Te+én=? (BTS J.JK ff.) ✔ /BEFEJEZETT/

26. Jó újra látni

Az a személy pedig nem más volt, mint Bon-Hwa. Ő az unokatestvérem, aki kiköltözött Amerikába a szüleivel. Kiskorunkban nagyon jóban voltunk egymással. Azonban amikor elvitték őt a szülei, már nem nagyon tartottuk a kapcsolatot. Most azonban nagyon megörültem neki. Amíg gondolkoztam, hirtelen ott is termett mellettem.

-Szia, Yumi... megismersz még? -kérdezte félénken tőlem.

-Bon-Hwa? -kérdeztem tőle, mert még mindig nem voltam biztos benne, hogy ő az.

-Igen. Én vagyok az. -mondta, mire én csak nagyon szoros ölelésbe vontam. Ő persze ezt viszonozta.

-Hiányoztál. Nagyon hiányoztál nekem, Bon-Hwa. -mondtam még mindig öleltem a srácot.

-Te is nekem, Yumi. -mondta, majd elengedett.

-Nos... Miért is vagy itt? Már nagyon régen láttalak Koreában. Igazából... Már nagyon rég hallottam rólad akármit is. Minden rendben van otthon? Ilyesmi? -kérdeztem.

-Nos... Az a helyzet... hogy a szüleim... Már nem élnek. Sajnos lezuhant a repülő, amin voltak. És... -Ekkor már könnyezett. Teljesen át tudtam érezni, amit akkor érzett. Hiszen szinte ugyanezen mentem én is keresztül. -De ennek már két éve. Mégis nagyon hiányoznak. 

-Shh... Tudom,  hogy milyen érzés... -suttogtam. Erre ő csak rám kapta fejét egy "háttemegmirőlbeszélsz?" nézéssel. -Anyu és apu...  autóbalesetben szenvedtek és nem élték túl...- mondtam neki.

-Hát... akkor nagyjából ugyanott vagyunk. -mondta szomorúan.

-Kábé. Azonban én debütáltam egy kpop bandában. UltraViolet a neve. Most jöttünk haza. A fiúknak turnéjuk volt. -magyaráztam. 

-Fiúknak? -kérdezte meglepetten.

-Igen... A BTS -sel nagyon jóban vagyunk.

-És.... van aki tetszik neked? -kérdezte a szemöldökét húzogatva. Nos.. Ezzel most pont beletrafált mindennek a közepébe.

-Hát... Ami azt illeti. Jungkookkal jártam, de a médiát teleposztolták azzal, hogy mi járunk és a maneggerek eléggé kiakadtak és muszáj volt nekik azt hazudunk,  hogy nem járunk. Pontosabban Jungkook ezt tette és szakított velem. -hajtottam le a fejemet miután szépen elhadartam a mondandómat.

-Sajnálom... -mondta majd egy újabb szoros ölelésbe vont. -Nem tudtam...

-Nem a te hibád. -mondtam, a szemeimbe pedig könnyek szöktek. -Nem tudhattad. De most ha nem bánod, bemutatlak a lányoknak. -mosolyogtam rá szomorkásan. Ő csak bólintott, jelezvén, hogy oké. Elindultunk. Amikor odaértünk, csak a lányok voltak már ott.

-Fiúk? Merre? -kérdeztem.

-Már hazamentek. Mi megvártunk téged. -mosolygott rám Hana. Én csak viszonoztam a gesztusát.

-Nos... lányok. Ő itt Bon-Hwa. Az unokatesóm. Bon-Hwa,  ők itt a bandám, az UltraViolet. Hana, Jia, Bae és a leader, Aera. -mutattam be Bon-Hwa -nak a csajokat. Ők csak mosolyogva üdvözölték egymást. Nem nagyon néztem Aera szemébe. Nem tudtam, és nem akartam. Nem igazán foglalkoztam vele.

-Örülök, hogy megismerhetem a csapatodat. -mondta nekem vigyorogva az uncsim. Biztosan bejön neki valaki. Hiszen úgy vigyorgott, mint a tejbetök.

-És... Mi járatban itt Szöulban? -kérdeztem tőle, ugyanis még nem is válaszolt a kérdésemre.

-Tudod, Mia, a húgom itt kapott állást. És ezért én is vele jöttem. -mesélte.

-Mia is itt van??? -csillantak fel a szemeim. Ő csak felnevetett a kislányos reakciómon.

-Itt bizony. -mosolygott rám.