Játékos élet Yoongi ff. Befejezett

34. Fejezet

Hoseok POV

Örültem annak, hogy Lisa szemei felcsillantak, és belátta hogy rosszul cselekedett. Ez végülis feldobta a napomat. Taehyungon agyaltam végig, vajon tényleg lefeküdt e Roséval, ugyanis erre a kérdésemre választ nem kaptam. Reménykedek abban, hogy ennyire azért nem idióta. Épp véget ért a második óra, ami biológia volt. Valamilyen oknál fogva Jungkook nem jött be, és Yeona sem volt ott, így egyből rossz gondolataim támadtak, és csak arra számítottam hogy ezek ketten vannak valahol és lógnak. Kiderült, hogy az irodalom tanár beteg, így lyukas óránk van. Taehyung a többi fiúval indult focizni, így egyedül maradva indultam a kosárpályára. Miközben egyre közelebb ballagtam, egy síró hang is hangosabb lett. Valaki a bokor mögötti padon a térdeire borulva zokogott. Ez a valaki Yeona volt.

- Yeona?- Szólítottam meglepődve.- Mi történt?- Ültem le mellé.

- H-Hoseok?- Ismert fel, majd a távolba kezdett bámulni.

- Mi történt? Miért sírsz? Valaki megint bántott?- Halmoztam el kérdésekkel.

- Mindent elrontottam.- Suttogta, miközben a hangja megremegett.

- E-Ezt miért mondod?

- Lett egy barátom, amik éveken keresztül sosem volt. Mégis elveszítettem.- Zokogta a tenyerébe, aminek hallatától egyre jobban sajnáltam meg.

- Jungkookkal össze vesztetek?- Értettem meg, mire bólogatni kezdett.- Nézd, nem tudom mi történt köztetek, de biztosan átmeneti dolog ez. Hamarosan kibékültök és újra-

- Nem.- Szakított félbe.- Azt mondta nem akar többé jóban lenni velem, felejsem el őt.- Osztotta meg a fiú mondatait fájdalmasan.

- Nagyon sajnálom Yeona.- Nem tudtam egyszerűen mit csináljak. Végig simítsak e a hátán nyugtatás képpen, át e öleljem, vagy csak hagyjam itt, mert esetleg nincs szüksége társaságra. Fájt, hogy nem tudtam őt megvígasztalni.

- Én is.- Suttogta.

- Tudod, szerintem nem hiába történnek az ilyenek. Bízom abban, hogy az élet nem hiába tesz kihívások elé. Erősnek kell maradni, ugyanis a jövő nagyot tartogat. Hiszek benne, hogy a nehéz napok csak megpróbáltatások.- Vázoltam fel neki a gondolatmenetemet, amit figyelmesen hallgatott.

- Így gondolod?- Kérdezte csillogó tekintettel a reménytől, mire bíztatóan bólogatni kezdtem.- Amit tettem az szörnyű volt. Szerinted van rá esély hogy valaha megbocsát?

- Attól függ hogy mit tettél.- Dőltem hátra kíváncsian.

- Nem foglalkoztam az érzéseivel. Szerelmet vallottam neki és nem fogadtam el a visszautasítását. Nem érdekelt ő mit gondolt. Csak az számított hogy magamnak tudjam.- Árulta el. Tudtam jól hogy kedveli a fiút, mégis fájt minden egyes szava.

- Szóval szereted őt.- Motyogtam, amire felfigyelt.- Lehet hogy ez egy jel arra, hogy nem ő az igazi.

- Igen, biztos vagyok benne.- Értett egyet.- Sajnálom, hogy majdnem tönkre tettem Lisával a kapcsolatát, mégha nincsenek is együtt. Attól még ők egybe tartoznak.

- Igaz.- Mosolyodtam el halványan.- De tudod, nem kell dühösnek lenned magadra. Illetve, egy kis szomorkodás természetes, de sosem okold magad a történtekért. A múltat le kell zárni. Lehet hogy Jungkook most mérges, de később enyhülni fog. A lényeg hogy megbántad, ez a fontos.- Fordultam felé az egész testemmel.

- Köszönöm Hoseok. Ez nagyon jól esik.- Hálálkodott gyönyörű mosolyával, ami megdobogtatta a szívem.

- Én köszönöm hogy én lehettem az, aki megnyugtat.