Szerelmem a király

༻ 46. ༺

Patricia illedelmesen köszöntötte Violet asszonyt és a kis Ameliát is.
– És mikorra várható a szülés? – kérdezte Patricia.
– Már nincs sok hátra, az ősz első hónapjában szerintem világra hozom gyermekem. És te?
– Nekem még van időm bőven, de rettegek. Első szülésem lesz.
– Ne aggódj, minden rendben lesz. És neked ott lesz a férjed is.
Patricia keserűen elmosolyodott, megsimította Amelia fejét és elhagyta a szobát. A következő személy, akit meglátogatott az Florence asszony volt.
– Milyen nagy már Damian. Szerencsés vagy, hogy ilyen szép gyermeked van – mondta Patricia.
– A testvére is megszületik hamarosan, ősz végére várják az orvosok.
– Kívánom, hogy minden rendben menjen, Haslah óvjon meg téged és gyermekeidet.
– Köszönöm Patricia hercegnő, jókívánságaidat viszont kívánom.
– Milyen mókás, hogy te, én és Violet asszony egyszerre vagyunk várandósok. Hónapokon belül gyermeksírás töri majd meg a palota csendjét.
– És nem csak mi várunk gyermeket – fűzte hozzá bosszúsan Florence, de látva a hercegnő értetlen arcát kiegészítette a mondatot. – Andrew király összeszedett a háremből egy cselédet, Sofia a neve. Addig-addig szórakoztatták egymást, amíg a lány teherbe esett.
– Testvérem említett egy bizonyos Sofia kisasszonyt, őt is meg kéne látogatnom, de nem tudtam ki ő. Azt mondod egy háremi cseléd?
– Pontosan. Ráadásul nem is Philippiai, Brunettből hurcolták ide.
– És hogy viselkedik? Illedelmes?
– Látszólag igen, de tudom, hogy az uralkodónak nem nyilvánít elég tiszteletet. Úgy bánik vele, mintha csak egy parasztfiú lenne. Képzeld, amikor az uralkodó először hívatta magához nem háltak, hanem csak beszélgettek.
– Beszélgettek? Miről?
– Honnan tudjam? Az a csitri nyilván elcsavarta a fejét valami Brunetti, aljas módszerrel. Azelőtt meg sétálni voltak a kertben.
– És hol van most az a Sofia? A háremben?
– Nem, néhány hete költöztették ki onnan. Terhessége okán külön szobát kapott.
– Valósággal az ölébe hullott minden – hümmögte Patricia hercegnő. – Megyek meglátogatom és kiderítem milyen valójában.
– Ne tévesszen meg kedvessége, álnok kígyó – figyelmeztette őt Florence asszony.
– Ne aggódj, figyelmes leszek.

Patricia hercegnőt egy szolga elvezette ahhoz, a szobához, ahol Sofia kisasszony tartózkodik. Kopogott és rögtön be is ment.
Sofia a kanapén ült és a Druchelle verseskötetet olvasgatta, érdeklődve kapta fel a fejét az ajtó nyitódásának hangjára. Nem ismerte a szobájába belépő nőt, de látta rajta, hogy előkelő, úgyhogy gyorsan felállt és meghajolt.
– Te lennél hát Sofia kisasszony.
– Igen én vagyok, köszöntelek.
– Azt tudod én ki vagyok?
– Nem tudom asszonyom.
– Patricia hercegnő vagyok, Andrew...
– Andrew király testvére. Nahát. Örvendek a szerencsének. Minek köszönhetem, hogy meglátogatott?
– A király mondta, hogy hozzád is jöjjek. Bár őszintén szólva fogalmam sem volt arról ki vagy, Florence asszonyt kérdeztem ki.
– Nem mondott túl sok jót igaz? – mosolyodott el Sofia gúnyosan.
– Fogalmazhatunk így is – mondta Patricia és körbenézett a szobában. – Ezelőtt ez Florence asszony szobája volt nem? Ahol pedig most van, az az enyém volt.
– Elizabeth királynő intézte a szobaváltást, én azért kerültem ki a háremből, mert...
– Mert terhes vagy, tudok róla. Vigyázz gyermekedre, ha fiú, akkor ő is trónörökös lesz, akárcsak Damian herceg.
Patricia nem maradt sokáig Sofiánál, nem tudta kiismerni a lányt, és nem is állt szándékában. Valamennyire hisz Florence asszonynak, de az kizárt, hogy ez a bájos leány egy kígyó legyen.
Visszatért anyjához és húgához, közösen ebédeltek halat, zöldségeket és gyümölcsös süteményt.
Elérkezett a délután, az ország fontos emberei pedig megérkeztek a palotába az ülésre. A politikusok és vezetők elfoglalták helyüket a tárgyalóteremben és várták, hogy megérkezzen Andrew király.
Ismét egy sötétkék-arany mintás ruházatot viselt turbánnal, méltóságteljesen foglalt helyet a kis trónon.
– Üdvözöllek benneteket uraim a mai ülésen. Megint sok dolog van terítéken, elmondok mindent, utána közösen átbeszéljük a maguk problémáit és ügyeit. Kezdeném azzal, hogy Talayki, Brunett és Vajnaország visszajelzése és megegyezése óta mind a négy ország fejlődik mind pénzügyileg és mind gazdaságilag. Hiába vittem lejjebb az adó árát, így is nagy hasznunk van. A támogatásokat továbbra is küldjük, és biztos forrásból tudom, hogy az emberek nagyrésze meg van elégedve az uralkodásmódommal.

A király sok fontos ügyet átbeszélt az urakkal, a betegség ügyét a mondandói végére hagyta.
– Valamint kiválasztanék három embert, fontos feladat lesz az övék. El kell utazniuk a fennhatóságunk alatt álló országokba, és felügyelniük kell az ottani dolgokat, segíteniük kell a király uralkodását. Smith úr Talaykiba utazik, Kirsh úr Brunettbe, Perr úr pedig Vajnaországba. Jövő héten indultok, addig összeírok mindent, amit tudnotok érdemes.
– Igenis fenség – hajolt meg a három férfi. Perr úr és Kirsh úr nagyon tisztességes ember, Abraham király uralkodása alatt is becsületesen végezték munkájukat. Ám Smith úr egy aljas ember, a volt király egyik legnagyobb támogatója volt, de sajnos Andrew király ezt nem tudja, fogalma sincs mekkora gondot fog ez még jelenteni Talaykinak.
– És most jöjjön egy nagyon fontos probléma. A betegség, amiről már korábban is szó esett...
– Az elmúlt nem? – kérdezte egy politikus.
– Én is azt hittem, de kiderült, hogy nem. És sürgős intézkedéseket kell tennünk, hogy mielőbb megállítsuk a fertőzést.
– Ön mit javasol királyom?
– Az a gond, hogy nem tudom. Hiába küldtem azt a rengeteg támogatást, más irányból kell néznünk a dolgokat.
– Az országos orvosi központnak írt már? – érdeklődött egy úr. – A professzorok hallottak már egyáltalán a vírusról?
– A kórházak folyamatos jelentéseket írnak nekik, de a professzorokat nem érdekli. Úgy vélem magamnak kéne odamenni és személyesen megtárgyalni a dolgokat.
– Engedd meg uram, hogy elkísérjelek utadon – lépett előre egy férfi, akit Lupernek neveznek.
– Köszönöm, velem tarthatsz. A hetekben elutazom hát oda, reméljük a legjobbakat.
A tárgyalás végén már csak apróbb problémákról volt szó, a király hamar elsimította őket. Megkönnyebbülés volt számára, mikor az ülést berekesztette, illedelmesen elköszönt a politikusoktól és a vezérektől, aztán pedig visszatért szobájába, hogy ott folytassa a papírmunkát.