Te+én=? (BTS J.JK ff.) ✔ /BEFEJEZETT/

36. Félreértetted!!!

Aki pedig belépett az ajtón, igazán meglepett. Azonban ezzel együtt meg is nyugodtam egy kicsit.

-Bon Hwa? -kérdeztem.

-Igen, én vagyok. -mondta rámnézve. -Szóval, én hoztalak ide. Üdv szerény otthonunkban. Tegnap este találtalak meg. És úgy gondoltam, nem lenne jó, ha ott hagynálak. Kitudja milyen emberek kezébe kerültél volna... Viszont most nem ez a lényeg. Mesélj. Mindent mondj el, mert érdekel. Tudni szeretném minden részletét a szomorúságod okának. Vagy ha nem is mindent. Csak úgy felületesen mindent. -mondta nekem mosolyogva.

-Hát ... oké. Akkor el is kezdem. -mondtam, majd elkezdtem neki mesélni. Mindent. Vagyis... nem mindent. Kihagytam egy aprócska részletet. Az, hogy Ha kun és köztem mitörtént, az nem olyan fontos, ugye? Arról nem kell tudnia mindenkinek.... reméltem, hogy jó döntést hoztam meg akkor, amikor úgy döntöttem, hogy ebbe nem avatom be. Ugyanis az unokatesóm, de akkor sem.... nem akarom, hogy egy embernél több tudjon a dolgokról. Az az egy ember pedig már megvolt. És nem más volt az, mint Aera.

-Hát... sajnálom, ami Jungkook és közted történt. Remélem, hogy majd meg tudjátok beszélni...

-Ezen nincsen mit beszélni, Bon Hwa. Ennek annyi. De még nem mondtuk ki konkrétan, hogy vége. Majd valamikor, ha hajlandó leszek egyáltalán hozzászólni, akkor.... majd akkor talán. -mondtam. Nem tudtam mást mit mondani neki. -Huuu.... atyám. Ma nekem iskola van! -mondtam kétségbe esve.

-Jaaa hogy te még sulis vagy! -csapott a fejére unokatesóm. Chh... jó, hogy sulis vagyok. De azért még nem kéne velem ennyire érzékeltetni, hogy egy börtönbe járok naponta. -Na várj, szólok az osztályfőnöknek, hogy nem érezted valami jól magad, de mostmár jobban vagy.

-Ne már!!! Akkor megis kell menjek? -kérdeztem kissé letörten.

-Ez nem is kérdés. -mondta. -na de mostmár indulás készülődni. Menj haza most, hogy legyél készen időben. 11-re bemész. Es ott is maradsz tanítás végéig! -közölte velem a kritériumokat. Gyorsan megfésülködtem, majd köszönetet mondva, hogy hazahozott, elindultam haza. Mentem, mentem. Majd egyszercsak valami fura zajt hallottam meg a hátam mögül. Nem tudtam mi volt az, ezért reflexből hátrafordultam. De nem volt ott senki. Amikor azonban tovább indultam volna, hirtelen valaki megragadta a karomat, és a számat befogva elvitt magával. Egy házba. Egy olyan házba, ami számomra már igencsak ismerős volt.

-Most mi bajod van már megint?- kérdeztem Ha Kun -tól.

-Hjaj... - sóhajtott fel tettetett fáradtsággal. -Komolyan... még azt is el kell neked magyarázzam, hogy ha megszeged, amit ígérsz, akkor annak előbb utóbb büntetés lesz a következménye? -kérdezte sajnálkozva.

-Mondd már, hogy mit csináltam ? -kaptam fel a vizet.

-Arról volt szó, hogy senkivel, ismétlem, SENKIVEL nem osztod meg a mi kis titkunkat! -mondta, vagyis inkább suttogta. Nagyon nyugodt volt, és ez megijesztett. Nagyon, nagyon megijesztett.

-Te hogy ... honnan... -akartam volna feltenni újabb kérdésemet, de félbeszakított.

-Hogy honnan tudom? Jaj, cicám. Megtanulhatnád már, hogy nekem megvannak a saját módszereim. -mosolygott rám ördögien. O-ó.. itt még valami nagy baj lesz.... úgy érzem...

-Miért is ismerős nekem ez a hely annyira? -kérdeztem meg magamtól suttogva, de meghallotta.

-Már nem is emlékszel? -kérdezte meg. -Hadd segítsek... -nézett ártatlanul rám. -Jungkook, szemtelenség, szökési akció... - sorolta. És ekkor beugrott. A ház, ahova, pontosabban aminek a pincéjébe zárt be minket Jungkookkal. Ennek nagyon nem lesz jó vége... Itt márpedig nem hiszem, hogy akárki is megtalálna...