Szerelmem a király

༻ 82. ༺

A templomi harangok tudatták a néppel, hogy újabb trónörökös született, micsoda örömhír így az év első felében, a nép kíván a királynak sok hasonló örömet. A háremben aranyat osztanak, Edmund úr pedig szakácsaival együtt bőszen készíti a finomabbnál finomabb süteményeket. Andrew király büszkén mutatta meg legfiatalabb gyermekét Elizabeth királynőnek és a vele tartózkodó Hyacinth hercegnőnek is.
– Milyen szép, látom a szemében az erőt – mosolygott a babára a hercegnő – Sofia jól van?
– Jól van igen, csak elfáradt.
– Küldtem embereket Florence-ért és Violetért, valamint Patriciának is írok majd – mondta a királynő, majd ringatni kezdte unokáját, aki immáron hatodik a sorban. – Annyira örülök neked fiam!
– Az én örömöm is határtalan, nem lesz szívem elhagyni a palotát tavasszal.
– Haslah óvjon meg téged minden bajtól.
Amikor Florence asszony fülébe jutott a hír, hogy Sofia szülni fog, rögtön elküldte Susant, hogy tudakolja meg a további fejleményeket. Ugyanis szolgája talán ebben a legjobb, a hallgatózásban és a hírszerzésben.
– Eredj gyorsan! Egyik lábad itt, a másik ott!
Reménykedett abban, hogy Sofia lány gyermeket szül, már hónapok óta ezért imádkozik. Azonban úgy tűnik Haslah nem kedvezett neki, amikor Susan elmondta, hogy herceget szült mérgében földhöz vágott egy tálcát meg egy poharat. A bölcsőben szunyókáló gyermekei, Damian és Theodor rögtön felriadtak és sírni kezdtek, Susan pedig nem tudta, hogy a gyerekekkel foglalkozzon, a szintén síró úrnőjével, vagy a földre hajított dolgokkal. Szerencsétlennek nem megy a legjobban a sora.
Violet asszony hamar megjelent, Anthony-t tartotta kezében, de lányát nem tudta pórázon tartani. Amelia odarohant a királyhoz és csillogó szemekkel nézett a karjában pihenő gyermekre.

– Ő az unokatestvérem?
– Igen, Sofia gyermeke – mosolyodott el Andrew király.
– Milyen szép a szeme – hajolt közelebb hozzá Amelia.
– Amelia gyere vissza! – hívta magához az anyja. – Valóban szép gyermek, gratulálok fenség.
– Köszönöm Violet, megtisztelsz – biccentett a király. – Florence hol van? Neki is köszöntenie kéne az új trónörököst.
– Áh, csak emlegetni kellett! – mutatott az ajtóra Hyacinth, ahol Florence asszony, Susan és a hercegek jöttek be.
– Haslah óvja meg az új hercegünket – mondta Florence összeszorított fogakkal.
Nem sok gusztusa volt ahhoz, hogy játssza az úrnőt, az ellensége gyermekére kellett áldásokat mondania. Inkább szórna rá átkokat. Az uralkodócsalád jót lakmározott Edmund úr süteményeiből, az ünnepelt gyermeket pedig a szolgák visszavitték anyjához.
Sofia az ágyában feküdt és aludt, mellkasa fel-le emelkedett és nyitott szájjal vette a levegőt. Még mindig izzadt volt, ráfért volna egy alapos fürdő, de egyelőre még arra se volt ereje, hogy felálljon. Bizonyára megérezte fia jelenlétét a szobában, kinyitotta szemét és mosolyogva nézett Oliviára, aki karjaiban tartotta a gyermeket.
– Olivia. Add őt ide nekem.
– Parancsolj kisasszony. Gratulálok, hihetetlenül gyönyörű gyermek.
– Öcsémre emlékeztet és nagyapám nevét hordja. – mondta Sofia könnyes szemmel. – Bár itt lenne most az én családom is. Annyira hiányoznak nekem!
– Megértem kisasszony, az én családom is nagyon hiányzik nekem. De már mióta nem láttam őket!
– Tényleg Olivia, te honnan is származol?
– Philippiai vagyok, de egy nagyon távoli, hegyes-dombos vidéki faluból származom. Apám pap volt, anyám pedig otthon volt a testvéreimmel. Munkát akartam keresni, elutaztam Zukkarába, de ott összesodort a sors egy banditával, aki a rabszolgapiacra vitt engem. Így kerültem a palotába, a hárembe. Mindennek már legalább öt éve.
– Te jó ég, és semmit nem tudsz a családodról?
– Semmit kisasszony.
– Ne aggódj. Ha idővel nagyobb hatalmam lesz segítek neked, amiben tudok. Talán egy nap újra láthatod a családod.
– Azt hiszem azt sosem tzdnám eléggé meghálálni.

Sofia és Olivia összemosolyogtak, aztán mindketten az ifjú hercegre néztek. Álomba szenderült anyja karjaiban. Sofia nem akarta elhinni, ami történt, ő most tényleg megszült egy gyermeket, ráadásul egy fiút. Ezzel pedig hivatalosan is az uralkodócsalád tagja lett. Senki nem mondhatja rá, hogy egy cseléd, minden megváltozott. Többé nem lehet egy gyerekesen viselkedő, romantikus regényekben élő lányka, ha épségben meg akar maradni ebben a palotában fiával együtt, akkor a sarkára kell állnia. Mostantól ő nem Sofia, a Brunettből származó mihaszna ágyas, hanem Sofia asszony, a király kedvence és fiának anyja.
Brandon Duhamel herceg születése után járunk egy nappal, amikor is Sofiának végre van ereje ahhoz, hogy felálljon az ágyból és szolgálóival együtt elballagjon a mosdóig. Leült egy kvarctömbre, és a szemét lehunyva hagyta, hogy két cselédlány bekenje a testét szappannal és leöblítsék vízzel. Jólesett neki a fürdés, de amire ennél is jobban vágyott az az volt, hogy megszabaduljon a szőrtől, ami olyan helyeken nő, ami nem éppen komfortos számára. A megoldás erre egy éles penge, amivel valamelyest el lehet távolítani a szőrt, de a tökéletesen sima bőrért meg kell szenvedni, utána mindig kipirosodik és sebes lesz. Sofiát nem érdekli, hónapokig szenvedett, talán jobb volt addig, amíg a nagy hasától nem látta mi folyik odalent. Mi lenne akkor, ha a király magához hívatná? Így nem járulhatna elé, és amúgy sem érzi magát valami jól, úgyhogy megkérte a szolgákat, hogy tegyenek valamit érte ebben az ügyben.
Megújult erővel tért vissza szobájába, ahol Olivia a bölcsőben szundikáló baba felett őrködött.
– Remélem éhes vagy kisasszony, hozattam ebédet.
– Jól tetted Olivia, egy lovat is fel tudnék falni – mosolyodott el Sofia és a szekrényéhez lépett. – Te jó ég, most, hogy viszonylag lelaposodott a hasam, megint bele fogok férni régi ruháimba. El sem hiszem.
– Ki tudja meddig leszel vékony, milyen csodás lenne, ha megint teherbe esnél. – játszott el a gondolattal Sofia társalkodónője.
– Csodás lenne igen, de egyelőre nem vágyom rá. Megérdemlek egy kis pihenést úgy vélem.
– Persze nem úgy értettem. De a király már bizonyosan vágyik rád úrnőm, nem tartom kizártnak, hogy amint jobban leszel magához hívat.
– Erre én is gondoltam – vallotta be Sofia és kivette a halványlila, vastag ruháját a szekrényéből.
– Ráadásul tavasszal elutazik és oly sokára tér vissza, előtte biztos el fogtok tölteni egy-két kellemes éjszakát.
Sofia erre nem mondott semmit, csak elmosolyodott és lehunyta a szemét. Milyen rég is volt az, hogy ő meg a király szeretkeztek, a gyertyafényben egymásra hangolódva mozogtak és összegyűrték maguk alatt a lepedőt. Ha tehetné, most azonnal rátörné az ajtót Andrew királyra, de még muszáj pihennie. Meg hát az se biztos, hogy a király vágyik rá.