Kpop Oneshots - By.: Honeybabbe Ver.2

Nem akarok olyan lenni... - JeongChan

-Ne legyél már gyerekes!- Hogy hányszor hallom ezt... "Jeongin ne így, ne úgy, nőj már fel." Már miért kéne felnőnöm? Tizennyolc éves vagyok, az Koreában még kiskorúnak számít és amúgy is, miért ne lehetnék örökké gyerek? Olyan jó és boldog így az életem; nem kell minden nap szembesülnöm azokkal a problémákkal, amikkel a felnőtteknek. Nem vágyom arra az életre, ami nekik van. Nekem jó így! - Jeongin!

Changbin idegesen méregetett, sőt, biztos vagyok benne, hogy legszívesebben megfojtott volna abban a pillanatban. Mondjuk... egy kicsit sajnáltam hyungot. Gyakran húztam fel kisebb-nagyobb hülyeségekkel, nem tagadom, de ő még mindig nyugodtabbnak számított, mint bárki más a baráti körömből.

-Szedd össze magad és nőj fel... - Lenézően vágta hozzám ideges szavait, majd gyorsan eliszkolt a dolgára. Elkeseredetten vettem kezembe a már kissé elnyűtt focilabdát és egy, a pályához közeli padon helyet foglaltam. Legszívesebben sírtam volna egy kicsit, főként amiatt, hogy senki sem volt képes megérteni engem. A kis csapatból, amibe én is beletartoztam, a legfiatalabbnak számítottam. Eleinte nem volt bajom ezzel, mivel mindig is imádtam, ha az emberek babusgattak, ami leginkább csak a kisfiús arcomnak volt köszönhető, de nem számít. Ahogy telt az idő, a hyungjaim úgy kezdtek el egyre inkább engem is felnőttként kezelni, ez pedig nagyon nem tetszett. Azt szerettem bennük a legjobban, hogy mellettük, mindig is egy kicsit gyereknek éreztem magam, de aztán ugye, ez megváltozott. Utálom, hogy bár még mindig én vagyok a kicsi, de egyáltalán nem úgy kezelnek. Tudom, sokan ölnének azért, hogy a náluk idősebbek velük egyenrangúként bánjanak a fiatalabbal, de én a szabályt erősítő kivétel voltam. Szerettem gyerek lenni és örökké az is akartam maradni, még ha ehhez kicsit az idősebbek agyát is kell húznom.

-Mi a baj Jeong? Már megint valaki kioktatott? - Chan hyung nevetve guggolt le elém, kezeit térdeimre helyezve, így nézve fel rám. Elpirulva emeltem le kezeit térdeimről és az ujjaimat kezdtem el tördelni. - Na, mi az? - Kissé aggódva ült le mellém.

-Semmi különös hyung. - Talán az egyetlen dolog, ami nem volt bennem gyerekes, az a szerelem volt. Véresen komolyan vettem ezt az érzelmet és bár mások közelében óvodás módon viselkedtem, Chan hyung közelében próbáltam olyan lenni, mint amilyennek ő preferált. Persze, már csupán az is gyerekesnek számított, hogy reménytelien hittem abban, hogy egyszer ő is viszonozza az érzelmeim, pedig mindig is tudtam, hogy ez lehetetlen. Mégis, én kicsiként viselkedve kergettem az amúgy teljesen reménytelen álmaimat.

-Majd mond el, ha úgy gondolod. - Gyengéden a hajamba túrt, mire olyan csillogó szemekkel néztem rá, hogy még én is belezavarodtam.

-Oké... hyung...

-Hagyd már ezt a jelzőt! Teljesen felesleges! - Legyintett egyet, ezzel is nyomatékosítva szavait. Azokat a szavakat, amik azt sugallták felém, hogy már a kedvenc hyungom is felnőttként tekint rám.

(...)

-Néztél már valamilyen egyetemet Jeongin? - Seungmin hyung energikusan pattant be mellém a padba, egy ezer wattos mosollyal az arcán.

-Nem...

-Mi?! - Elkerekedett szemekkel nézett rám. - Hát akkor mi csinálsz a gimi után? Hisz kitűnő vagy! Bárhova felvennének!

-Én azt értem... Nem akarok elmenni innen. - Az idősebb érthetetlenül nézett rám, látszólag semmi reációt nem talált szavaimban. Ő is csak felnőtt akar lenni, ahogy a többiek és nem figyel arra, hogy mennyire jó gyereknek lenni.

-Ne legyél már gyerekes! Tessék! Nézd át az összeset és végre válassz valamit! - Vágta elém a vaskos, egyetemekkel teli könyvet és előkapva a matek cuccát, a mai dogára kezdett el tanulni.