Szerelmem a király

༻ 62. ༺

Andrew király megérkezett kedvese, Sofia szobájába, egy öleléssel és egy csókkal köszöntötte őt. Az ebéd már készenállt, Sofia csak arra várt, hogy megjelenjen a király, s amint megjelent kiküldte szobájából Oliviát és így végre kettesben maradtak szerelmével.
Először ettek, mivel mindketten nagyon éhesek voltak, de utána a kanapén ülve és összeölelkezve szenvedélyesen csókolták egymást. Sofia a király hátát simogatta, a férfi pedig valósággal megvadult ettől. Arcát fogta, időnként pedig elszakadt kedvese ajkaitól, de csak azért, hogy a nyakát töltse be csókjaival. Naphosszat tudták volna ezt csinálni, nem tudtak betelni egymással, de meghozták a desszertet, Sofia pedig, a falánk és várandós nő, rögtön rákapott. Andrew király ezt szomorúan elfogadta és játszadozni kezdett kedvese hajával.
– És hogy ment a gyűlés? – érdeklődött Sofia két falat epres sütemény között.
– Mondhatni egész jól. Támadásokat és hadjáratot tervezünk Tancsulla ellen, úgy érzem tavasszal készen állnánk. Tettem pár javaslatot ez ügyben.
– És hogy fogadták?
– A többség hallgatott, de volt egy fiatal férfi, aki mást javasolt. Eléggé kizökkentett, nem számítottam rá, hogy bárki beleszól a mondandómba. Ő mégis megtette. Erősnek tűnik, rettenetesen okos és értelmes. Dwayne Morgon a neve.
– Ő mit javasolt?
– Azt, hogy küldjünk oda embereket beolvadni, meg hogy egyesével foglaljuk el a városokat és falvakat.
– De hisz ezek nagyszerű ötletek!
– Tudom. Az a Dwayne elérte, hogy felfigyeljek rá.
– Emlékszel, régebben említetted, hogy szükséged lenne egy hű segédre. Valakire, aki a jobb kezed lenne itt. Úgy vélem ő megfelelő lenne erre a szerepre.
– Nem ismerem még annyira, nem lehet akárki a királyi segédem.
– Ez csak egy javaslat volt – mondta Sofia és a király vállára hajtotta a fejét. – A jövőben mindenképp mondd el, hogy álltok a tervezéssel. Ha tavasszal valóban elmész, mindenről tudni akarok, amit tenni fogtok. Ó, Andrew! Mi lesz akkor, ha valami bajod esik?
– Nem lesz semmi baj szerelmem – mosolyodott el a király és bekapott egy süteményt. – Diadalt fogunk aratni, pláne, ha követjük Morgon úr tervét.
Sok levél érkezik a palotába, a legtöbb Andrew királynak jön, főleg hivatalos levelek. De egy levél, aminek nagy jelentősége van, ezúttal Elizabeth királynőhöz érkezik. Patricia lánya írta.

„Drága anyám!
Szeretném közölni veled és a család többi tagjával, hogy terhességem véget ért, megszületett első gyermekem. Patrick Neuffmann a neve. Tudom, hogy túl korai volt még a szülés, és pont ez a dolog árnyoldala. Az orvosok eleinte nem is engedték, hogy lássam, túl kicsi és gyenge még, beteg is, nem biztos, hogy életben marad. Félek anyám, rettegek, hogy elveszítem. Robert segít és támogat mindenben, de megmenteni gyermekemet ő sem tudja. Bárcsak te, vagy Hyacinth itt lehetnétek most velem, egyedül csak ti tudtok engem megnyugtatni. Gondoljatok ránk és imádkozzatok!
Patricia Neuffmann"

Elizabeth királynő elborzadt, szívéhez kapott és azonnal küldött egy szolgát Hyacinth hercegnőért. Hyacinth halványsárga ruháját viselte, barna haja begöndörödve vállára omlott, világosbarna szemét pedig gyönyörűen kiemelte a sárgaköves fülbevalója. Épp Florence asszony szobájában volt, játszott a kis Damiannal, amikor egy szolga betoppant a szobába és közölte vele, hogy a királynő hívatja.
– Történt valami? – kérdezte a hercegnő aggódva.
– Nem tudom kisasszony, de sürgősen látni akarja önt.
Hyacinth tudatlanul lépett be anyja szobájába, s miután ő is értesült nővére híreiről egyszerre volt boldog és szomorú.
– Anyám! Oda kell mennünk! Segítenünk és támogatnunk kell Patriciát.
– Én nem mehetek, nagyon megfájdult a szívem. Nem bírnám azt a hosszú utat. Ráadásul itt kell lennem Violet és Florence mellett, fiamat is segítenem kell. Így hát arra szeretnélek megkérni, hogy menj el nélkülem.
– Rendben anyám, legyen úgy, ahogy te jónak látod. De te is vigyázz magadra, igyál és pihenj sokat. Én máris nekiálltok a készülődésnek, holnap pedig útnak indulok.
A háremben a napok nagyon gyorsan telnek, a lányok oly régóta vannak itt, fel se fogják mennyi idő telt el. Fél év bizonyosan, s elég lehunyni a szemünket, máris lesz az egy egész esztendő is. A lányok épphogy visszatértek számításórájukról, Margaret asszony előkészíttette velük az ebédet. Miközben húst, burgonyát és zöldséget ettek, a lányok olyan dologról tárgyaltak, ami a hárem vezetőjének is felkelkeltette az érdeklődését.
– Új ruhákat szeretnétek?
– Igen! Oly régóta viseljük ezeket, a színeseket akkor kaptuk, amikor a király kiválasztotta Kiarát.
– Milyen rég volt már az! És lám, semmi se lett belőle – mondta Rose, mire mindenki felnevetett. Rose hiába tartozott azok közé, akik ki nem állhatták Sofiát, ő képes gúnyos és sértő szavakat szórni bárkire. Még Kiarára is, akinek persze nem voltak ínyére ezek a szavak.
– Mondod ezt te, az uralkodó soha még csak rád se nézett.
– Ti mindig ennyit veszekedtek? – kérdezte Zaya szórakozott mosollyal az arcán, aki bár szintén itt van már egy ideje, nehezen szokja meg azt, hogy a háremben valakik mindig összeszólalkoznak egymással.
– Többnyire, fáj már a fejem tőlük. – mondta Margaret asszony mosolyogva. – Tehát új ruhákat akartok. Szólni fogok a szabónak, mindenki kap egy új darabot.
– Riley, nem adod kölcsön a lila ruhádat? – ült le mellé Vivian.
– Nem, azt Sofiától kaptam. Ő pedig a királytól. Ahogy ismerlek sosem adnád vissza.
– Akkor legalább csak hadd próbáljam fel.
– Nem! Nem és kész!
Margaret asszony elhagyta a háremet, és amíg a lányok az evéssel foglalkoztak, addig ő leadott a palota szabójánál egy rendelést.
– Tizenhét ruhát szeretnék, a lányok a háremben keveslik azt a két ruhájukat és úgy vélem igazán megérdemelnek egy újat.
– Audrey, Victoria, Riley és Abigail kapják a legszebbeket! – hallott meg maga mögött egy lágy, női hangot Margaret asszony.
– Sofia! Vagy mondjam inkább azt, hogy Sofia kisasszony?
– Jó újra látni önt Margaret asszony – mosolyodott el Sofia, aki azzal a céllal jött a szabóhoz, hogy új ruhákat készíttessen, ugyanis az egyre csak kerekedő hasa miatt nem fér már bele minden ruhájába.