HIStory (Befejezett)

Home

Az autóút második fele csendben telt el. Lottie egy hülye fiúbandát hallgatott fülhallgatón keresztül, miközben valami letöltött tini regényt olvasott, Mark az útra koncentrált, Jay pedig időnként a visszapillantó tükörből nézte a Louis vállán szundikáló göndörkét.

- Ismét közel kerültetek egymáshoz, ez jó - suttogta Jay.

- Tessék? - kérdezett vissza Lou.

- Csak annyi, hogy jó látni, hogy újra összemelegedtetek a tábor alatt, mint régen. Emlékszem, ő  sohasem tudott olyan hamar elaludni, mint te, nehézségei voltak az elalvással, ezért mindig megvárta, míg elalszol, és utána lejött a konyhába, hogy megigyon egy pohár teát, miközben beszélgettük egy keveset, főleg rólad. Imádott rólad beszélni - párásodott el Jay tekintete egy pillanatra, felidézve a régi szép időket. Louis majdnem elszólta magát, hogy ők  bizony sokkal jobban "összemelegedtek", mint azt Jay gondolná, és mint amennyire Louis bevallaná magának. Az egész dolog új volt az azúr szemű számára, mind szex - főleg a meleg fajta -, mind az érzések, amiket kivált belőle a göndörke. Még nem mondaná szerelemnek, vagy ehhez hasonló giccses dolognak, de tagadhatatlanul vonzódik a gyerekkori barátjához, jobban, mint a többéves barátnőjéhez, ami valljuk be: szánalmas. Azonban ő túl gyáva ahhoz, hogy egyszerűen otthagyja Eleanort, mert - ha nem is olyan módon, ahogy kellene, de - szereti a lányt. Hiszen Eleanor olyan sokszor kisegítette, és törődött vele, amikor senki sem kérte...

Elmélkedéséből Harry aranyos mocorgása rángatta ki, a göndörke még álmában is jó közel akart kerülni Louishoz, beletemetni az egész arcát az azúr szemű vállgödrébe, ezzel beleszuszogva az azúr szemű csiklandós nyakába. Lou, próbálva visszafojtani a mosolyát, odahajolt Harry göndör fürjeihez, és beleszagolt az oly' finom illatú hajzuhatagba, majd odalehelt egy apró puszit. Észrevéve magát, hogy nincs egyedül, pirulva az ablak felé fordult, és csak bámulta az elhaladó fákat, mintha ennél érdekesebb nem is lenne a világon. Már éppen megnyugodott, hogy senki sem látta az előbbi kis akcióját, amikor Jay halkan megszólalt, hogy csak hárman hallják, hogy mit mond:

- Mintha még csak tegnap lett volna, amikor te és a kis Harold együtt játszottatok a hátsó kertben - nosztalgiázott az asszony. - Harry mindig csillogó szemekkel követett téged, bárhova mentél, és bármilyen  butaságot csináltál - csóválta meg a fejét mosolyogva. - Semmit sem változott...

- Anya, ne hozz kellemetlen helyzetbe! - mordult rá az anyjára Louis egy kissé hangosan, mire Harry nyöszörögni kezdett álmában. Louis egyből csitítóan susogott, minek következtében Harry  abbahagyta a nyekergést.

Amikor az autó elérte a Doncaster táblát, Louis finoman elkezdte felébreszteni a még mindig alvó göndörkét. Harry szemhéja meg-megrebbent, majd lassan kinyitotta szemeit, felfedve az alvástól bepárásodott smaragdokat.

- Szia! - motyogta a göndörke kásás hangon, amit Louis úgy szeretett.

- Hi! Megérkeztünk.

- Rendben - ásította el magát Harry, miközben ujjaival kidörzsölte a szemeiből az álmot, és - amennyire a hátul lévő kis hely engedte - nyújtózkodott egyet, kiroppantva a beállt nyakát, illetve életet lehelt az elgémberedett végtagjaiba is.

- Harry drágám, szeretnél még ma valahova menni, vagy egyből mehetünk haza? - érdeklődött Jay.

- Menjünk haza! - nézett Harry az azúr szemekbe, és szélesen elmosolyodott, hogy az édes gödröcskéi is kirajzolódtak.

Maga a ház két emeletes és hat szobás volt, egy tágas nappalival, ahol rendszeresen az egész család összegyűlt, hogy nézzék a focimeccseket, filmezzenek, vagy társasjátékozzanak. Ez azonban nem volt mindig így. Félicité halála után a család minden tagja magába fordult. Mark egyre többet és többet túlórázott, Jay szintén dolgozott, és ha otthon volt, mindig lefoglalta magát általában különböző sütik sütésével, az ikrek nagy örömére, akik imádták az édességet. Lottie egyre többet lógott barátnőivel, és sokszor náluk is aludt, hiszen a saját szobája melletti helyiség üres volt, már nem használta senki. Már nem kellett oda berontania, ha esetleg nem találta a kedvenc felsőjét, ami mindig szőrén-szárán eltűnt, és valahogy mindig Félicité szobájában talált rá. Lottie menekült az emlékek elől, ahogy Louis is. Lou a könyvtárban töltötte minden szabad percét könyvekkel körülvéve, olvasva. Egy más világba akart kerülni, ahol elfelejtheti a szomorúságot, az ürességet, amit a testvére elvesztése után érzett.