Te+én=? (BTS J.JK ff.) ✔ /BEFEJEZETT/

25. Heartbroken 💔 (2)

-Khmmm... nem akarok megzavarni semmit, de mennünk kéne, ha nem akarunk lebukni... -szólt Namjoon. Én csak gyorsan lekászálódtam Jugkookról. Hát ja. Nem volt valami kellemes szitu.

-Nem is zavartál meg semmit...-próbáltam menteni a menthetőt.

-Akkor gyerünk gyorsan. A hátsó kijáraton megyünk. -mondta Aera. Mi csak bólintottunk. Ám ekkor olyan dolog történt, amire aztán tényleg nagyon nem számítottam. Ugyanis Namjoon megfogta Aera kezét és úgy kezdte maga után húzni a kijárat felé. Az állam a padlót súrolta,de erre most nem volt idő. Amilyen gyorsan csak tudtunk, kiszöktünk a házból és a többieket pedig bevártuk a kocsinál. Vagyis ez volt az eredeti terv, de mivel a többiek már ott voltak, ezért mi csak bepattantunk az autóba és max. gázra kapcsolva elhúztuk onnan a csíkot. Lihegve értünk a szállásra. Kipattantunk a kocsiból és mentünk is befelé. Namjoon gyorsan felhívta a maneggert, hogy Jungkook megkerült és, hogy én is jól vagyok. A manegger megnyugodott egy kicsit, azonban kijelentette, hogy most menjünk azonnal pakolni, mert holnap hazarepülünk Koreába. Hát akkor oké. Már mindenki felment pakolni, csak Jungkook és én maradtunk lent. Mivel nem tudtam, hogy jelenleg Jungkookkal hogyan is állunk, ezért elindultam felfelé a szobánkba, hogy összepakoljak. Azonban Jungkookot amikor kikerültem, utánam szólt.

-Yumi. Nem kell segítség? -utalt a gipszelt lábamra. És ekkor rájöttem, hogy hát ja. Egyedül elég nehéz lesz oda felvergődjek. Én csak hümmögve bólintottam egyet, pedig szívem szerint visszautasítottam volna, csak másképpen soha nem is jutottam volna fel az emeletre. Ekkor odajött hozzám és felsegített engem az emeletre. A szobánk ajtaja előtt még elkezdett volna nekem mondani valamit:

-Yumi, nézd én... -azonban közbevágtam és nem hagytam, hogy befejezze.

-Jungkook...- sóhajtottam. -Ezt... Ne most. Oké? Majd... majd később megbeszéljük. -mondtam, majd benyitottam a szobánkba.

-De... -már csak ennyit mondott, ugyanis nem szenteltem neki valami gigantikus nagy figyelmet. Becsuktam az ajtót. Persze erre Aera és Bae azonnal felkapták a fejüket. Én csak könnyes szemekkel rogytam az ágyra és nem voltam hajlandó megmoccanni. Nem tudtam sírni. Sírni akartam, még nem is. De nem tudtam. Egyszerűen nem éreztem semmit. Megvan az az érzés, amikor nem érzel semmit, csak egy óriási ürességet belülről? Igen? Na nekem pontosan ilyenem volt. És bátran kijelenthetem, hogy ez a világ legszarabb érzése. Remélem, hogy mindenki egyet ért vele. Ez után felkászálódtam ülő pozícióba, majd úgy bámultam ki a fejemből. Jungkookon gondolkodtam. Rajtunk gondolkodtam. Vajon igaz volt, vagy nem, amit ott mondott nekem? Tényleg fontos vagyok neki, vagy csak nem akar engem sajnálni. Vagy egyszerűen csak bekamuzta nekem ezt az egészet? Mostmár tényleg nem tudom, mit higgyek.

-Hahó... föld Hívja Yumit. -lengette meg előttem a kezét Bae. Erre már én is feleszméltem. Csak megráztam a fejemet, hogy elhessegessem az eddigi gondolataimat. Ez után pedig tekintetemet a lányokra vezettem.

-Nos. -köszörülte meg a torkát Aera. - Tudom, hogy nem szeretnél, de talán itt lenne az ideje, hogy megoszd velünk is, hogy mi a fene történt köztetek Kookkal, hogy ilyen állapotba kerültél. -nézett rám számonkérőn. Hát, nem igazán volt kedvem, de talán tényleg itt volt az ideje annak, hogy a lányokkal is megosszam problémáimat.

-Hát... tudjátok, volt az a cikk médián, hogy talán én és Jungkook. Nos... nem fogok kertelni, kerek perec kimondom.-vettem itt egy nagy levegőt, hogy legyen erőm kimondani. -Én és Jungkook... nos... A Jungmi mostmár Nincs többé. Szakítottunk. Szakítanánk kellett. Szerinte nem volt más megoldás. -suttogtam inkább magamnak, mint a lányoknak, de azért persze ők is hallották. Csak egy szoros ölelésben részesítettek engem. Nagyon kedvesek voltak velem. Éreztem, hogy van aki törődik velem. Ekkor Aera kapott egy üzenetet.