Szerelmem a király

༻ 83. ༺

A tényt, hogy Sofia egy nagyasszony legyen a palotában, elég nehéz elképzelni, hiába szült egy herceget, még mindig csak egy fiatal és gyenge ágyas. Ha a királynő, vagy épp Florence asszony úgy tartaná a legjobbnak, hogy ne legyen a palotában, akkor könnyű szerrel el tudnák tűntetni őt. Florence szokott is gondolkodni ilyeneken, ha felüluralkodik rajta az a félelme, hogy Sofia teljesen kiszorítja őt és elveszi a helyét. Beszélhetünk itt „a király felesége" és esetlegesen a Philippia királynője pozícióról is. Andrew király lassan már egy esztendeje trónra lépett, de még mindig anyja, Elizabeth a királynő. Senki se bánja, a nép is nagyon szereti az idős királynőt, még uralma elején, amikor a néhai Abraham király feleségül vette és megkoronáztatta, rengeteget jótékonykodott. Nő létére átlátta az ország borzalmas helyzetét, és ha már férjét nem tudta meggyőzni a jóra, ő megpróbált a lehető legtöbb segítséget nyújtani a népének. Ezt mindenki megjegyezte, nagyon tisztelik őt.
Azonban mindenki életében eljön az a nap, amikor elhagyják az élők sorát és megtérnek teremtőjükhöz. Mi lesz akkor, ha Elizabeth királynő is meghal? Ki lép majd a helyére? Eddig mindenki azt hitte, hogy Florence asszony lesz Philippia következő királynője, és ez a feltevés most sem alaptalan, azonban Sofiáról sem kell elfeledkezni. Az sem kizárt, hogy egy napon ő lesz a királynő, akkor aztán mindenki, aki valaha ártani próbált neki, meghúzhatja magát. Sofia a kanapén ült és szoptatta gyermekét. Mosolyogva nézte, ahogy kisfia ajkai körülfonják mellbimbóját. Olyan, akár az apja. Megsimította a fejét és megtörölte a száját. Megigazította rajta a pólyát és berakta a bölcsőbe.
– Aludj kicsi hercegem – nézett le rá mosolyogva Sofia. – Én is ezt fogom tenni, de előtte még van egy kis elintéznivalóm.

A kis elintéznivaló annyit takart, hogy elővette szekrényéből a Hyacinthtól kapott bőrkötéses, rubinos könyvet, ami régen Gianna királynő naplója volt. Eddig nem nyitotta ki, ott porosodott a szekrényében a többi kacattal együtt. Szokatlan volt, amikor kitört a háremből ebbe a szobába és értékei lettek, nem is olyan rég még csak néhány aranyérme jelentette neki a világot, azok az aranyérmék, amiket Florence asszony terhességének hírekor osztottak szét a háremben. Mennyi idő eltelt már azóta, Theodor herceg megszületett és három hónappal Brandon herceg előtt jár. Inkább bele se gondoljunk mi lesz akkor, amikor a hercegek felnőnek és harcolni fognak egymással a trónért. Jobb nem ilyeneken gondolkozni, inkább ki kell élvezni azt, hogy az egész palotában jelen van a gyerekkacaj.
Kinyitotta a rubinnal díszített bőrkötéses könyvet és mielőtt még belekezdett volna az olvasásba, elgondolkozott. Még mindig nem akarja beleírni a nevét a hátuljába, de elolvassa a naplót. Titkon remélte, hogy olyan fortélyokat tud meg belőle, amik megkönnyítik az életét a palotában. Milyen szép is lenne, ha ő is nagyhatalmú asszony lenne. Pedig az, az uralkodócsalád tagja, csak még mindig nehezen barátkozik meg a dologgal. Violet asszony szobájában ült a kanapén, és unott tekintettel nézte, ahogy lánya Amelia elbűvölve nézi kistestvérét.
– Nagyon szép a kistestvérem anya, az orra olyan, mint apának volt!
Violet asszonynak összeszorult a gyomra, úgy érezte, mintha egy penge kettéhasította volna a szívét. Bárcsak Anthony herceg is itt lenne most!
– Hagyd most öcsédet Amelia, a végén még felébreszted, olyan nehéz volt elaltatni.
– Akkor játszol velem babást? – kérdezte lelkesen a hétéves kislány és a ládikájához szaladt, amiből kivett egy rongybabát.
– Nem érek rá Amelia, menj le a hárembe a lányokhoz, ők biztos játszanak veled.
– Sofia is játszana, de most ő sem ér rá, mert neki is babája lett.
– Ezerszer mondtam, hogy maradj távol attól a fruskától! – emelte fel a hangját Violet asszony, ennek következtében pedig a bölcsőben alvó gyermek ficánkolni kezdett.

Sofia semmit nem tett ellene, sőt, úgy bánik a lányával, mintha sajátja lenne, ő mégsem akarja, hogy Amelia túlságosan hozzánőjön. Senkivel sem akar kapcsolatot ápolni, Anthony halála után úgy döntött elzárkózik. A Radnóti palotából is csak azért jött vissza, mert neki a márványpalota az otthona. Az ő palotája lett volna, minden esély megvolt arra, hogy ő legyen a királynő, a nő, aki a király mellett egy egész országot irányít. De ez nem történt meg, hisz Anthony meghalt.
– Sofia nem fruska! Nagyon szeret engem – mondta Amelia durcásan.
Még túl kicsi ahhoz, hogy megértse mit tesz vele az anyja.
Ki akarja sajátítani, de ugyanekkor el is hanyagolja őt. Most pedig, hogy megszületett az ifjabb Anthony Duhamel, még kevesebbet foglalkozik vele, kétségkívül az újszülött gyermek lett a kedvenc. Amelia szomorúan magához szorította mindkét rongybabáját és kopogott párat az ajtón. A folyosón álló szolgák kinyitották neki az ajtót, ő pedig rögtön szaladni kezdett. Az egyik női szolgáló rögtön a nyomába eredt, hogy még csak véletlenül se essen baja. Útjuk a háremig tartott, ahol az unatkozó lányok kitörő örömmel fogadták a tündéri kislányt.
– Nagyon szépek a babáid – mosolygott rá Victoria.
– De nem olyan szépek, mint te – vágta rá Riley, aki épp a világosbarna, félgöndör haját fonta.
– Ti is nagyon szépek vagytok, olyan a ruhátok, mint egy hercegnőnek!
– Sajnos mi nem vagyunk hercegnők – mondta Audrey. – Te viszont az vagy.
– Nem, én sem vagyok az. Csak a király lányai hercegnők, apa pedig nem lett király, mert felment Haslah-hoz.
Victoria, Audrey, Abigail és Riley, akik gondozásukba vették Ameliát, szomorúan összenéztek. Szegény kislány. Hiába született bele a gazdagságba és a jólétbe, ilyen fiatalon elveszítette az apját.
– Nem kérsz egy kis süteményt? Hozatunk neked a konyháról – ajánlotta fel Abigail, aki szívesen kedveskedett a lánykának, de igazából arra is gondolt, hogy magának is szerezzen egy kis édességet.
– Jó! Gyümölcsöst kérek!
Abigail Margaret asszony engedélyével elindult a konyha felé, ahol miután leadta a rendelését Edmund úrnak és szakácsainak, leült Simon úr mellé.
– Simon úr.
– Igen? – nézett fel rá a férfi, aki vidáman számolgatta aranyait, amiket az imént nyert el Edmund úrtól kártyában.
– Nem tudod esetleg, hogy az uralkodó mikor óhajt maga mellé egy lányt?
– Mit nem hallok! Csak nem kedved támadt a kivételezett élethez lányom? – nézett rá Simon úr meglepetten.