Te+én=? (BTS J.JK ff.) ✔ /BEFEJEZETT/

5. Hakun, én kinyírlak!!!

Ám ami ott fogadott, arra nagyon nem voltam felkészülve...
-Kimi?!? -kérdeztem félénken, mert nem tudtam, hogy most akkor mi van. -Úr Isten! !! Itt meg mi történt?! -kérdeztem kiabálva és már majdnem sírva. Mindenki hallgatott. Esküszöm, itt mindenki süket? - Hyori, tudom, hogy utálsz és hogy nagyon nem vagyunk jóban, de most azonnal elmondod, hogy itt még mi a franc történt, vagy ha nem, akkor kiverem a fogad!-utasítottam a lányt. Kicsit durva voltam? Á, dehogy. De hát mit kellene csinálnom, ha látom, hogy a barátnőm eszméletlenül fekszik egy vérző sebbel a fején?!
-Hát.. Az történt, hogy... K-Kimi azt mondta, hogy kimegy egy kis friss levegőt szívni az udvarra, aztán meg csak egy sikítást hallottunk, ezért gyorsan kirohantunk, hogy megnézzük,  mi a baja. Aztán már csak annyit láttunk, hogy eszméletlenül fekszik a fal mellett. Egy fekete alak futott ki a kertből, de még visszanézett és azt mondta, idézem : "ezt még megkeserülöd,  Yumi. De az a férfi, aki megmentett, az most mégnagyobb bajban van... " majd megfordult  és elhagyta az udvart. Nem tudom ki lehetett az, de valószínűleg valamiért nagyon be van rágva rád, Yumi. -fejezte be mondandóját Hyori, én pedig csak egyetlen egy dologra tudtam gondolni.... A tettes csak is Hakun lehetett. Nem lehetett más... de miért? Miért velem kell ennek megtörténnie? Na mindegy, le kell, hogy nyugodjak.
-Nem emlékszel véletlenül az arcára? -kérdeztem Hyorit. Lehet, hogy még van esély...
-De igen, megjegyeztem. Azonban nem tudom, hogy ki volt az. Nem ismertem...
-Semmi baj... de ha megjegyedzted az arcát, akkor egy képről fel fogod ismerni, igaz?
-Igen, természetesen. -válaszolta. Megfogtam a telefonom. Felmentem facebookra és rákerestem Hakun -ra. Nem dobott ki semmi profilt neki, ezért instán folytattam a kutakodást. Itt viszont már találtam egy jópár képet. Gyorsan kikerestem a leg ikonikusabbat, ahol éppen egy fekete hoodie volt rajta a kapucnival a fején. Nagyon ilyesztő a látványa is, hiszen tudom, hogy mikre képes. Rámentem képre és megfordítva a készüléket mutattam meg Hyorinak a fotót. Ekkor ő csak nagy levegőt vett és bólintott, jelezve, hogy látta jól a képet.
-Na? Ő volt az? -kérdeztem, reménykedve, hogy nem.
-Hjajj... -sóhajtott egyet, majd folytatta. -Ő....Ő volt az... -mondta ki, én pedig hirtelen nem tudtam, hogy mit isbkezdjek magammal. Az exem ilyenekre is képes? Jaj ne! Át mondta, hogy ezt még Jungkook fogja bánni... Mi lesz itt még? De most gyorsan cselekednem kell. Muszáj, hogy Kimit kórházba vigyük.
-Kyong. Te most velem jössz és segítesz elvinni Kimit a kórházba. Addig a többiek halkan, nesztelenül elhagyják ezt a helyet és nem jönnek gyakran ide vissza. Ki tudja, mikor fog még titeket itt keresni?!? Na gyerünk. Egy, kettő- háárom. -mondtam, majd Kyong segítségével megemeltük Kimit és betettük az autóba. Kyongnak van jogsija, ugyanis tudniillik ő Hyori bátyja és 19 éves. Segített beszerezni a dolgokat a bulihoz és ezért ő is maradt tovább is a buliban. Igazából az osztálytársaim bírják őt, tehát nincsen vele semmi baj.
  -Mi lesz már? -járkáltam idegesen a  kórház folyosóján.  Nem szeretem a kórházakat.
-Nincs semmi baj... -mondja nekem Kyong. Három szó... Három negatív szó, melynek most nyugtató hatása kellene legyen... de engem ez nem nyugtat meg. Nagyon, nagyon rossz előérzetem van. Márpedig az én megérzéseim igencsak ritkán csalnak... Már este 11 óra van. Most hívtam fel anyuékat, hogy itt maradok éjszakára Kimivel. Ugyanis mostmár beengedtek hozzá. Az orvos azt mondta, hogy majd holnap elmondják,  hogy mi baja van, hiszen most még nem tud semmi biztosat sem mondani. Azért én nagyon remélem, hogy nincsen semmi komolyabb baja. Ha pedig igen, akkor Hakun - nak fizetnie kell. Kimi szülei nemrég mentek el. Azt mondták az orvosok, hogy csak egy ember maradhat itt vele. Én felajánlottam a szüleinek, hogy maradjon az anyukája vagy az apukája. Ők azonban azt mondták, hogy maradjak én, szóval én maradtam. És most itt ülök és magamban imádkozok, hogy ne legyen semmi komolyabb baja. Egyszerűen rengeteg dolgom van, nem tudom, hogy biztosan jó dolog-e ez az idolság. Hiszen akkor nem is lehetek itt Kimivel annyit. De azért mégis izgalmas. Nem tudom, hogy érdemes -e holnap elmennem erre a megbeszélésre. Hisz még nagyon fiatal vagyok és lehet, hogy ki is cikiznének miatta, sőt, az is lehet, hogy be sem fogadnak. Nagyon izgulok a holnap miatt...
    -Neeee. Kérlek, ne. Bármit megteszek, csak kérlek, hagyd őket életben. Kérlek! -kiabáltam neki. Nem teheti ezt velem. A barátnőm miatta van kórházban, a szüleimet pedig mindjárt megöli. Ezt nem teheti meg.
-Bármit, édes?  Bármit megteszel? Akkor vissza jössz hozzám és boldogan élünk,  míg meg nem halunk. -mondta ki gonoszan vigyorogva.
  -Rendben! Csak kérlek, ne bántsd őket!
-Nos, cicám... Erre nem számítottam. Tudod, azért fenyegettelek meg, mert szinte biztos voltam benne, hogy nem veszíthetek. Te viszont igen! -kiáltotta. Nem értettem, miről beszélt. Aztán végre leesett, de ekkor már nem igazán tudtam megállítani. Anya felé irányította a pisztolyt, majd meghúzta a ravaszt. Ekkor keserves sírásban törtem ki... Ezt nem teheti meg velem. Milyen ez az ember? Ez egy szörnyeteg.
-Ezt most miért kellett? Neeee.  Anyaaa. -kiáltottam és összeestem a földön. Miért velem történik ez? Miért nem engem öl meg, úgy is engem akar...
-Na a.  Látom nagyon elszomorodtál. De tudod ez volt az egyetlen út, hogy igent mondj nekem.
-Nem fogok neked szót fogadni. Nem fogok engedelmeskedni. Ezt mégis hogy képzeled?  Valamit megígértél nekem.
-És azt hiszed, hogy van választásod? Na gyere ide -mondja, majd várja, hogy odamenjek hozzá.
-Még mit nem! Soha az életbe!
-Rendben, nekem így is jó. Játszhatunk így is. Nekem mindegy. Tehát,  másképp mondom. Most idejössz, vagy ha nem, akkor az az életedbe fog kerülni. -mondja, de én nem mozdulok. Nincs értelme, hogy éljek...
-Mondom nem megyek. Ismétlem, NEM!!! -kiáltom.
-Nem -e? Akkor most figyelj! -kiáltja, majd felém tartja pisztolyát és meghúzza a ravaszt. Eltalálta az oldalamat. Csak egy erős fájdalmat érzek.
-Így jár az, aki ellenkezik, cicám. Mostmár megtanultad egy bakiból. Kár, hogy az életedbe került... Pedig tudtam volna még veled játszani... -Ez volt az utolsó mondat, amit hallottam... Aztán hirtelen elsötétült minden...