Te+én=? (BTS J.JK ff.) ✔ /BEFEJEZETT/

37. Az ajtó és a kulcs

Yumi pov.

Elnyomott az álom. Azt hittem, hogy álmomban nem történhet semi rossz, mert ugye ha már a valóságban rossz a helyzetem, akkor majd az álmok jók lesznek, és kegyesek hozzám. Hogy nem fogok majd semmi rosszat álmodni, és ott legaláb biztonságban leszek. Azonban még ez is átvágott engem. Ugyanis valami borzalmasat álmodtam. A pici szobában ébredtem (ez az álmomban történt) és valaki hirtelen ott volt mellettem. De nagyon meglepődtem azon, hogy ki volt az. Ugyanis... nem is. Tulajdonképpen nem volt még a szobában. Csak akkor amikor felébredtem, akkor jött be a szobába. Azonban nagyon megijedtem, és csalódtam az emberben, aki belépett.

-Yumi!!! Szia! -mondta vigyorogva, és közeledett felém. Azt hittem eddig, hogy anya legalább mellettem áll....

-Anya??? -kérdeztem meg kicsit félve, de mégis dühösen. Te nam úgy volt, hogy meghaltál?

-Tudod... -kezdte színlelve legörbítve ajkait. -Nem haltam meg. Csak mi, Ha Kun szüleivel egy szövetséget kötöttünk, mégpedig azt, hogy te márpedig járni fogsz Ha Kunnal. Ha törik, ha szakad. Te pedig ezt megszegted. Ezért muszáj volt. -simított rá az arcomra, én viszont azonnal ellöktem a kezét. -Ehhaz a módszerhez folyamodnunk... -szorította össze az öklét.

-Hagyj békén! Hogy voltál képes ilyenre? Te teljesen megőrültél? UTÁLLAK! TELJES SZÍVEMBŐL UTÁLLAK!! -kiáltottam teli torokból. Azonban válaszul csak egy pofont kaptam.

-Így kell beszélni a szüleiddel? Az anyáddal?- kérdezte tőlem. Én pedig már tényleg nem tudtam sehova sem tenni ezt az egészet. Régebben soha nem is veszekedtem az anyukámmal, sohasem mertem volna velük így beszélni, hiszen a szüleim voltak. Szerettem őket. És ők sem ütöttek meg engem. Egyszer sem. Egyetlen egy alkalommal sem. Most pedig... sem rá sem pedig magamra nem ismertem rá. Reszkettem. Féltem... nem értettem semmit. Hiányzott valaki, akihez menekülhetek. Azonban hamarosan az ajtó újra kinyílt. És belépett rajta mégegy váratlan személy. Aki pedig Jungkook volt.

-Jaj, hagyja már Mrs. Kim. -nyugtatta le anyukámat. Hálás voltam neki, mert megmentett. Vagyis... csak azt hittem, hogy meg fog menteni. -majd én elintézem. -mondta egy ördögi mosolyt felvarázsolva magára.

-Hát rendben! De... akkor úgy legyen elintézve, hogy tudja, hol a helye. -mondta, majd az ajtót becsapva maga után kimasírozott a szobámból. Pardon. Nem az én szobám volt. De nem érdekel.

-Köszönöm szépen. -kezdtem hálálkodni Kookie nak.

-Mit is köszönsz te?- kérdezte tőlem. Én pedig csak furcsán néztem rá.

-Hát azt, hogy megmentettél az ... anyámtól. -ejtettem ki furcsán a szavakat a számon. Ugyanis régebben biztos nem kellett volna senkinek sem megmentenie az anyámtól. Azonban most más....

-Jaj... te komolyan.. -akadta meg. - Azt hitted, hogy én csak hazudtam anyukádnak arról, hogy majd én elintézlek? -nevetett fel. Én pedig kezdtem nagyon, nagyon megijedni. -Nos. -kkmolyodott meg pár pillanat leforgása alatt. -Nem. Nem csak hazudtam neki. Yumi, Yumi... -sóhajtott. -Tudod, nagyon naiv voltál. Már régen rájöttem volna a helyedben arra, hogy a hőn szeretett Jungkookied... Ha Kun munkatársa, és neki dolgozik. -mondta sajnálkozó arckifejezét magára öltve. Ekkor viszont leblokkoltam. Hogy mivan? Éreztem, hogy lassan könnyel telik meg a szemem, és ki is csordult könnyem. Az első cseppet pedig még ezer követte. Nagyon fájtak a szavai. El sem tudtam képzelni, hogy ő komolyan igazat beszél.

Aera pov.

Nagyon nem értettem, hogy mi is történik, aztán miután Jungkook letette a telefont, már pontosan megértettem, hogy mi is folyik itt. Sajnáltam, hogy nem tudtam ezt az infót hamarabb. Ha hamarabb tudom, akkor talán nem történik meg ez az egész, és Yumi is itt lenne most velünk.

-Muszáj megtalálnom őt! -mondta Jungkook. Láttam rajta, hogy Yumi tényleg fontos neki. Hogy neki számít ez az egész, és hogy helyre akarja hozni, amit (bár nem is igazán ő... ) elrontott.  -Aera. -fordult felém. Ém csak ráemeltem a tekintetemet. -Segítened kell. -nézett rám segítség kérően, és kétségbeesetten.

-Figyelj... -sóhajtottam egyet. Én sem tudtam, hogy hol van most Yumi, de volt egy halvány sejtésem, hogy kivel lehet most. Hiszen tegnap nem jött haza este... tehát.... mindegy is. Még akkor sem mondhattam el Jungkooknak, hogy esetlegesen hol vagy kivel lehet. Hiszen Yumi határozottan megkért rá, hogy főleg Jungkooknak határozottan ne mondjam meg, hogy mi történt, és hogy Ha Kun mit tett, valamint, hogy most az osztálytársa. Megígértem neki. Megígértem neki, hogy titokban tartom azt, amit nekem ő is titok ként mondott el. Nem tehettem meg vele. Nem árulhattam el a felém vetett bizalmát. -Én sem tudom, hogy hol lehet vajon most... -sóhajtottam ahogyan kiejtettem e szavakat a számon.

-Szerintem.... -kezdte el, de aztán megállt vele, és mintha csak akkor jutott volna eszébe az ötlet, mondta ki:  -A ház! A kis ház, aminek bezárt minket a pincéjébe!!! -csapott a homlokára. -Ott van! Ezer egy százalék, hogy ott lesz Yumi. Biztos vagyok benne, hogy Ha Kun tett valamit vele! Biztosra megyek vele! -mondta dühösen az asztalra csapva. Kezei ökölbe voltak szorulva. Aztán csak hirtelen felállt, és a cipőjét felkapva magára elrohant az ajtót maga után nyitva hagyva.

-Most meg hova rohansz? -kérdeztem, vagyis inkább kiabáltam utána, de mire is vártam tulajdonképpen? Hogy majd válaszolni fog nekem? De legalább nem kellett elmondjam neki Yumi titkát. Magától is rájött.  Okos a gyerek....

Jungkook pov.

Amitől fogva megtudtam, vagyis kitaláltam, hogy hol lehet Yumi... nos... Eszemet vesztve kezdtem el rohanni a ház felé. A ház felé, ahol minden történt velem és Yumi val. Már lassan levegőt sem kaptam, amikor megérkeztem oda. Először kifújtam magamat, hogy ne szuszogjak olyan hangosan, aztán pedig úgy döntöttem, hogy kicsit elbújok a ház mellett és várok. Azonban nem is kellett sokat várjak, ugyanis Ha Kun hamarosan ki is jött az ajtón, majd az egyik őrrel tárgyalt valamit, és otthagyva őt el is ment. Nem tudom,hogy hová mehetett, de a lényge az, hogy a ház már biztosan Ha Kun mentesítve volt. Úgy döntöttem, hogy valahogyan muszáj lesz belógjak a házba, tehát óvatosan, lapulva lopództam át az udvaron. Hátul is volt egy ajtó; ami gondolom a pincéhez vezetett. Csendben, minden rezzenés nélkül kinyitottam az ajtót, ami nagy meglepettségemre nem volt bezárva. Elindultam lefele, mert egy nagyon rövid lépcső vezetett le. Amikor pedig leértem, fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Ugyanis ezen a helyen még nem jártam. Hála Istennek senki nem őrízte a picinyke szobát, ami odalent fogadott engem. Egy pici rácsos ablak volt az ajtón, és benéztem rajta a szobába. Azonban nagyon sokkolódtam a látványon. Ugyanis Yumi feküdt a földön, minden takaró, vagy melegítő ruha nélkül. A víz folyt róla. Lázas volt, vagyis annak tűnt. "Jungkook" motyogta. Ennél nem is kellett nekem több. Muszáj volt valahogyan kiszabadítsam őt onnan. Abból a picinyke és sötét szobából. Nem volt olyan, amitől meghátráltam volna. Mindenhol kerestem, de kulcsot sehol sem találtam bizony. Kezdtem kétségbe esni, ade még sikerült éppen megtartsam a hidegvérem. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon mit is tehetnék. Amikor rápróbáltam kinyitni az ajtót, az ajtó furcsa módon egy számos kódot kért, ami 4 darab számból állt. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Volt egy tippem, hogy mi lehet a kód, azonban nem akartam megpróbálni. Gyáva voltam. Féltem, hogy ha elrontom ezt az egy próbálkozást, akkor esetleg Yumit örökre bezárhatom a sötét szoba négy fala közé... Viszont kiszabadítani őt sem volt más választásom. Erősen meggondolva a válaszomat, beírtam a négy számjegyű kódot. Az ajtó pedig...

Sziasztok! Meghoztam a legújabb részt. Remélem tetszik nektek. Ez egy ilyen kicsit lapos rész lett, de azért remélem, hogy tetszik. Vajon mi történhetett? Az ajtó kinyílt? Vagy esetleg Yumi örökre a négy sötét fal csapdájába került, és ezt mind Jungkook hibájából? Ha érdekel, akkor jövő héten hozom az új sztori részt, ahok ezek a kérdések nem maradnak megválaszolatlanul! Ha tetszik, akkor vote/csillag. Köszike! És ha olvasod a sztorit és szeretnél mégtöbb sztorit olvasni tőlem, akkor kövess be a follow gomb megnyomásával. Ha megtetted, köszi! Az új részt hozom jövő héten. Addig is minden jót nektek, és byebye armyyyyk!!!!! 😉