Kpop Oneshots - By.: Honeybabbe Ver.2

Carpe diem, édesem! - XiuChen

Chen POV

Nem hallatszódott más körülöttem, mint hangos, agyvizet felverő zsibongás. Szó szerint, az egész terem diák megőrült, kivéve engem, és a mellettem unottan ülő Sehunt. A tanár hevesen gesztikulálva oktatta ki a hangoskodás keltőket, kiket látszólag egyáltalán nem érdekelt a náluk feljebb való szava. Továbbra is folytatták azt az esztelenséget, amit már az óra eleje óta műveltek, csak drága történelem oktatónk, most elégelte meg ezt az egészet. Igazság szerint, ez a kis csapat fiú, egyáltalán nem volt rossz. Szimplán csak rohadtul nem érdekelte őket senki és semmi, szartak a szabályokra, amik erre a régi intézményre voltak jogosultak. Négyen voltak, mégis, néha akkora port tudtak kavarni, hogy a fejét fogta mind a tanár, mind a többi diák tehetetlenségében. Lassan már mindenki megtanulta ebben az épületben, hogy nem igazán lehet velük mit kezdeni. Hol csöndesek voltak, hol zajongók és többnyire mindig azt csinálták, amit jónak láttak és nem azt, amit a fentibbek tartottak jónak és utasították rá őket. Szerény véleményem nem volt más róluk, mint egy gúnyos horkantás, ha valaki róluk kérdezett, és mint aki jól végezte dolgát, rendszerint ilyenkor tovább álltam. Nem igazán érdekelt az, hogy mit csinálnak, csak hangoskodni, ne hangoskodjanak. A fejem szét megy így is minden nap a késő esti tanulástól, nem kellenek az életembe, holmi kis huligánok, akik azt hiszik, ez egy egyszerűen, és szabadon működő világ. Persze, nyílván meglehetett őket érteni, elvégre sokszor nem mondtak hülyeséget és még butának, vagy hülyének sem lehetett őket mondani. Értették azt, hogy mit csinálnak és hogyan, ahogy azt is tudták mindig pontosan, hogy a tetteiknek mik lehetnek a következményeik. Ők viszont szarva az egészbe, csinálták tovább, amit elkezdtek.Soha nem voltam ilyen szabadelvű. Egy részt, nem is olyan családból származtam, ahol ezt megengedhettem magamnak, más részt, nem is akartam belefolyni ilyen felkavaró ügyekbe. Éltem a kis megszokottan unalmas életemet egy szem igaz baráttal - Sehunnal - és rendesen tanultam úgy, ahogy azt egy velem egykorú gimnazistának illik. Nem vágytam többre, csak egy sikeres jövőre, ezért figyeltem mindig olyan nagyon az órákon és magoltam be a még legérthetetlenebb anyagot is. Természetesen ennek az volt a hátránya, hogy a nagyszünetre jól ki is merültem és többnyire csak henyéléssel, nulla szociális élettel töltöttem azt. Most is, lassan már a tanév végéhez közeledünk és egyre jobban érzem, elegem van. Fáradt vagyok és nyűgös, egyre nehezebben megy a tanulás és akkor még ezekről a zsibongókról ne is beszéljünk.-Nyomik... - Fintorgott az orra alatt Sehun, ahogy a tanár feladva a küzdelmet, ment vissza a táblához és magyarázta tovább az anyagot, próbálva ignorálni a kis bandát. Én személy szerint jót mosolyogtam álmos barátomon, aki látszólag már alig bírta nyitva tartani a szemhéjait. Ő hasonló volt hozzám, ezért nyílván már neki is ki volt a töke ilyenkor a suliból, főleg, hogy ő még talán nálam is kevesebbet pihent. -Igazán? - Mosolyodtam el, sunyin nézve le kimerült énjére. - Pedig Jongin is köztük van... - Húztam el mondandómat, mire Sehun csak megforgatta szemeit és egy nagyot sóhajtott.-Nem érdekel. -Mi az, hogy nem érdekel? Már nem vagy fülig belezúgva? - Érdeklődtem barátomtól, aki csak rándított egyet a vállán, így nem feszegettem inkább a témát, ismertem már annyira, hogy tudjam, ilyenkor ezt kell tenni. Csendben figyeltem Sehunnal együtt az óra további részében, egészen a kicsöngőig. Mivel utolsó óránk volt, ezért rajtam és álmos fejű padtársamon kívül, már az óra közben elpakolt és felöltözött diákok, ki is spuriztak a teremből. Sehun teljesen magába roskadva bámult előre, a még krétaporos táblára. Meg akartam kérdezni, rossz kedvének okát, de ilyenkor tényleg jobb nem piszkálni. Ha majd úgy gondolja, akkor elmondja nekem. Másnak úgy se nagyon tudná kibeszélni a problémáit, mivel ahogy ő nekem, neki is én voltam az egyetlen barátja, a szüleivel meg aligha tudott bármit is megbeszélni. -Átjössz hozzám? Kérlek! Azt játszunk a ps-en, amit csak akarsz, csak gyere! - Csimpaszkodtam a suli előtt barátom jobb karján, aki csak felnevetett tettemen és lerázott magáról.-Miért is ne? Úgy is péntek van. Ilyenkor nem szoktam tanulni. -Te szoktál olyat csinálni? - Viccelődtem vele, ahogy elindultunk hozzám. -Mit izélsz? Ugyan olyan nyomi vagy mint én! - Nevetett fel ő is. Már majdnem sikerült az eddig búskomor Sehunból egy vidámat alakítanom, mikor a zsibongó társaság mind a négy tagja az utunkat állta. Próbáltuk őket kikerülni, de nem igazán akartak engedni.-Sehun! Gyere! Beszédem van veled! - Jongin szólalt fel először is barátom csuklóját megragadva húzta volna magával, de látva Hunnien az aggodalmat, próbáltam őt megvédeni.-Mit akarsz tőle, ha? Azért csak úgy ne rángasd el! Ha nem akar veled beszélni, akkor ezt tiszteletben kell tartanod! - Mérgesen meredtem a megszeppent, nálam vagy tíz centivel magasabb srácra, aki hirtelen megdöbbenésében, nem hogy szólni, de még mozdulni sem bírt. Sehun csak mögém bújt, vagyis... amennyire csak tudott, próbált eltűnni mögöttem és a fülembe suttogott egy köszit. Egy biztos, ezek után muszáj lesz nekem elmondania, hogy mi a fa... bocsánat, túró van itt?!-Csak beszélgetnek, semmi extra, édes. - Lépett elő a társaság legalacsonyabb tagja, kissé talán neheztelően nézve rám.-Mi az, hogy édes?!-Édes...-Na, elmész te a... Gyere Sehun! - Rántottam magammal szerencsétlen, nagy bizonnyal egy kisebb izom rándulást okozva neki, de péntek és lassan évvége révén, nem igazán volt kedvem ezekhez a "szabadelvűekhez".(...)Sehun egész hazafelé úton hozzám sem szólt, csak lehajtott fejjel lépkedett mellettem, teljesen magába meredve. Legszívesebben felvidítottam volna, de egy szavamra se reagált, így ezt hamar feladtam, teljesen jelentéktelennek titulálva próbálkozásaimat. -És most elmondhatod, hogy miért történt az, ami? - Telepedtem le barátom mellé a kanapéra, a kezébe nyomva egy nagy adag édességet és üdítőt. -Semmi.-Sehun!-Jó, jó... - Egy nagyot sóhajtva markolt egy nagyot az általam adott chipsből, miközben látszólag a szavakat kereste a fejében. - Még a hétfőn, Jongin átjött hozzám. Ez egy ilyen, első randi féleség volt, legalább is, én azt hittem, egészen addig, míg fel nem hívta a barátnője. Érted? A barátnője! Pedig előtte, meg megakart fektetni.-A szemét! - Néztem rá elhűlve. Én mindig azt gondoltam, hogy azért ilyet egyikük se csinálna, abból a négy tagú bandából, de most nagyot kellett csalódnom bennük. Pedig tényleg rendesnek tűntek.Sehun nem válaszolt, csak elmosolyodott, ezzel is biztosítva arról, hogy nem kell aggódnom miatta, rendbe fog jönni. Még az kéne, hogy az az idióta teljesen a lelkébe tiporjon az én kis Sehunniemnak. Biztos, hogy utána jól pofán rúgnám a gyereket. Az se érdekelne, hogy mennyivel magasabb nálam. Sehunnak nehéz élete volt. A családja, egyszerűen képtelen volt elfogadni a másságát és bár nem rakták ki a híd alá a házból, mégis, Sehun rosszul érezte magát velük, abban a már kicsit sem családias házban. Feszengett, szinte egyfolytában, ez pedig mindenképp rossz pont volt nálam a szüleinél, de nyílván, én nem nagyon tehettem érte semmit azon kívül, hogy gyakran aludt nálunk, ahogy nagy bizonnyal ma este is így lesz. (...)Sehunt az a nap óta nem zaklatta többet Jongin, se a színes társaság egyik tagja sem, legalább is, nem mondta, hogy történt volna ilyen, Sehun pedig szinte mindig mindent megosztott velem. Ami viszont negatívum lett, az a hátamba lyukat égető tekintet volt. A négy tagú társaságból péntek óta az egyik srác, szinte egyfolytában engem bámult és ez kezdett rohadtul zavarni. Annyira feltűnően csinálta a dolgot, hogy még Sehun is észrevette, ez pedig már tényleg gáz. Ha múltkor akkora pofája volt, akkor most is legyen annyi vér a pucájában, hogy odajön hozzám és elmondja, hogy mi a nyűgje.