Szerelmem a király

༻ 56. ༺

Sofia szobájában ücsörgött, az ajtó nyílására felkapta a fejét, de csalódnia kellett. Nem az uralkodó jött meglátogatni őt, csak egy inas hozta neki az ebédjét.
– Biztos, hogy ez az enyém? Miért két személyre hoztál ételt? – kapkodta a fejét Sofia a jól megpakolt ezüsttálca és a kérdő tekintetű szolga közt.
– Ön Sofia kisasszony nem?
– De igen, én vagyok.
– Nekünk a konyhán azt mondták két személyre terítsünk.
– De miért? – kérdezősködött tovább Sofia. Hamarosan választ kapott kérdésére, ugyanis a következő ember, aki belépett a szobájába, az nem volt más, mint a király. – Nagyuram! – állt fel Sofia azonnal és Oliviával meg a szolgálóval együtt meghajolt a király előtt.
– Sofia, kedvesem. Szépséged elbűvöl, az elmúlt hetekben másra se tudtam gondolni, csak rád.
– Igazán? – nézett fel rá meghatódva Sofia.
– Igen – mosolyodott el Andrew király és intett a két szolgának, hogy hagyják el a szobát. – Ugye nem gond, ha veled tartok ebéded során?
– Nem, dehogy. Most már legalább tudom miért két személyre hoztak nekem ételt – nevetett fel halkan a lány és leült az egyik párnára. – Mesélj kérlek, ugye minden rendben veled? Rendkívül kimerültnek és gondterheltnek tűnsz. Ugye nem vagy te is beteg?
– Nem vagyok, ne aggódj. Tegnap megint megvizsgált az orvos, semmi bajom nincs.
– De attól még látom rajtad, hogy baj van. Nyugodtan mondd el, hátha tudok segíteni.
– Nem akarlak ilyen dolgokkal terhelni Sofia, épp elég nyűg neked a terhesség.
– Nyűg? Ezt meg sem hallottam. Életem egyik legszebb állapota ez – tette kezét a hasára Sofia. – Igaz néha eléggé megvisel, de hálás vagyok neked és Haslah-nak is, amiért várandós vagyok.

– Hívő lennél most már? Ha jól tudom Brunettben nem hisztek semmiféle Istenben.
– Nem is, és eleinte ezt az egész Haslah dolgot is nehezen akartam átvenni. De a háremben annyi históriát hallottam már, és amióta itt élek akaratlanul is elkezdtem hinni benne.
– Akkor a beavatáson is áteshetnél.
– Beavatás? Mi az a beavatás? – kérdezte Sofia teljesen összezavarodva.
– Philippiában általában még gyerekként átesnek rajta az emberek. Papok vízbe mártanak, miközben imákat mondanak Haslah-hoz.
– És engem hogy tervezel vízbe mártani? – kérdezte Sofia incselkedve, Andrew király pedig hangosan felnevetett.
– Hiányzott már nekem ez – mondta és mosolyogva egy csókot nyomott kedvese homlokára. – Ha felnőttként akar valaki átesni a beavatáson, akkor elég csak a fejét vízbe mártani.
– És ezen kívül kell tennem még valamit?
– Elmondasz egy rövid esküt és egy imát. És onnantól kezdve számodra Haslah lesz az egyetlen isten.
– Még gondolkozok a dolgon – mondta Sofia két falat között. – De ne rólam beszéljünk, térjünk vissza rád! Mi a helyzet a betegséggel? Meddig kell még bezárva lennünk?
– Nem tudom, de bízom a Brunetti orvosok együttműködésében és abban, hogy mihamarabb megoldást találunk erre az egészre.
– Brunetti orvosok? Hogy jönnek ők ide?
– Nem is mondtam? – tette fel a költői kérdést a király. – Az új főorvosok azt tanácsolták kérjek segítséget a Brunetti orvosoktól, ugyanis ott igen fejlett az orvostudomány.
– Valóban, hogy ez eddig hogy nem jutott eszembe? Ha a Brunetti professzorok is a segítségünkre lesznek, akkor még az éven megfékezzük ezt az ocsmány fertőzést. Tudtad, hogy a palotában is egyre több a beteg?
– Igen, hallottam róla sajnos. Egy háremhölgyem meg is halt.

– Alexa – suttogta Sofia szomorúan. Nem állt vele valami szoros kapcsolatban, csendes és szorgos lány volt, nem érdemelte meg a halált.
Sofia nem akarta, hogy Andrew elmenjen, megfogta a kezét, megcsókolta és kedves szavakkal kérlelte, hogy maradjon még egy kicsit. Az uralkodó ennek nyilván nem tudott ellenállni, leült a kanapéra és mosolyogva hallgatta, ahogy kedvese felolvas neki a Druchelle verseskötetből.
– Már háromszor elolvastam, gyönyörű versek, de nagyon meguntam őket. Mielőtt még életbelépett volna az a rendelkezésed, hogy zárjuk le a palotát, Hyacinth hercegnővel a városba akartunk menni könyveket venni. Neked esetleg nincs valami érdekes regényed?
– Nem olvasok olyan regényeket, amik érdekelnének téged. Történelmi könyveket szoktam leginkább olvasni, apám kisfiú koromban rám erőszakolta, csak aztán nagyon megszerettem őket.
– A történelem valóban érdekes téma, a háremben is elkezdtük tanulni, sőt a többiek valószínűleg most is tanulják. Én is szívesen tanulnék velük, de hát úrnő lettem.
– Milyen szomorúan mondod ezt – jegyezte meg Andrew király tréfálkozva. – Talán inkább visszamennél a hárembe Margaret asszonyhoz?
– Margaret asszony! Úgy hiányzik nekem! – kalandozott el Sofia. – Ne érts félre uram, szeretek itt élni, téged is szeretlek, Hyacinth hercegnőt és Elizabeth királynőt úgyszintén. De egyszerre mókás és szomorú visszagondolni azokra az időkre, amikor még nem ismertük egymást, én pedig csak egy voltam a sok háremi lány közül.
– Nekem nem azok az idők hiányoznak. Inkább azok, amikor esténként feljöttél lakosztályomba – mosolyodott el a király és az ölébe húzva szenvedélyesen megcsókolta Sofiát.
Andrew király visszatért szobájába, de nem tudott a munkájára koncentrálni. Folyamatosan maga előtt látta Sofia mosolygós arcát, érezte az illatát, kellemes hangja pedig ott csengett a fülében. Mindene ez a lány, áldja azokat az embereket, akik rabul ejtették őt.