Játékos élet Yoongi ff. Befejezett

31. Fejezet

Yeona POV

Az este folyamán végül tényleg főztem vacsit, amit Yoongi ínycsiklandónak tartott. Hogy ne vegye észre, rögtön az isi tatyóm mélyére tettem a könyvet is és a parfümöt.

- Annyira álmos vagyok!- Nyafogott. Épp a kanapén ülve tévéztünk. Kint szakadt az eső, így sötétség borította be a házat.

- Akarsz menni aludni?- kérdeztem, bár tudtam jól mi lesz a válasza. Bólogatott. Még csak kedve sem volt beszélni.- Felolvastad az átok feloldó szöveget?

- Még nem, de őszintén nincs is rá kedvem. Meg felesleges is.- Motyogta az utolsó mondatot, viszont szerencsére jó a hallásom.

- Miért mondod ezt?

- Nézz rám.- mutatott magára.- Még mindig nem vagyok igazi ember. Szerintem már nem is leszek. Lehet jobb lenne, ha örökre macska formában élnék. Kezdem elveszíteni a reményt.- hajtotta le a fejét.

- Váó! A nagy Min Yoongi lógassa azt a nagy fejét, ami az egóját cipeli?- szivattam, hogy mosolyra derüljön, de nem igazán sikerült.- Nem szabad elveszíteni a reményt, bízni kell benne! Nyilván nem fog hamar hatni sajnos, de jobb későn mint soha!- próbáltam felvidítani.

- Látsz rá esélyt?

- Perszehogy!- jelentettem ki magabiztosan, mire elgondolkodott majd mosolyogva szintén bólogatni kezdett.

- Igazad van. Nem szabad elveszíteni a reményt.- értett velem egyet.- Köszönöm.

- Mit köszönsz?

- Igazából én sem tudom. Hogy vissza adtad a reményt?- nevette el magát kínosan.

- Ez csak természetes.- viszonoztam a mosolyát.

- Őszintén Yeona, szeretek veled élni. Mióta ismerlek, azóta csak segítesz. Örülök, hogy aznap az esőben rád találtam.- Vallotta be, amitől a szívem megdobbant egy nagyot.

- Yoongi .... inkább nekem kellene köszönetet mondanom, amiért az életembe csöppentél. Ha aznap te nem nyávogsz, én már itt sem lennék.- néztem körül a szobában, utalva a világra.- Örülök, hogy bele léptél az életembe és végig hallgattad a sok panaszkodást a suliról. Tény, mikor megtudtam hogy igazából ember vagy és létezik varázslat, először nem hittem el.- Nevettem el magam visszaemlékezve.- De szerintem megérthető reakció volt tőlem. Más sem reagált volna jobban rá. Viszont amíg ezt nem tudtam, addig nem hittem a varázslatban, mindig is egyszínűnek láttam a világot, - Hagytam egy kis szünetet, majd folytattam. - de mióta velem élsz, megmutattad az élet játékos oldalát, aminek nagyon hálás vagyok!- Bólintottam egy aprót a végén, arra utalva hogy őszintén gondolom. Miután ezt ki mondtam, a mellettem ülő fiú nem válaszolt semmit, csak mély szemkontaktust tartottunk. Éreztem, hogy ideges vagyok, ahogy a vér az arcomba csöpög, mégsem szakítottam meg.

- Tudod, még sosem éreztem ilyet egy nő iránt, amit irántad. Már jó ideje nálad dekkolok.- Kuncogta el magát.- Lehet túlságosan hozzád szoktam és ragaszkodom.- vigyorodott el, amitől megmutatta tökéletes fehér színű és egyenes fogait. - Ahogy az utolsó szót kimondta, valami végig futott bennem. Gyorsabban, mint a kinti villámlás, és az utána keletkező hangos mennydörgés. Mi ez az érzés?- Szerintem mostmár megyek "manifesztálni". - mutatott idézőjeleket az ujjaival kuncogva, majd elhagyta a nappalit. Értetlenül kaptam a szívem helyére, ami hevesen vert.

- Neked meg mi a bajod?- suttogtam neki, bár tudtam hogy nem kapok választ. Idegesen felsóhajtva próbáltam magam összeszedni, majd lekapcsoltam a tévét és felsiettem a szobámba aludni.

Reggel már szinte tűkön ülve vártam az iskolát. Még sosem akartam ennyire oda sietni. Hiszen az a hely maga a pokol! Kora reggel magamra rángattam az egyenruhát és uzsit készítettem. A varázs könyv ismét teleportált, megint az anyám szobájában találtam meg. Úgy döntöttem először Jinhez megyek, vissza adom neki a könyvet, hogy biztonságban legyen, majd onnan a suliba sietek. Felhúztam a cipőmet, majd az ágyamra néztem, ahol Yoongi lebigyesztett ajkakkal mélyen horkolt.