Te+én=? (BTS J.JK ff.) ✔ /BEFEJEZETT/

39. váratlan "vendég"

Jungkook pov.

Amikor végre a lomb takarásában tudhattam magamat, egy kicsivel jobban biztonsában éreztem magamat. Nem tudhattam, hogy Tae melyik pillanatban fog felbukkanni, szóval amilyen csendben csak tudtam, olyan csendben maradtam. Elkezdtem gondllkodni a dolgokon. Mindenen. És bizony rá kellett, hogy jöjjek: Yumi csakis az én hibámból kerúlt oda, ahova. Ha én nem vagyok, akkor biztosan egy boldogabb élete lenne. Nem maradhatok többé az élete része. Nincsen már rám szüksége és kész. Nekem pedig.... ezt el kell fogadnom.

Yumi pov.

Nem nagyon emlékeztem semmire sem. Csak annyira, hogy valaki az ölében cipelt. Ezek szerint valaki megmentett onnan... hála Istennek. Nem bírtam már azt a légkört, és abszolút örültem a menekvésnek. Csak tudtam, hogy nagyon fájt. Minden, amit álmodtam. Hiszen tudom, hogy csak egy hülye álom volt az egész. Semmi több. Jungkook nem ártott nekem annyi mindennel, mint amennyit megálmodtam. Amikor felébredtem, hietelen azt sem tudtam, hogy hol lehetek vajon. Aztán persze realizáltam, hogy mindvégig nem a saját kényelmes kis ágyikómba pihentem, hanem a Jungkookéba. Amit nem tudtam hova rakni, de végül mégis csak rájöttem, hogy hogyan is kerültem oda. Csak tudnám, hogy a fiúk hol az égben lehetnek most... Lényegtelen. Fogtam magamat es átslattyogtam a mi dormunkba. Mily meglepő, a lányok otthon voltak. :D

-Sziasztok! -köszöntem nekik kicsikét zombisan. Hiszen még csak most keltem fel egy igencsak riasztó álomból.

-Yumi? -kerdezte meglepődötten, majd fordult hátra Aera. --Yumi!!! -kiáltotta megkönnyebbültem es egyben boldogan us Aera. Majd a lányok jöttek, es mind sorra megöleltek.

-Azt hittük már, hogy soha nem fogsz visszatérni. -mondta köbnyes szemekkel az engem ölelő Bae.

-De itt vagyok. Hál' Istennek. -mondtam, majd én is visszaöleltem őket.

-Meg Jungkooknak. -motyogta Hana az orra alatt, azonban en mégis sikerült meghalljam. Olyan fülem van, mint amilyen senkinek.

-Ezt meg hogy érted? -kérdeztem meg furcsálló arckifejezéssel.

-Tudod... -kezdett bele Jia -Jungkook nagyon aggódott érted. Végül pedig sikerült megtaláljon téged, és haza is hozott. Pontosabban nem ide, hanem az ő szobájába vitt. De gondolom ezt már tudod. -mondta mosolyogva. Én pedig csak egy semleges kifejezéssel bólintottam egyet, miszerint megértettem, amit mondott.

-Én most még felmennék pihenni egy kicsit, ha lehet. -mondtam nekik egy fáradt mosolyt eleresztve.

-Persze, menj csak nyugodtan. -mosolyogtak rám a lányok. Én csak felcsoszogtam a lépcsőn az emeletre. Bementem a szobámba, majd azonnal le is dobtam magamat az ágyra. Logikus, hogy igazából eszem agában sem volt aludni, mondjuk az, hogy így is úgy is pihenek az már mas tál tészta. De nem volt meg csak a gondolataimban sem az, higy esetleg bealszom, vagy valami ilyesmi. Le sem hunytam a szememet. Egyértelműen azért jöttem fel az emeletre, hogy gondolkozzak.

Hogy egyem magamat azon, ami történt. Hiszen Jungkook... megcsalt. Nemde? Akkor mégis... mégis miért is érdekeltem tulajdonképpen? Miért jött utánam? Hiszen semmi oka nem volt rá, hogy engem megmentsen. Vagy talán... talán mégis van remény? Talán mégsem utál engem annyira. Erre a gondolatra úgy felcsillant a szemem, mint egy kisgyereknek a "nyalóka" vagy éppen a "cukorka" vagy akár az "edésség" szó hallatán. Azonban ami ez után történt, arra nem igazán számoltam.

Jungkook pov.

Még mindis síri csendben ücsörögtem a fa tetején, a lomb és ágak takarásában. Hallottam a fiúk hangját, s ahogyan Tae egyre több bandatagot talál meg. Azonban én még biztonságban voltam jól kitervelt relytekhelyemen. Hamarosan hallottam Tae közeledő lépteit, és a többiek kiáltásait is:

-Maknae!!! Mostmár előjöhetsz! -kiáltotta Nam.

-Igen, Jungkook. Te nyertél, mindenkit megtaláltam! -mondta Tae is. Mar igen közel voltak a relytekhelyemhez. Ekkor kellett a legnagyobb csendben lennem. Ugyanis egyáltalán nem az volt a célom, hogy megnyerjem a bújócskát. Vagyis... az is. De ez most így teljesen mellékes. Az agyukat akartam még egy kicsit húzni. Milyen lenne már azonnal fel is adni, ahogyan meghallom a nyertes szót? Chh... milyen maknae lennék, ha nem szivatnám egy kicsit a hyungjaimat? Buhaha....

Azonban éppen ebben a pillanatban:
"~~~~~~" elkezdett zenélni a telefonom. Ilyedtemben pedig megugrottam, hiszen amúgy irtóra hangos volt. Az ugrás közetkeztében pedig bevertem a fejemet az egyik ágba, s a kezemet a tarkómhoz kaptam, csak így ugye nem kapaszkodtam semmivs
el sem a fában. Így konkrétan lefelé kezdtem csúszni, és hamarosan Tae Hyunggal találtam szembe magamat, csak az egész világ fejjel lefelé volt. És mindezt pár apró másodperc leforgása alatt. Azonban a telefonom csörgése még mindig nem szűnt meg. Persze én fejjel lefelé lógtam le a fáról csupán a lábam segítségével kapaszkodva. Par centire voltam a földtől. Mondjuk egy olyan jó fél méternyire. Azonban addig ügyködtem, hogy vissza tudjam magamat húzni az ágra, s rendesen lemászni, hogy végül leestem a fáról.

-Hello maknae! -vigyorgott rám Hobi hyung. Persze mindenki röhögött. Még én is. Én csak kicsit fájdalmasan megvakartam a tarkómat, és úgy nevettem kínosan.

-Nem akarod felvenni a telefonodat? -kérdezte meg Yoongi hamarosan. Nekem pedig eszembe is jutott, hogy tulajdonképpen miért sikerült egy ilyen filmbéli jelenetet rendezzek egy szimpla fa leesésből. Hehe... Az a bizonyos valaki pedig még mindig rendületlenül csörgetett. Szóval kénytelen voltam megnézni, kinek hiányzok ennyire.

-De de, persze... -mondtam, majd már ki is vettem zsebemből a telefonomat. Hamarosan megléttam, hogy a kijelzőn Aera neve virít. Ém pedig fogtam magamat és fel is vettem a telefont.

-Halo? -szóltam bele.

-Szia. Zavarlak? -kérdezte meg Aera.

-Nos... tulajdonképpen a fiúkkal vagyunk kiruccanáson. De szerintem hamarosan megyünk is haza. -mondtam az alapján, hogy Jin folyamatosan az órájára mutogatott, meg a kocsira.

-Oh, az szuper. -mondta. Hallottam hangján, hogy mosolyog. -Tudod... Yumi. -kezdte volna, de aggódó hangnemben belevágtam szavába.

-Nincsen vele semmi baj, ugye? Jól van, ugye?

-Igen. Nagyon jól van. Nemrég ébredt fel és átjött hozzánk. -mondta, belőlem pedig egy nyugodt sóhaj szakadt fel. Tehát nincsen semmi baja. -Most fent van a szobájában. Arra gondoltam, hogy ha esetleg ugye meg szeretnéd beszélni vele a történteket, vagy magyarázatot adni neki a dolgokra, most olyan állapotban van, hogy szerintem nyugodtan beszélhetsz vele. -mondta.

-Rendben. Akkor hamarosan indulunk, és akkor nagyjából fél óra múlva biztosan ott is vagyunk. -mondtam neki mosolyogva. -akkor majd tali később. Szia. -mondtam neki, majd egy mosollyal az arcomon tettem le a telefont.

-Szerintem induljunk is. -mondta Jimin. Ebben mindenki egyet is értett. Viszont nem volt kedvem vezetni hazafelé, így csak bevágódtam a kocsiba.

-Hyung, te vezetsz. -mondtam neki, Jin pedig csak bólintott egyet, és mosolyogva szállt be a volán mögé. Aztán hamarosan el is indultunk. Az úton pedig egy igencsak ismerős emberkét láttunk meg átkelni. Pontosabban a zebrán.

-Hyung, kövesd. -mondtam neki, miután a lámpa újra zöldre váltott az autósok számára. Ő csak bólintott, s a gázt jól megtaposva követni kezdte az illetőt.

Sziasztok! Na az van, hogy nagyon sajnálom, hogy ennyi ideig nem tettem ki új reszt. Írtó sok volt a tanulnivalóm, meg a házim, s nem nagyon volt időm írni. Bocsanatomat fejezem ki! Remélem, megértitek. Akinek tetszett ez a rész, az mindenképp vote -oljon, mert úgy döntöttem, hogy :

KÖVI RÉSZ TÍZ VOTE UTÁN JÖN!!! MINDENKI!! DE MINIMUM 8! 

Szóval légyszi voteoljatok. Köszönöm szépen, és a kövi részig is minden jót nektek és byebye armyyyyyyyyk!!!!! 😉