Another World

540 39 95
                                    

Harry POV

Megcsókolta. Igen, megtette. Végre, csak négy évnek kellett elmúlni. De megérte annyit várni, merthogy amikor Harry ajkai összetapadtak Louiséval, olyan érzés volt, mintha tűzijáték robbant volna, amit hatalmas forróság követett. Bár igazán akkor volt Harry számára élvezetes, amikor Louis visszacsókolt. Az a szenvedély, ami akkor körbelengte őket, egyszerűen leírhatatlan.
Harry nagyon sajnálta, amikor el kellett távolodnia Lou oly' csábító ajkaitól, hiszen legszívesebben ott csüngne örökre.

***

Miután Louis becsukta maga után a lakásuk ajtaját, Harry még pár pillanatig ott állt a bejárat előtt egy fülig érő mosollyal, amit még azután se tudott letörölni, hogy belépett a saját albérletébe.
Útját a fürdőbe vette, ahol pár percig magát nézte a tükörben. Hosszú haja kócosan hullott a vállára, arca egy kissé kipirult, és a szemei csak úgy csillogtak, mintha lázas lenne. Ezután levetkőzött, és lefürdött.
Pár perccel később, mikor már a tincseit törölte a törölközővel, hallott két kopogást az ajtón, majd Zayn lépett be a helyiségbe.

- Hé! Hogy képzeled? Mi van, ha meztelen vagyok? - kérdezte felháborodva Harry.

- Ó, ugyan már, mindent láttam, amit eltakarhatnál - forgatta meg szemeit Zayn, majd a mosdónak dőlve karba tett kézzel nézte a göndört, aki egy rendezetlen kontyba kötötte a haját a tarkóján. - Merre jártál?

- Jaj, csak nem hiányoztam?

- Hiányoztál a fenének! - legyintett a barna szemű. - Csak érdekel.

- Elmentem sétálni, meg összefutottam Louval. Semmi extra - mondta közömbösen, azonban arca rózsája elárulta, hogy ennél sokkal több történt.

- Aha~ - nyújtotta el az ,,a" hangot Zayn, tudatva a smaragd szeművel, hogy nem hisz neki. - Megdugtad?

- Mi?! Dehogy! - nyílt tágra a göndör szeme, majd halkan hozzátette: -Még nem.

- Sok szerencsét hozzá, bár nem gondolom, hogy Louis baba annyira akarná, hogy jól seggbe rakják - szemtelenkedett Zayn.

- Fogd be, és tűnés kifelé, ez most az én időm a fürdőben! - ripakodott rá a göndör, majd egy nagyobb lökéssel kitaszította Zaynt.

- Jól van, hercegnő, hagylak, hogy kicsinosítsd magad a kék szemű hercegednek - nyerített fel Zayn az ajtóból, majd bevonult a nappaliba tévét nézni, hiszen még nem volt fáradt a délutáni alvásnak köszönhetően.
Harry kilépett a fürdőből, adott Zaynek egy taslit, majd bement a szobájába, hogy egy kis zenehallgatás után álomra hajtsa fáradt, de elégedett fejét.


Harry az elmúlt hetekben Zaynnel együtt klubból klubba járt inni, táncolni, Zayn esetében pedig pasizni. Harry az egyik buliban próbálkozott egy fiúval, de valahogy nem volt elég jó a göndör számára. Míg azt az idegent megkörnyékezte, önkéntelenül is Louis mézédes ajkaira gondolt, ami mérföldekkel jobb volt, mint a random fiúval a vécében, aki próbálta a smaragd szemű lankadt nemességét felállítani, sikertelenül. Harry ezután egy vállrándítás kíséretében otthagyta a csalódott fiút.
Az esetet követően, ha nem is direkt, de cölibátusba vonult, hisz tudta, az ő Loujához senki sem fog felérni, és a göndörke minden erejével azon van, hogy jól ,,megismerkedjenek" egymással.

Végre valahára elérkezett a gólyatábor napja, ahol találkozhatott újra a srácokkal, Louisszal és annak barátnőjével. Jéj!
A tábor reggelén szerencsésen elaludt Harry, Zaynnek köszönhetően és a ,,még egyet igyunk''-nak az éjszaka folyamán. Szerencsére másnapossága, vagy inkább már aznapossága, egyből elmúlt, amikor rájött, hogy ma kukkolás nélkül nézheti Lout. Ugyanis az elmúlt hetekben csak ablakon keresztül nézte az azúr szeműt - mint valami elcseszett zaklató -, mert nem mert a szeme elé kerülni, mivelhogy félt Louis visszautasításától a csókkal kapcsolatba.

HIStory (Befejezett)Where stories live. Discover now