Szerelmem a király

༻ 68. ༺

Rettentő gyorsasággal telnek a hetek, Philippia népe már készenáll a télre, melegebbnél melegebb ruhákat hordanak és gyűjtik a fát, amivel majd befűtik csöppnyi lakásukat.
Dwayne Morgon elhagyta szülei lakását és elindult a palota felé. Miután menyasszonyával felbontották házasságukat visszaköltözött szülei házába és inkább csak velük törődött. Sokat volt apjával, aki már egy jó ideje tudta, hogy közeleg munkakötelességének vége. Fiával a lehető legjobban átbeszélte régi terveit, nézeteit és gondolatait, Dwayne pedig igyekszik továbbadni ezeket a királynak. A palota kapuján kérdés nélkül átengedték, igazán megtisztelőnek érezte, hogy bejárása van a palotába. A király szobájába tartott, fontos iratokat és adatokat akart átadni neki. A hárem előtt áthaladva odacsapódott hozzá Simon úr, aki udvariasan megkérdezte a nevét.
– Dwayne Morgon vagyok, a király egyik tanácsosa.
– Á, értem. És hozzá tart?
– Igen – bólintott a férfi.
– Engedje meg, hogy elkísérjem.
Andrew király szívélyesen fogadta Dwayne-t, szólt Simon úrnak, hogy hozasson valami frissítőt a konyháról.
– Foglalj helyet – mutatott a kanapéra az uralkodó. – Az erkélyre is kimehetnénk, de felettébb hűvös most az idő.
– Köszönöm, hogy fogadott nagyuram.
– Persze, hogy fogadtalak – ült le mellé Andrew. – Mondd kérlek mit hoztál.
Miután a király befejezte a társalgást Dwayne Morgonnal meglátogatta feleségét, Florence asszonyt és fiukat Damiant. Florence hasa hatalmas, a terhesség utolsó szakaszában van, bármelyik nap megszülheti következő gyermekét, aki, ha fiú, szintén trónörökös lesz. Andrew királlyal kanapéján ültek, s miközben mosolyogva nézték a szobában szaladgáló kisfiukat a király felesége hasát simogatta.
– Remélem végleg megbékéltél velem. Még mindig itt vagyok neked, támogatlak és szeretlek téged ugye tudod?

– Tudom persze, és köszönöm, hogy annyi szenvedés és bánat után újra örömet hoztál életembe. Hamarosan megszületik következő gyermekünk, aki Haslah akaratával fiú lesz.
– Papa! Mama! – szólongatta szüleit a herceg. – Nézzétek!
Mikor Florence asszony és Andrew király a szoba közepén álló gyermekre néztek ő leguggolt és hirtelen ugrott egy nagyot. Mikor visszaérkezett a földre elesett, de nem lett semmi baja, nevetve felállt és a kanapéhoz futott. Édesapja nevetve magasba emelte őt és megcsókolta homlokát.
Még vissza kellett térnie szobájába, hogy elintézzen néhány dolgot Dwayne papírjai alapján, de nem tudott koncentrálni az őt mardosó éhség miatt. Vacsoráját nem egyedül akarta elfogyasztani, magához hívatta Simon urat és arra kérte, hogy hozza elé Sofiát.
Sofia boldogan vette magára a ruhát, amit a szabó külön neki készíttetett. Halványlila színű, meleg és kényelmes, gyönyörűen állt rajta, nem is látni annyira az egyre csak növekedő és kerekedő hasát. Olivia begöndörítette a haját és fújt rá egy kis illatosítót.
– Ma végre megmutatom neki a versemet Olivia – szorította szívéhez Sofia a füzetet, amibe már hónapok óta dolgozik.
Nem volt könnyű dolga, még mindig nem beszéli tökéletesen a philippiai nyelvet, így nehezen talált rá a rímekre, ráadásul annak a Druchelle-nek sem volt könnyű elsajátítani a stílusát. De úgy érzi tetszeni fog a királynak. Neki már az is tetszene, ha csak két sorban leírná mennyire szereti, nem is számít arra, hogy költött neki egy verset.
– Nagyuram, Sofia kisasszony van itt – lépett be a király szobájába az egyik ajtónálló őr lehajtott fejjel.
– Jöjjön – állt fel Andrew íróasztalától és oldalra döntötte a fejét. A vacsora még nem érkezett meg, legfeljebb tíz percet ad a konyhai dolgozóknak, és mindnek fejét veteti, ha nem érkezik meg addig az étel.
– Nagyuram – hajolt meg Sofia, aki a háta mögött tartotta a kezét, ezzel eltakarva a király elől a bőrkötéses könyvecskét.
– Sofia, kedvesem – simította meg az arcát a király. – A vacsora remélhetőleg mindjárt megérkezik, akkor aztán ehetünk és beszélgethetünk egy jót. Rég volt már ilyen igaz?
– Igen – bólintott Sofia, és amikor a király nem figyelt, az ágyára dobta a könyvet.

Helyet foglaltak a párnákon, és pár perccel később már meg is kezdhették az evést. Szerencséjük van a konyhai dolgozóknak, valóban nem sok választotta el őket attól, hogy a fejük különváljon testüktől.
– Mesélj kérlek, hogy vagy, Hyacinth húgom távozásával alig van társaságod – nézett Sofiára a király evés közben.
– Oliviával szoktam beszélgetni, játszok a zongoralloon, és meséket olvasok fel Amelianak.
– A Rögör novellakötetből?
– Igen, mindketten nagyon szeretjük a történeteket.
– Tudod nekem melyik a kedvencem? – kérdezte a király. – Odin és Ephra története.
– Nekem is! – mosolyodott el a lány. – A szerelmük a miénkre emlékeztetett, erősebb és igazabb mindennél.
A vacsora végeztével még beszélgettek egy kicsit, Sofia – hiába nem ért hozzá – érdeklődött az ország politikai és katonai helyzetéről.
– Említettem már neked Dwayne Morgont igaz?
– Ő az a férfi, aki belekötött a haditervedbe?
– Pontosan. Azóta még több hasznos tanáccsal látott el, egyszerre érzem magam haszontalannak és hatalommal telinek mellette. Sokkal nagyobb tudás birtokában van, mint én, ezt a vak is látja. De tisztel engem és tudja, hogy felsőbbrendű vagyok nála.
– Milyen tanácsokat adott?
– Úgysem értenéd, nem akarlak ilyenekkel untatni.
Sofiának rosszul esett a király válasza, de magára erőltetett egy mosolyt.
– Én továbbra is azt ajánlom, hogy tett meg bizalmasodnak azt a Dwayne urat. Most már jobban bízol benne nem?
– Igen, de még mindig nem ismerem eléggé. De attól még fontolóra veszem, amit mondasz – simította meg Sofia aranyfürtjeit a király. – Új ruhád van? Honnan szerezted?
– A palota szabója készíttette nekem sok más ruhával együtt, ugyanis azok a ruhák, amiket tőled kaptam már nem jönnek rám – felelte Sofia és megsimította a hasát. – Andrew. Én félek a szüléstől. Mi lesz akkor, ha a háremi lányok jóslata beigazolódik? Túl gyenge vagyok, nem vagyok képes világra hozni egy gyermeket.
– Ne is mondj ilyeneket kedvesem, tudom, hogy képes leszel rá – csókolta meg őt Andrew. – Játszol nekem egy kicsit a zongorallon?
– Ahogy óhajtod – mosolyodott el Sofia és a sarokban pihenő hangszer felé indult. – Rengeteget fejlődtem, azoknak a daloknak a kottái is eszembe jutottak, amiket még egészen kiskoromban mutattak meg nekem. Sok szép emlék fűz engem a zongorallokhoz. De a legszebb talán az, amikor nekidöntöttél egynek és megcsókoltál.
– Elveszed az eszem – rázta meg a fejét mosolyogva a király. Szerelmes volt Sofiába, igazán szerelmes.