Te+én=? (BTS J.JK ff.) ✔ /BEFEJEZETT/

41. Higgyek neki vagy ne?

Jungkook pov.

Hamarosan meghallottuk a szirénákat, ami csak a rendőrautók szirénájára engedett következtetni engem. Amilyem gyorsan csak tudtam, lefogtam Ha Kun kezeit, és nem engedtem menekülni. Ahogyan az várható is volt, a rendőrök hamarosan meg is érkeztek. Minden probléma nélkül adtam VOLNA át nekik Ha Kunt. De sajnos csak volna... ugyanis ez történt:

- Hát maga mégis mit képzel? -förmedt rám az egyik rendőr. Maszk volt rajtam, tehát nem ismert fel, hiszen nem nagyon volt hogy honnan felismerjen. Főleg, ha nem egy nagy kpop rajongó emberről beszélünk.

-Én? -kérdeztem vissza hirtelen.

-Igen, maga.

-Tudja, én éppen elfogtam ezt az átkozottat, hogy maguknak ne kelljen majd még utána is rohangálni,ugyanis éppen pont itt voltam.... -még folytattam volna, azonban befogta a számat, hiába ellenkeztem. Szóval így az lett a vége, hogy motyoghattam magamnak amennyit csak akartam, mert úgy sem hallotta, vagy értette azt, amiről éppen "papolok" neki. Értelme híján befejeztem a beszédet, és inkább csendben hallgattam és sétáltam mellette. Hamarosan pedig beültetett az autóba és elvitt engem is Ha Kun társaságában a rendőrségre. Ha Kunt külön elvezették én pedig csak álltam ott mint egy kuka.

-Maga meg mit képzel, mit csinál? -förmedt rám újra az ember. Olyan hirtelen beszólásokat tesz, hogy én esküszöm egyszer még agyfrászt fogok tőle kapni.  -Vegye le azt a nyomorult maszkot magáról! -utasított engem, mire én engedelmeskedtem neki. Amikor azonban levettem magamról az arcomat takaró anyagot, a rendőrnek igencsak kitágultak a szemei.

-Valami baj van? -kérdeztem. Gondolom, realizálta az emberke azt, hogy kivel is áll szemben jelenleg. Nem mintha valami óriási nagy szenzáció lennék, vagy valami.

-Nem. Tudja, eddig - na na. Ha most akárki hallotta volna, milyen nagy változás van a mostani és az ez előtti velem szembeni hangnemei között... woah! Ha valaki hallaná, akkor az azt mondaná valószínűleg, hogy nem is ugyanarról az emberről beszélünk. -Eddig azt hittem, hogy maga is bűntárs lehet esetleg, ez az oka annak, hogy ilyen mogorva voltam. Meg annak is ez  az oka, hogy nem hallgattam meg magát, és idehurcoltam. De mostmár teljeen kétségmentesen jelenthetem ki, hogy maga 1000 százalékosan ártatlan. Ugyanis ha nem tévedek, akkor maga Jeon Jungkook, ugye? -kérdezte meg tőlem, mire kicsit meglepődtem, hogy esetleg mégis ismerhet engem.

-Igen, én lennék az.

-Akkor most szépen el is mehet innen, ha nem kíván itt tartózkodni. -mondta.

-Rendben, köszönöm. Hát akkor jó napot kívánok! -köszömtem el, majd fordultam is sarkon, amikor mégegyszer is megszólított.

-Ne haragudjon, csak tudja, a lányom nagyon nagy rajongója magának, meg a bandájának. Nem haragszik meg, ha kérek a lányomnak magától egy autogrammot? -kérdezte meg reménykedve mosolyogva rám.

-Nagyon sajnálom,de nem lehet. Az ügynökség nem engedélyezi. -mondtam neki fél testtel felé fordulva, majd el is hagytam a termet, az egész épülettel együtt.

Yumi pov.

Ááá, nagyon jót aludtam. Most hirtelen úgy éreztem, hogy boldog vagyok. Végre valahára. De aztán a mosoly le is hervadt az arcomról, mert hirtelen eszembe jutott a tény, miszerint Jungkook nincs mellettem. Tény és való, hiányzott nekem. Nagyon hiányzott. Még ha nem is szerelmileg, de úgy mindenképp, mint egy nagyon jó barát. Tényleg érzékelhető volt a hiánya számomra. Csak azt az egyet nem tudtam, hogy Jungkook ugyanúgy érzi -e azt, amit én,és hogy egyáltalán hiányzom -e vajon neki vagy sem. Ezen és ilyes féleken törtem a fejemet, de végül amikor már túl sok gondolat volt benne, csak szimplán megráztam a fejemet, ezzel minden gondolatot kirázva belőle. Igencsal megszomjaztam, ezért úgy döntöttem, hogy le megyek a konyhába iñi, még akkor is, ha tényleg belehalok. Ugyanis kín keserves volt felkelni az ágyból. Hiszen mindenki tudja : a lustaság nagy úr. De nem felettem. Ugyanis sikerült legyőzzem, és így ezek után el is indultam a konyhába egy pohár vízért. Amikor már a lépcső aljánál jártam, meghallottam egy hangot, amely számomra nagyon ismerősen csengett. És amikor lementem, nem csaltak füleim, nem tévedtem, ugyanis szemeim előtt Jeon Jungkook állt teljes személyében. Ránéztem, és ő is rám. Tekintetünk találkozott, de csak egy pillanatra. És ezt a pillanatot én szekítottam meg. Valahogyan, valami oknál fogva nem voltam képes a szemeibe nézni. Ezért fogtam magamat, elfordítottam  a fejemet, és mentem a konyhába, eredeti úticélomhoz. Még mögülem hallottam egy annyit, hogy szerintem most beszéld meg vele, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentősséget. Ahogy elértem a kitűzött poharat, már töltöttem is bele a vizet,és szépen lassan, kommótosan, sehova sem sietve kortyolgattam a vizet a pohárból. Miután pedig úgy döntöttem, hogy nincs kedvem többet inni, elindultam az emelet felé. Vagyis csak elindultam VOLNA, ha egy Jungkook nevezetű emberke elém nem állt VOLNA. De elém állt, ezért kénytelen voltam szembe nézni vele, meg persze a ténnyel, hogy most igenis meg fogjuk beszélni a dolgokat, mert biztos voltam benne, hogy addig úgy sem fog engedni elmenni innen.

-Mondhatod. -néztem kis idő után mélyen a szemébe.

-Szóval, kérlek ne szakíts félbe, és halgass meg, oké? -kérdezte, és miután én bólintottam neki egyet, neki is kezdett. - Szóval, minden ott kezdődött, hogy az egyik nap ugye sokszor akartalak hívni. Végül ez abbamaradt. Utána pedig vissza szerettél volna engem hívni, csak más vette fel a telefont. Az  más pedig, most kapaszkodj. Nem egy csaj volt, akivel megcsakltalak. Ő csak Nancy volt, az unokatesóm, és amíg én pihentem, ő viccesnek találta, hogy felvegye helyettem is a telefont, mert nem tudta, ki is vagy hát te pontosan. Azt hitte, hogy egy random fangirl vagy, aki folyton csak zaklat engem. Mármint konkrétan azt hitte, hogy egy sasaeng fan vagy, és viccesnek gondolta, ha megviccelheti az egyik sasaeng -et. Aztán később jól letoltam miatta, mert ugye ezt nagyon nem kellett volna megtegye. Tehát, igen, ő volt a csaj aki neked beleszólt a telefonba. Másod sorban pedig nagyon sajnálom én is ezt az egészet. Remélem, hogy többször ez így nem fog előfordulni. -mondta szomorúan nézve rám.

Ahjj.. ez  most így olyan nehéz nekem! Mit higgyek el? Hiszen olyan őszintén tud nézni, és olyan őszintének tűnik. Mégis, annyira nem tudom már, hogy mit higgyek vele és az egész esettel kapcsolatban... olyan nehéz döntés... de, azt hiszem, tudom , mit kell tennem.

-Jungkook, én...

Sziasztok újra. Csak szólni akartam, hogy még elek és virulok, nem haltam meg xDD. Na de minden viccet félrerakava most szeretnék tőletek egy óriási nagy bocsánatot kérni a hatalmas késésemért. Remélem, azért ennyira nem haragszotok rám :(. A helyzet jelenleg az, hogy sikeresen lejárt az összes olimpiász, amire jelentkeztem, és már csak az országos fordulóra kell majd tovább menjek de ddig még van egy kicsi. Szóval mostmár egy icuri picurival több időm lesz írni is. Mellesleg sikerúlt kigyógyuljak a betegségből is, szóval mostmár az sem akadály. Remélem, megértitek, hogy miért nem tudtam eddig részeket hozni. A kövi részben pedig majd kiderül, hogy Yumi milyen dóntésre jutott: hisz e Jungkooknak, vagy a fiú újra kell mindent próbáljon? Majd kiderül a kö u részben. Addig is, minden jót nektek, és byebye armyyyyyyyk!!!!! 😉