Te+én=? (BTS J.JK ff.) ✔ /BEFEJEZETT/

32. Álom -e vagy valóság?

Nem tudtam, hogy ki lehet az. Egy kicsit... na jó, nagyon meg voltam ilyedve.

-Nemtán félsz, szívem? -hallottam meg hirtelen mögöttem Jungkook hangjátm. Őszintén, nagyon nagy kő esett le a szívemről abban a pillanatban, ugyanakkor elégge ki voltam akadva Jungkookra, hogy ilyenekkel ijesztget engem. Ő csak hátulról átölelt, én azonban megfordultam az ölelésében, és megütöttem a mellkasát, majd pedig dühöt színlelve, keresztbe font karral és felhúzott orral elfordultam tőle.

-Ezt most minek kellett? De komolyan. Miért csináltad ezt? Mire volt jó? -kérdeztem hisztérikusan. Vagyis, persze csak tettettem az egész cuccot.

-Naaa.... nyugi van. Nincs itt semmi kriminális bűnöző, szóval nincsen mitől féljél. -mondta a karomat simogatva.

-De ez akkor sem volt vicces. -suttogtam amikor már a fiú szoros ölelésében voltam.

-Jólvan na. Többet nem csinálok ilyet. Megígérem, oké? -én erre csak bólogattam.

-Mostmár viszont induljunk is haza. Csak vigyázz rám légyszi. -néztem Jungkookra.

-Hát persze, hogy vigyázok rád. -felelte nekem mosolyogva, majd elindultunk hazafelé. Nem nagyon beszéltünk egész úton. Csak egymás kezét fogva némán sétáltunk. De ez nem az a nyomasztó, kínosabbik fajta csend volt. Ez a kellemesebbik fajta volt. Mindketten vsak úgy elvoltunk a saját kis világunkba a saját gondolatainkkal együtt.

-Mostmár sipirc aludni. -mondta Jungkook, én pedig úgy is tettem. Felslisszantam csendben az emeletre, és le is feküdtem aludni. Aludtam is volna, csak... CSAK!!! Hát igen, az a bizonyos csak, ami mindent hogy is mondjam, "szebbé" tesz. Ugyanis elkezdett esni az eső. Ezzel alapjából véve semmi bajdom nincsen. Plusz még villámlott is, és csak a hatás kedvéért még a lépcső is nyikorgott. Nagyon szuperül éreztem magamat. Alapjából véve ilyen kis dolgokra oda sem figyelek, hanem csak békésen szunyókálok. Csakhogy nem is olyan régen néztem meg egy horror filmet, és hát ja. Annak általában mindig megvan a hatása. Pont, mint most is. Nagyon féltem, konkrétan nem mertem felállni az ágyról, hogy legalább a lámpát kapcsolnám fel...  Még szerencse, jogy a telefonom nálam  volt. Ígyhát nagy tehetetlenségemben mit csináltam? Felhívtam Jugkookot. Ki mást? Hiszen csak ébren van még. Ha meg nem... akkor meg nem fog haragudni, hogy felkeltettem. Remélem legalábbis... Megcsörgettem a telefont, majd amikor már épp készültem volna véget vrtni a hívásnak, Jungkook felvette a telefont.

-Mit szeretnél, Yumi? -kérdezte tőlem. Nem golt dühös, ami szerintem egy pozitívum.

-Tudod, nem igazán tudok aludni.... mert félek. -sóhajtottam bele a telefonba. Ő nem mondott erre semmit, csak rám csapta a telefont. Hát szép, nem mondom. De komolyan. Nagyon kétségbe voltam esve. Ekkor hirtelen csak a bejárati ajtó csapódását hallottam, és nekem csak ennyi kellett ahhoz, hogy végre beteljen az a bizonyos pohár. A sarokba húzódtam az ágyamon, amennyire csak lehetett. Betakartam magamat. Pontosabban körbecsavartam magamat a takarómmal. Azonban a léptek a lépcsőn felfelé tartottak, ezt a lépcső recsegéséből tudtam megállapítani. Én csak mégjobban féltem, és elkezdtem sírni. Nem tudtam mit tehetnék. Nagyon féltem, ki sem lehet fejezni szavakban, hogy mennyire. Aztán az a bizonyos valaki vagy valami belépett a szobámba. Mivel sötét volt, nem igazán láttam semmit, csak a lépteiből tudtam megítélni, hogy bizony felém közeledik. Már éppen visítottam volna, de csak egy kis halk sikoly hallatszott, mivel az illető befogta a számat. Hirtelen elfogott a pánik és mindenféle -így utólag belegondolva- hülye és nem reális gondolat öntötte el a fejemet, és az agyamat. Azonban minden tossz gondolatom és félelmem elmúlt, amikor megéreztem azt a jellegzetes illatot. A félelmemet teljes nyugodtság váltotta fel pillanatok alatt. Már nem féltem, hiszen tudtam, hogy nincsen mitől. Biztonságban éreztem magamat mellette.

-Nyugi, nem akarok veled csinálni semmit. Sem elrabolni, sem kinyírni, se semmi ilyesmit. -hallottam meg lágy, simogató hangját. Hamarosan elengedte a számat, azonban nem bontakoztam ki öleléséből.

-Megijesztettél... -suttogtam neki a beállt csendet.

-Bocsi. Nem volt szándékomban.- hallottam hangján, hogy tényleg mégcsak viccnek sem szánta.

-Soha többet nem akarok horrort nézni. -vezettem rá könnyes tekintetemet. 

-Shh... nincsen semmi baj. Soha nem fogunk több olyat nézni. Megígérem neked. Rendben? -kérdezte suttogva. Én csak bólogattam. Ő elengedett és haza akart menni, én azonban még visszatartottam.

-Jungkook. -szólaltam meg elhaló hangon.

-Hm? -nézett rám az ajtóból.

-Nem ... -gondolkodtam el rajta, hogy mennyire is lenne ciki megkérdezni. De végül a félelem lett a győztes. -nem maradnál itt velem? -néztem rá félénken.

-Ha szeretnéd, szívesen itt maradok veled. -mosolygott rám kedvesen.  Én csak bólintottam egyet, és hálás tekintettel ajándékoztam meg. Hiszen ha nem tudom, hogy Kokkie ott van és vigyáz rám, szerintem már régen meghaltam volna a félelemtől. Jungkook biztonságot nyújtó karjaiban aludtam el végül. Azonban hiába volt velem Jungkook, az álmok világában nem tudott rám annyira vigyázni, mint fizikailag a valóságban. Álmomban megjelent egy számomra nagyon nem kívánatos személy. Aki prdig Hakun személyében jelent meg. És nagyon nem volt jó passzban. Újra elkapott. Bezárt és én hiába kiáltottam segítségért senki sem hallott meg. És valaki ott volt közvetlen mellettem. Csak a rács választott el engem tőle. Jungkook állt előttem üveges tekintettel. Engem bámult, azonban nem túlzottan hatotta meg viselkedésem. Hiába könyörögtem neki, hogy segítsen rajtam, rám sem hederített. Nála voltak a kulcsok, és segíthetett volna rajtam, de mégsem tette meg.  Csak egy gúnyos kacajt ejtett meg.

-Yumi. Ébredj már fel végre az álmodozásodból!!! Nem szerettelek soha, és nem is foglak szeretni. Mindig is utáltalak. -nevetett fel ördögien.  -Csípd meg magad, és jöjj rá végre, hogy mi a puszta valóság. -mondta gúnytól csöpögő hangnembrn, majd otthagyott engem. Lehet, hogy összetörtem, de igaza volt. Végig mindvégig igaza volt. Ugyanis hiába csípkedtem vagy pofozgattam magamat, nem úgy tűnt, mintha aludnék. És akkor realizálódott bennem minden. Az egészet ami eddig történt, álmodtam. Mind egy szép álom volt. Egy nagyon is szép álom. Csak felébredtem a valóságban. Összekevertem az álmot a valósággal. Hogyan is lehettem ennyire de ennyire hülye? Hjaj....

Sziasztok! Itt is van a legújabb,egyben befejező része a sztorimnak! Remélem, hogy élveztétek a sztorit. Majd fogok még publikálni sztorikat. Nem ígérem,  hogy már a jövő héten, de fogok még. Fanfic lesz az is. Ja, és még nem fejeztem be a mondanivalómat. Még ki fogok tenni egy részt, ahol majd befejezem a mondandómat! Előre is bocsánatot szeretnék kérni egy olyan dologért mindenkitől, amit még nem tettem meg, mert éppen most teszem. De majd kiderül hamarosan, hogy mi volt, vagy mi az!!!