Szerelmem a király

༻ 29. ༺

– Nagyuram. Sofia kisasszony megérkezett – ment be az uralkodó szobájába Simon úr.
– Küldd be! – parancsolta Andrew király és mosolyogva felállt íróasztalától.
– Fenség – hajolt meg Sofia.
– Drága Sofia, úgy hiányoztál nekem – simította meg az arcát a király. Felemelte fejét és megcsókolta őt. – Gyönyörű vagy.
– Köszönöm – pirult el a lány.
– Mi az ott a kezedben?
– Egy alvóruha. Most felkészültebb vagyok, mint múltkor – mondta Sofia, mire Andrew király jóízűen felnevetett.
Közösen vacsoráztak meg, főtt zöldséget ettek gyümölcsszósszal és hússal. A desszert csokoládé volt, de nem táblákba, hanem apró golyócskákba kiöntve. Nyílt a piacon egy csokoládés bódé, ahol az eladó nagyon merész dolgokat próbál ki. Ez sikeres volt, az egész város rajong a csokoládégolyókért.
A vacsora végeztével Andrew királynak feltett szándéka volt megint szeretkezni Sofiával, úgyhogy felhúzta őt a földről és egyenest az ágyához vezette. Ezt a ruhát jóval könnyebb volt levenni róla, Sofia egy szempillantás alatt meztelen lett. Amíg a király öltözött magától felfeküdt az ágyra. Már tudta mire számítson, sokkal merészebb és magabiztosabb volt. De a király is.
Rávetette magát a lányra és szépen lassan végig csókolta a testét. Has, mell, nyak, száj, mindegyik terület érzékeny volt Sofia számára. Nem akart mozdulatlan maradni, kezeivel simogatni kezdte az uralkodó hátát és oldalát. Valósággal forrt köztük a levegő, nem tudtak betelni egymás érintésével.
Innen Sofia számára az élmények ugyanazok voltak. Fájdalom, élvezet, sóhajok, bizsergés és a mennyek kapuja. Elszégyellte magát, amiért ilyen nagyot sikított, pedig ez igencsak tetszett a királynak. Ő váltotta ezt ki belőle, örült annak, hogy élvezetet és mámort nyújthat kedvesének.
Sofia felvette a magával hozott alvóruhát és visszaült az alacsony asztalhoz, hogy igyon egy kis vizet.
Andrew király ekkor a szekrényéhez lépett és egy dobozkát vett elő onnan. Leült a szépséges lány mellé és átadta neki a dobozt.
– Mi ez? – érdeklődött Sofia.
– Ajándék – simította hátra a haját a király mosolyogva.
Sofia kibontotta a dobozt és lelkesen emelte ki belőle az ajándékát. Ami nem volt más, mint egy ezüst keretű, hatalmasnagy kékköves fülbevaló.
– Ez meseszép! Köszönöm szépen!
– Színe akár a ruhádé, csak sötétebb – mondta Andrew király. – Felpróbálod?
– Igen – nyúlt a füléhez Sofia, hogy kivehesse belőle a mostani, apró és egyszerű fülbevalóit. A kékköves fülbevaló gyönyörűen állt rajta, kiemelte szintén kék szemeit. – Van itt esetleg egy tükör?
– Van, nézd – vezette őt a ruhásszekrénye melletti nagy tükörhöz.
Sofia a füle mögé tűrte göndör hajtincseit, hogy jobban szemügyre vehesse a fülén lógó ékszert.

– Hálás vagyok neked ezért királyom. Bánom, hogy én nem adhatok neked semmit.
– Nem kell adnod semmit, számomra te vagy a legnagyobb ajándék – csókolta meg Andrew király mosolyogva.
– Hogy állnak az ország ügyei?
– Minden jól halad, megérkeztek a válaszlevelek, amiket vártam és hamarosan megtelik a kincstár.
– És a városi betegséggel, amit említettél, mi van?
Andrew király rögtön elszégyellte magát, nem is érdeklődött a betegségről, valljuk be, elfeledkezett róla. De ezt nem akarta elárulni Sofiának, nem akart felelőtlen királynak tűnni előtte.
– Nem sok mindent tudunk, holnap akartam embereket küldeni a városba. – találta ki gyorsan. – És te, hogy érzed magad? Mivel telnek napjaid? Használod a zongorallt?
– Használom igen, a tanítónk megengedte, hogy a zeneórákon azt használjam.
– Igazán megtaníthatnál rajta egy-két dalt.
– Lássuk csak mikor is érek rá – meredt a távolba Sofia. – Mindig! Egész nap nem csinálok semmit csak tanórákra járok, eszek és elviselem, hogy a háremi lányok rajtam nevetnek.
– Bántanak téged? – kérdezte mérgesen Andrew király.
– Nem mindenki, vannak lányok, akikkel közel állunk egymáshoz. De vannak egy páran, akik azt hiszem legszívesebben megölnének engem.
– Ha bármit tesznek veled fejüket vetetem.
– Kérlek ne tedd. Borzasztó egy kivégzési módszer.
– Gyors és hatásos. Apám mindig ezt mondta róla.
– Milyen ember volt a maga apja? Szerette őt?
– Kisfiúként szerettem és tiszteltem, de egész életemben úgy éltem, hogy Anthony az elsőszámú trónörökös, mindig ő volt a legjobb mindenben, apám egy idő után velem már nem foglalkozott, és onnantól már nem szerettem őt.
– Sajnálom. Én nagyon szerettem a papámat és a mamámat is. A testvéreimet is. Szerető családban nőttem fel.
– Húgaimat és anyámat nagyon szerettem és még mindig szeretem őket, bátyám mindig gúnyt űzött belőlem, amiért a nők közelében voltam, csak aztán felnőtt és megértette milyen fontosak a nők az életben.
– A legtöbben sajnos ezt nem így gondolják. Mi, nők el vagyunk nyomva. Amikor idejöttem Margaret asszony alaposan felvilágosított minket mindenről, én pedig eléggé megijedtem.
– Nem kell félned semmitől, ha rajtam múlik, már pedig rajtam múlik, nagyobb hatalmad lesz, mint egyes férfiaknak.
Sofia nem értette pontosan mire céloz ezzel a király, de kedves szavaknak találta, úgyhogy elmosolyodott.
Még beszélgettek egymással egy darabig, de amikor elfáradtak befeküdtek az ágyba és összeölelkezve elaludtak.

Másnap reggel Andrew király ébredt fel hamarabb, gondolta meglepi szerelmét és most ő osont ki a folyosóra, hogy ételt rendeljen maguknak.
Meg is jött az étel, ezüst tálcán hozta a szolga, de Sofia még mindig nem ébredt fel, úgyhogy a királynak kellett simogatva felébresztenie őt.
– Jóreggelt szépségem. Megjött a reggeli.
Sofia ásítozva kinyújtózkodott, de ahelyett, hogy felállt volna és elment volna enni végig terült a hatalmas ágyon. Andrew király felnevetett és ő is befeküdt mellé. Arcon csókolta a lányt, de mivel nem reagált semmit csiklandozni kezdte az oldalát.
Sofia kuncogni kezdett és próbálta eltolni magától az uralkodó izmos karjait. Nem sikerült neki, ráadásul nemes egyszerűséggel felkapta a vállára és leültette az asztalhoz.
– Nem lustálkodhatsz naphosszat, vissza kell menned a hárembe, nekem fontos dolgaim vannak.
– Sajnálom – felelte Sofia bűnbánóan és kíváncsian megszagolta reggelijét. – Fúj, ez mi?
– Fúj? Egyik kedvenc csemegém. Disznó húsból készítik, sonka a neve.
– Sonka? Én nem kérek.
– Miért nem? Meg sem kóstoltad.
– Nem kérek és kész – makacskodott Sofia, akár egy gyerek és inkább elvett egy kis darab árpakenyeret.
Andrew király mosolyogva nézte, ahogy a lány egérmódjára rágcsálja a kenyeret, megsimította combját és beleivott a poharába.
Mielőtt még Sofia elhagyta volna az uralkodó szobáját, Andrew király arra kérte, hogy látogassa meg Elizabeth királynőt, az édesanyját.