Játékos élet Yoongi ff. Befejezett

28. Fejezet

Yoongi POV

- Fáj egy kicsit a fejem. Ha sétálok egyet biztos jobban leszek.- vette fel a cipőit.- Majd jövök.- csapta be maga után az ajtót. Ezt meg mi lelte?

Yeona POV

Hogy miért siettem el az előbb? Ez egy jó kérdés, mert én magam sem tudom. Nem értem a viselkedésemet, de bizonyára a rideg varázsfőzet miatt vagyok nyűgös és ideges. Na jó, kinek is hazudok? Mikor Yoongi elakarta mondani mit is tett, egy pillanatra reményre leltem, ugyan mégis csak lesz valaki aki szerelmet vall, de nem így lett. Szánalmas vagyok. Engem ugyan ki szeretne?

- Csak az édesapám.- Motyogtam válaszolva magamnak, miközben a temető kapuja előtt álltam meg. Nagyot sóhajtva léptem be, majd a jól ismert sír felé kezdtem haladni. Míg a többiek suliban szenvednek a sok tananyagtól, addig én szépen ellógva baktatok apám alvó helye felé. Miközben egyre közelebb sétáltam az úticélom felé, észrevettem egy alakot a sír előtt gugolni. Egyre közelebb érve kezdtem felismerni a lehajtott fejű fiút.

- Jimin?- szólítottam meglepődve, mire az szintén kimeresztett szemekkel kezdett bámulni.

- Te meg mit keresel itt?- csattant fel idegesen, majd felállt.

- Ezt én is kérdezhetném tőled.- fontam keresztbe a karjaimat.

- Mit lehetne keresni a temetőben szerinted.- törölte meg könnyes tekintetét az ujjával, majd zsebre dugott kézzel kezdte bámulni a sírkövet.

- Örülök, hogy meglátogattad aput.- mosolyodtam el halványan.

- Ne hidd hogy ez az első eset.- suttogta rideg tekintettel.

- Ennek még inkább örülök.

- Miért nem vagy iskolában?

- Na és te?- kérdeztem vissza nevetve.

- Ezek szerint te sem vagy jó kedvedben.

- Megkérdezném mi a baj, de tudom úgysem válaszolnál.- magyaráztam a fiúnak, miközben legugoltam majd a sírkövet kezdtem simogatni.

- Ugyan miért érdeklődnél?- nézett rám értetlenül.

- Mert aggódok?- valamiért ebben a kommunikációban folyamatosan kérdésre kérdést adunk válaszként.

- Aggódsz?- lepődött meg.

- Ja, elvégre az uncsitesóm vagy Jimin.- álltam fel, majd leporoltam magam.- Örökre a rokonom leszel, mégha te ezt a kapcsolatot kicsit sem viszonzod.- utaltam a sok csínytevésre, amit átéltem.

- Yeona, én-

- Tudod, mindig feltettem neked a kérdést. Miért bántasz? De te sosem adtál rá választ. Helyette mindig szembe nevettél gúnyosan, majd ott hagytál sírva, szomorúan.- remegett meg a hangom visszamemlékezve.

- Mert akkor még nem tértem észhez!- sóhajtott fel idegesen.

- Miről beszélsz?

- Voltam iskolában. Bementem reggel. De amivel szemben találtam magam, az kiakasztott.- kezdett bele, miközben a távolba bámult.- Lisa mindig is azzal etetett, hogy én vagyok a mindene és hamarosan a pasija lehetek. Mindig ezt adta be nekem, én pedig mint egy kiskutya mindent bevettem és teljesítettem.- horkantott fel visszaemlékezve a sok kihasználásra.- Szerelmes voltam Lisába, sőt! Teljesen odáig voltam érte, imádtam. Ő volt nekem a mindenem, épp ezért mikor szóba állt velem először, nem akartam a lehetőséget elveszíteni.- fordult felém.- Azt mondta nem lehetek veled többé jóban. Vagy ő vagy te. És én őt választottam.- hunyta le a szemeit, miközben kezdett megtörni.- Tudtam, hogy még mindig szereti Jungkookot, hiszen ismertem nagyon is jól, de csak arra tudtam gondolni, hogy majd ha végre én leszek a szerelme, akkor könnyen elfelejti őt. Mert képes leszek rá. Képes leszek megszerettetni vele magam.- hagyott kis szünetet, majd folytatta.- Bíztam benne, mégis hátba szúrt. Ma reggel láttam őt és Jungkookot csókolózni. Nem tudták, hogy ott vagyok az ajtónál és mindent hallgatok illetve látok a kis résről. Azt hitték becsukták az ajtót, de nem.- zokogott fel.- Annyira kiborultam, hogy beolvastam neki, majd elszaladtam. Egészen idáig vittek a lábaim.- ért a története végéhez, mire rám emelte tekintetét.- Sajnálok mindent Yeona. Tudom, nem fogsz megbocsátani, sőt, lehet azt hiszed ez egy újabb átverés, de nem. Befejeztem. Végem van.- gurultak ki a könnycseppjei, majd végleg felsírt.

- Jimin, úgy sajnálom!- öleltem át hirtelen, mire meghökkent.

- Te mégis mit sajnálsz?

- Azt, ahogy csúnyán el bánt veled az a liba.- bújtam hozzá szorosabban, mire végleg ő is viszonozta az ölelést.

- Ne sajnálj, mert rohadtul megérdemeltem.- súgta a fülembe.- Nagyon bután bántam veled egy hülye fruska miatt.- húzódott el egy kicsit, hogy a szemembe tudjon nézni.- Annyira sajnálok mindent Yeona! Nem tudod elhinni, mennyire fáj amiket tettem veled!

- Jimin, megbocsátok.- motyogtam.

- Annyira nem érdemlem ezt meg. Sőt, az egész életet sem érdemlem meg. Nincs miért léteznem. A szerelmem átvágott, az unokatestvéremet bántottam többször is, nincsenek igaz barátaim. Nincs egyszerűen semmim! Semmi értelme nincs az életemnek!

- Jimin, ne mondj ilyeneket! Igen is van értelme, csak egyszerűen rossz emberekkel hozott össze a sors.- nyugtattam.

- Nem akarok tovább élni. Egyszerűen nem bírom! Nem maradt elég erőm. Elfáradtam.- suttogta az utolsó szavat szüpögve.

- Jimin, kérlek ne! Tudom milyen érzés ez, de hidd el! Eljön a napos oldala az életnek hamarosan, csak bíznod kell benne! A jövő nagyot tartogat, szóval sírd ki magad nyugodtan, de azt ne mond, hogy nem akarsz tovább élni.- töröltem le az ujjaimmal a könnycseppjeit az arcáról.- Itt leszek neked és együtt túlvészeljük a nehéz napokat, oké?

- Yeona- nyelt egy nagyot.- Miért?

- Hm?

- Miért nyugtatsz? Miért ölelsz? Miért adsz reményt az életben? Miért csinálod ezt? Annyira nem érdemlem meg!

- Mert tudom milyen érzés a halál szélén állni, Jimin. És lehet hogy nem érdemled meg, de a halált még inkább nem.

- Te vagy a legjobb dolog az életemben.- fogta kezei közé az arcomat.- kiskorunkban is mindig te voltál az, aki segített a bajban.- nézett rám a sírástól vörös szemeivel.- Szeretlek!

- Én is téged!- öleltem át mosolyogva.

- Még egyszer sajnálok mindent!- Motyogta a vállamba.

- Én is sajnálom, hogy így alakult ez.

- Egyébként, te miért lógsz?- vált el tőlem felköhögve.

- Ami azt illeti, nem éreztem jól magam.- mondtam el félig az igazságot.

- És mi miatt lila a szemed? Kontaktlencse?- vette észre, mire bepislogtam.

- I-Igen, tök menő, nem?- vigyorodtam el kínosan.

- Az, viszont én most már megyek szerintem.

- Várj Jimin! Hová mész és mi a terved a jövővel kapcsolatban?- állítottam meg idegesen.

- Haza megyek, ne aggódj nem csinálok semmi butaságot. Ami a jövőt illeti, Lisát valószínűleg örökre elkerülöm ahogy a barátait is.- válaszolt gondolkodva.- Kicsit egyedül szeretnék lenni, és végig gondolni a múltat majd a jelenre összpontosítani, hogy mégis hogy tehetnék mit jóvá.

- Rendben van, írj ha haza értél.

- De te is!- mosolyodott el.- Szia Yeona! És mégegyszer köszönök mindent!- integetett, majd elhagyta a temetőt. Míg végleg el nem tűnt egyre távolodó alakja, addig integettem mosollyal az arcomon. Miután végleg nem láttam, az arcom vele együtt komorrá vált.

Jungkook csókolózott Lisával.

Csak ez járt a fejemben.

- Muszáj használnom a szerelem főzetet. Jungkookot magamnak akarom tudni.- suttogtam, miközben az apum sírját bámultam.- Apa, ugye jól cselekszem?- kérdeztem, de természetesen választ nem kaptam.- Még sosem csináltam olyat, ami nekem lett volna jó. Önző lennék, ha végre olyat tennék ami boldoggá tenné? Elvégre Jungkook az én boldogságom, nem? Hiszen azóta vagyok képes mosolyogni, mióta ő az életembe lépett!- tettem fel sorban a kérdéseket. Hiába magyaráztam mi miatt is érdemlem meg végre, hogy önző legyek, egyre inkább kapott el az az érzés, hogy nem ez az én boldogságom. De akkor mi más lenne?