Szerelmem a király

༻ 45. ༺

– Asszonyom – hajolt meg Florence asszony előtt Sofia tisztelettudóan.
– Hiába hajolsz meg előttem, tudom, hogy a hátam mögött mindennek el hordasz.
– Ki mondott ilyeneket? Nekem egy rossz szavam sem volt önre.
– Na persze. És a királynak sem te panaszkodtál. Most jól figyelj rám, mert csak egyszer mondom el! – ragadta meg Sofia karját indulatosan Florence asszony. – Nehogy azt hidd, hogy átveheted a helyem. Ó, nem. Én vagyok a király első asszonya, felesége és fiának anyja. A szeretete irántad hamarosan elmúlik ne félj, nem becsül többre a többi háremi cselédnél. Csak arra vagy jó, hogy kényeztesd őt az ágyban és gyerekeket szülj neki.
Sofia kimérten cselekedett, egy másodpercre sem rendült meg. Könnyedén kiszabadította magát Florence asszony szorításából, s helyette ő ragadta meg az ő karját.
– Lehet, hogy te vagy az első asszonya, de én vagyok számára a legkedvesebb. Én úgy szeretem őt, ahogy te sosem fogod. Miért vagy vele mond? Azért, mert szereted, vagy mert ő a király?
– Mikor asszonya lettem még csak herceg volt, kettőnk közül inkább te vagy az, akit a hatalomvágy hajt. Azt hiszed te leszel a következő királynő pedig tévedsz, én leszek az.
– Bizonyára nem ismered megismerkedésem történetét a királlyal. Rögtön beleszerettem, pedig tudomásom sem volt arról, hogy ő a király.
– Süket beszéd – sziszegte Florence asszony és kitépte a karját Sofia kezei közül. – Meglátjuk majd melyikünk emelkedik fel, és melyikünk esik hanyatt.
– Tűkön ülve várom – mosolyodott el Sofia. Meghajolt Florence asszony előtt és továbbment.

A két nő viszálykodása hosszú ideig fog még tartani, ez bizonyos. De egyikőjük sem sejtette, hogy Andrew király végig figyelte párbeszédjüket a lépcsőfordulóból. Kettejük közül Sofia volt az, aki körültekintőbben viselkedett, nem hiába szereti őt jobban. És az sem lenne hiábavaló, ha egy nap ő lenne a királynő.
Eltelt két hét, Andrew király pedig úgy határozott, hogy ismét álruhát ölt és kimegy a város és a piac népéhez.
– Üdvözlet uraim, meséljenek, hogy megy a soruk?
– Üdvözlet. Pénzügyileg remekül, a király nagyon kegyes mindenkihez. De a családomat súlyos veszteség érte – felelte egy ember a piacon.
– Miféle veszteség?
– Édesanyám életét vesztette, feleségem pedig beteg. Nagyon beteg.
– Milyen betegség? Meghűlt talán?
– Hogy hűlt volna meg? Tűz a nap! Az a fránya lila kiütéses betegség megint elterjedt.
– Én úgy tudtam, hogy lecsillapodott.
– Igen, de most ismét visszatért. Hiába a sok gyógyszer, nem segít sokat.
– És a király nem tesz ellene semmit? – kérdezte Andrew. Milyen ironikus, hisz önmagáról beszél.
– Úgy tudom adományozott a gyógyszertáraknak és a kórházaknak, de mást ő sem tud tenni.
– Nem gondolja, hogy neki kéne megoldást találnia a betegségre?
– Nem, ez az orvosok dolga. Andrew király így is csak jót tesz a népnek, Haslah áldja meg érte.
Andrew király gondterhelten tért vissza a márványpalotába, az eltűntnek hitt vírus visszatért, és ki tudja mekkora pusztítást fog majd végezni. Sürgősen tennie kell valamit, rögtön parancsba adta, hogy délutánra hívják össze a gyűlést.

Nem sokkal ebédidő előtt egy díszes hintó érkezett meg a palota udvarába, Simon úr ment a titokzatos vendég elé.
– Patricia hercegnő! Csak nem káprázik a szemem? Hogy kerül ön ide?
– Talán már meg sem látogathatom a családomat? – kérdezte Patricia, aki hiába ment férjhez, ugyanúgy az uralkodócsalád tagja, és ugyanúgy Philippia hercegnője.
– Dehogynem, öröm számomra, hogy láthatom. Hogy megy a sora a kastélyban? Milyen a házas élet?
– Jobb nem is lehetne! És azt hallotta Simon úr, hogy gyermeket várok?
– Mit nem hallok! Esküszöm, hogy nekem nem szólt senki. Haslah óvjon meg téged és a gyermekedet.
– Köszönöm – mosolyodott el Patricia hercegnő és Simon urat követve végig haladt a palota folyosóin. A háremből duruzsolást hallott, a konyha felől finom illatokat érzett. Örült, hogy újra itthon lehet.
– Szólj majd Edmund úrnak, hogy az ebédhez készítsen gyümölcsös süteményt. Az a kedvencem.
– Ahogy óhajtod hercegnőm – hajbókolt Simon úr és felterelte őt a lépcsőn.
Először Elizabeth királynőhöz mentek, aki boldogan fogadta gyermekét és azonnal elküldött egy embert Hyacinth hercegnőért és fiáért Andrew királyért is. Először Hyacinth hercegnő köszöntötte nővérét, aki hatalmas beleéléssel mesélt neki és anyjuknak arról, hogy milyen élete van a palotában.
– Hatalmas dombok terülnek el kastélyunk mellett, szőlő terem ott, a nagyjából pedig bor készül majd. Mennyei, mézédes íze van. Hoztam is pár üveggel ajándékba.
– És a kisunokám hogy van? – kérdezte Elizabeth királynő.
– Cseperedik, de még túl korai lenne a szülés. Hánytam és ájultam is már el miatta, egyre jobban fáj a derekam, alig várom, hogy kibújjon a kis betyár.
– Jóanyám. Hyacinth. Patricia – lépett be a szobába Andrew király és egyesével kezet csókolt női rokonainak. – Húgocskám, köszöntelek újra nálunk. Neuffmann báró nem tartott veled?
– Sajnos neki fontos elintéznivalói vannak, de üdvözletét küldi.
– Fiam, ugye te is velünk ebédelsz? – kérdezte a királynő.
– Sajnos nem lehet, nekem is fontos ügyeim vannak. Már az is nehezemre esett, hogy néhány percet szenteljek húgom köszöntésére. Menj Patricia, köszöntsd Florence és Violet asszonyt is. Meg persze Sofia kisasszonyt.
– Az meg ki? – érdeklődött Patricia, aki sárga és fehér mintás ruhát viselt, aranyékszerekkel.
Andrew király nem válaszolt csak mosolyogva kihátrált a szobából. Patricia meghajolt anyja és húga előtt, azt mondta amilyen gyorsan csak lehet visszatér, hogy együtt ebédelhessenek, csak előtte köszönti Violet és Florence asszonyt is. Mivel arról a Sofia kisasszonyról nem tudott meg semmit, úgy döntött majd Florencetől próbál meg kideríteni valamit.