18

551 34 83
                                    

- Majd később elmondom - vakkantotta oda Harry, miközben már vette is fel az edzőcipőjét, és egy pulcsiját, illetve magához vette a tárcáját. - Sietek vissza, ígérem.

- Várjál már, az isten áldjon meg! - kiáltotta utána Louis, míg ő is magához vette felsőjét, és sietett a göndörke után, aki nagyban nyomkodta a lift hívógombját. - Mi történt a pá- Zaynnel? Mit mondott Liam? Együtt vannak?

- Én csak annyit tudok, hogy valami baromarcú megverte Zaynt, és hogy elvesztette a kulcsait. Még szerencse, hogy elhoztam magammal a sajátomat, különben mi lenne a hülyéjével - ingatta a fejét Harry.

- Mázlista ez a fickó - sóhajtott fel Louis. Hogyne lenne az, mikor magának tudhatja Harry gondoskodását, szerelmét, mindenét.

- Hát, persze! - kacagott fel Harry. - Velem élni kész áldás. Nem is tudod hányan akartak felkérni, hogy legyek a lakótársuk, de csak Zayn élhet ezzel a kiváltsággal - gúnyolódott Harry. A valóságban a göndörkének nem nagyon voltak barátai - Zaynen kívül -, inkább csak iszogató partnerei, és egyéjszakás kalandjai voltak. Egy kissé magába zárkózott érzelmileg az eset óta. Egyedül Zaynnek sikerült kicsalnia az érzéseit, az emlékeit a csigaházából.

Ekkor egy csilingelő hang jelezte, hogy megérkezett a lift, beszállhatnak.

Louisban megint az a fura érzés kerítette hatalmába  Zaynnel kapcsolatban. Szívesen lett volna a pakisztáni helyében, hogy Harry mellett lehessen, élhessen.

- Amúgy most hova is megyünk? - kérdezte meg Louis, miközben megnyomta a földszintre vivő gombot.

- Először kicsekkolunk, utána hívok taxit, és elmegyünk abba a klubba, amit Liam hamarosan megír üzenetben. - Pont abban a pillanatban szólalt meg Harry telefonja, jelezve, SMS-e érkezett. - Meg is van! - nézte meg a telefonját, amin a szórakozóhely címe szerepelt, miközben a lift is leért a földszintre. Ha már a telója a kezében volt, gyorsan felhívta a taxiállomást, hogy kérjen egy autót a koli elé.

Pár perc múlva megtalálták felügyelő szeniorjukat, Lizzót az étkezőben, miközben ő a többi felügyelővel beszélgetett.

- Na, galambocskáim, mi hozott ide titeket? - húzta fel a szemöldökét Lizzo, majd egy kacér mosoly kíséretében hozzáfűzte: - Tán elfogyott a koton, és ki kéne menni venni párat? - nevetett fel saját poénján, amit a többi szenior is követett huhogva.

- Nem, most nem azért - nézett rá Louisra Harry. - A legjobb barátom van bajban, és ki kell segítenem.

- Hát, persze, hogyne. Csakis azért - bólogatott bőszen Lizzo, mint aki egy szavukat sem hiszi. - Nem is tartalak fel titeket - csapta össze a kezét. - Menjetek, és mentsétek meg azt a ,,barátot".

- Köszönjük, Lizzo, szia - intett Louis, majd ösztönösen megfogta Harry alkarját, hogy maga után vonszolja a meglepett göndörkét, ki az utcára. - Nem értem az embereket. Miért kell minden dolognak a szexről szólnia?!

- Mert fiatalok vagyunk, és a szex jó dolog - vont vállat lazán Harry. - Alig várom, hogy mi is megtegyük! - tartott egy kis szünetet, hogy közelebb menjen a lesokkolt Louishoz, hogy a következőket az azúr szemű fülébe suttogja: - Fogadok, hogy velem sokkal jobban fogod érezni magad, mint a barátnőddel.

- Miről beszélsz? - kerekedtek ki Louis szemei a döbbenettől, majd egy kínos mosollyal még hozzátette: - Most viccelsz velem, ugye? - nyelt egy hatalmasat, azonban a gombóc nem akart eltűnni. Szíve gyorsabb ütemre kapcsolt, ahogy belenézett a komoly, viccet nem ismerő smaragdokba. - Ó.

HIStory (Befejezett)Onde histórias criam vida. Descubra agora