Szerelmem a király

༻ Bevezetés ༺

Volt egyszer egy ország, egy gyönyörű ország. Philippia. Városai, falvai voltak, hatalmas erdők, mezők tavak lepték el, s a tengerre is kihajózhatott onnan, aki csak tudott. A hajók rendszerint kereskedelmi okokból érkeztek az országba, de volt egy hajó, amin egy leány új élete elkezdődött, rabszolgákat szállított. Az ország tehát nem tökéletes, a gazdag népek azt tesznek, amit csak akarnak, és ebbe beletartozik a rabszolgák birtoklása is. A leggazdagabb, legnemesebb és legbefolyásosabb ember pedig nem más, mint a király. Hatalmas palotája van, temérdek pénze, földjei, hadserege és szolgái. Szokás, hogy a király palotájában van egy hárem, tele fiatal, kecses és gyönyörű nőkkel, akik úgy szintén a királyt szolgálják. Csak kicsit másabb értelemben. A király kedve szerint válogathat közülük, ágyasai ők, és esélyesek arra, hogy utódot szüljenek neki. Az előbb említett hajón családjuktól elszakított, elrabolt leányok utaztak, úton voltak a kikötő felé, ahonnan egyenesen a királyi palotába szállítják őket. Megkötözött kezükkel csak arra képesek, hogy megfogják a tálat, amit adnak nekik és megigyák belőle a levest. A legtöbben némán utaznak, elfogadták sorsukat, nem tudnak tenni semmit ellene, egyesek sírnak, rokonaik, szeretteik után, de volt egy lány, aki nem fogadta el a levest és mást sem tudott csinálni, csak óbégatni.
– Engedjenek el! Hallják?! Én nem megyek sehova, vigyenek vissza a hazámba!
– Hallgass! – pofozta fel az őrjöngő lányt a férfi, aki felügyelte a lányokat és az ételüket – Végy példát a többi lányról, fogadd el, hogy mostantól egy szolga vagy! A király szolgája.
– Pukkadjon meg a király!
– Kiara csönd! – ragadta meg a kezét egy másik lány – Ne keresd a bajt, maradj csöndben, mert megölnek téged.
– Öljenek meg, bánom is én! De nem leszek senki szolgája az is biztos! – makacskodott a lány, kit Kiarának hívtak. Napbarnított bőre, sötétbarna dús és göndör haja van, zöld szemével pedig úgy néz, mintha ölni akarna vele – De tőled Sofia nem vártam mást, csak ülsz itt és sírsz, kisujjad sem mozdítod.
– Ne sértegess! – háborgott Sofia, kinek gyönyörűségét még a vak ember is látja. Világos haja mintha aranyból lenne, kék szeme, akár a tenger vize, orcája pedig oly tündöklő, hogy azt szavakkal ki se lehet fejezni.
A hajó legénysége megelégelte a nő háborgását, bekötötték a száját és így elhallgatott végre. Nem volt már messze Philippia partja, a lányok élete hamarosan fenekestül felfordul.