésem és azzal a lendülettel vette el tőlem, életem addigi legszebb ajándékát, hogy egy olyan család gyerekéhez vigye, aki biztosan mindig a gondját fogja viselni. Az én szelíd egerecském pedig számomra nem is létezett többé. Napokig pityeregtem érte és ráadásul az is rosszul esett, hogy a szüleim egyáltalán nem jöttek oda hozzám, engem vigasztalni, sokkal inkább mérgesen, csalódottan méregettek. Valahol, a szívem mélyén pedig, én is tudtam; hibáztam.

(...)

Tizenkét éves koromig nem is volt semmiféle állatom. Imádtam az állatkereskedésben elütni néha az időd, mert ott kedves és barátságos kutyák, cicák, rágcsálók vettek körül. Egyik nap anya vitt haza. Megkértem, legyen szíves egy kicsit bejönni velem az kisállat boltba, mert már rutinnak számított ez az életemben. Aznap talán megsajnált és ezért vett nekem egy tengerimalacot. Rettenetesen örültem neki, Sehunnak alig bírtam vele dicsekedni. Bezzeg a fiatalabb mindig csak a fejét rázta és mintha egy kicsit lenéző is lett volna velem.

-Ez is csak egy hétig lesz igazán boldog, úgy, mint az a kisegér. - Jelentette ki határozottan, mire mérgesen felfújtam az arcom és faképnél hagytam. Most már a legjobb barátomnak is be akartam bizonyítani, igenis tudok gondoskodni egy háziállatról, ezért határozottan veselkedtem az nap neki a ketrec takarításnak. Mindent meg akartam adni, annak a kis, barna foltos állatnak, de mégis Sehunnak volt igaza, ahogy mindig. Két hétig őszinte érdeklődést mutattam az állat felé, de utána, kezdett feledésbe merülni úgy, ahogy az egérke is. A szüleim ezúttal ignorálták ezt, azt akarták, a tengerimalac pusztuljon el, hogy kicsit tanuljak az életről valamit, már pedig az egyik legfontosabb dolgot: az élet nem működik törődés, étel és víz nélkül, ez pedig az állatokra is igaz. Viszont ennek a kisállatnak is szerencséje volt, hiszen Sehun időben "kimentette karmaim közül" az állatot és lepasszolta egy nálam sokkal felelősségtudatosabb haverjának.

-Na~, ne sírj Jongin. Majd talán legközelebb. - Sehun együttérzően huppant le mellém a fűbe, mikor az újabb bukásomat sirattam az állatok terén. Annyira szerettem mindkét szőrmókot, még sem voltam képes, még csak egy hónapon át sem vigyázni rájuk. Mikor növök fel eléggé ehhez?

(...)

Kellemes sóhajok hagyták el ajkaim, ahogy Sehun egy újabb és egy újabb csókot hintett a nyakamon feszülő bőrre. Teljes testével nekem simult, ahogy én alatta fekve, majd hogy nem teljesen belesüppedtem a kanapé szivacsába. Az oldalamat cirógatta kezeivel, egyre feljebb és feljebb tűrve pólómat, hogy aztán egy pillanat alatt tegyen félmeztelenné. Szemérmetlenül nézett végig rajtam, alsó ajkába harapva. Már épp a nadrágomat gombolta volna ki, mikor a kutyája, Vivi rongyolt be a házba; a kanapé előtt megállt és heves ugatásba kezdett. Ez a kutya mindig remekül tud időzíteni.