Szerelmem a király

༻ 5. ༺

Felvirradt hát a nagy nap. A nap, amikor Andrew herceget megkoronázzák, és hivatalosan is ő lesz Philippia királya. A herceg reggelizni nem is reggelizett, nem volt étvágya és a hányinger kerülgette. Nem kéne ennyire gyerekesen viselkednie, hisz ő a király! Nagy feladat hárul rá ugyan, de megbirkózik vele, és ő lesz a valaha volt legjobb uralkodó. Mindent Abraham király és Anthony becsületéért tesz majd.
Szolgái ráadták az uralkodócsalád többszáz éves, ékkövekkel díszített, gyapjas selyemruháját és palástját, aztán az ehhez járó turbánt, aminek közepén egy hatalmas rubint díszelgett. Kevesebb, mint egy óra volt hátra a koronázásig, most le kell mennie az udvarba és üdvözölnie kell a háborús segédeit, a grófokat és a befolyásos politikusokat, valamint a városi főpapot, aki majd megkoronázza őt.
Philippiában a hit nagyon fontos, az itteni emberek istene Haslah. Benne hisznek, minden az ő akaratából történik úgy vélik. Nap közben sokat imádkoznak és őszintén hisznek a csodákban. Szerte az országban rengeteg templom van, ahol papok ceremóniákat tartanak és tanítják az embereket. Ők mind Haslah-ot és a királyt követik. A legfőbb pap, a főváros templomának papja, és most a főpapot érte az a megtiszteltetés, hogy megkoronázhatja az új királyt.
Eltelt az egy óra, Andrew herceg már minden fontos vendéget köszöntött. Hintókba ültek és elindultak a főúton. De nem mentek végig az úton, hanem befordultak jobbra és megérkeztek Philippia fővárosába. Útjuk a fővárosi templomnál ért véget, ahol mind kiszálltak és bementek az épületbe.
Amikor Andrew kiszállt a hintóból szemügyre vette népét. Az őrök megakadályozták, hogy az emberek a templom vagy a kocsik közelébe jussanak, de onnan távolról is tisztán kivehető volt, hogy ki mit csinál és mond. A legtöbben éljeneztek és tapsoltak, üdvözölték az új királyt, de sokan voltak, akik alpári dolgokat kiabáltak és dühöngtek. Megoszlók a vélemények Andrew uralkodásával kapcsolatban, sokan úgy vélik túl fiatal még ahhoz, hogy király legyen. Attól tartanak, hogy csődbe megy az ország. De ez a leendő királyt egy cseppet sem aggasztja, a kedves emberek önbizalmat és örömöt adnak neki. Majd meglátják azok is, kik kételkednek benne, hogy annyira nem is tapasztalatlan és tehetségtelen.

Az egyik szolga fülébe súgta, hogy amíg folyik a szertartás szórjanak szét egy kis aranyat az összegyűlt népeknek. Méltóságteljesen vonul be a templomba, és elfoglalja helyét az oltár előtti széken.
– Köszöntök mindenkit, aki elfáradt eme csodás eseményre. Tisztelt grófurak, politikusok és háborús vezírek, azért gyűltünk ma itt egybe, hogy Andrew Duhamel-t hercegből királlyá koronázzuk. Sajnálatos módon múlt héten a fenséges Abraham király és Anthony herceg eltávozott köreinkből, Haslah odafent vigyázza őket. Ám idelent kénytelenek voltunk új királyt találni, aki nem lesz más, mint Andrew Duhamel.
Ekkor a pap levette a herceg díszes turbánját és jelképesen felrakta helyette a templomban féltve őrzött aranykoronát. Kezébe adta a jogart és arra kérte, hogy ismételje el utána a királyi esküt.
Andrew mindent elismételt a főpap után, és bár tartott tőle, nem remegett meg a hangja. Végig határozott volt, amilyennek egy uralkodónak lennie kell. Az eskü közben odakintről hangos éljenzés szűrődött be, a szolgák szétszórták az aranyat a pornép között. A koronázás a végét járta, már csak az utolsó és egyben legfontosabb mondat hiányzott.
– Ezennel Philippia királyává koronázlak téged, Andrew Duhamel. Haslah segítsen végig utadon, kívánok hosszú és eseménydús uralkodást királyom.
– Köszönöm szépen – hajtotta le a fejét Andrew tisztelettudóan.
Ezután levette a koronát és a jogarral együtt visszaadta a főpapnak, aki reszkető kezekkel rakta vissza az államkincseket a helyükre. Hogy a templomon belül hol a helyük? Azt senki se tudja pontosan, csak a főpap és a segédje.
Minden jelenlévő kifejezte őszinte gratulációját az újdonsült királynak, de nem akartak tovább a szűkös templomban maradni, úgy döntöttek elindulnak vissza a palotába, és a belső udvarban megtartják az ajándékozást. Az emberek hangosan éljenezték új királyukat, még lelkesebbek és boldogabbak voltak az aranyeső után. A nemesek visszaszálltak a hintókba és elindultak a palotába.

A kikötő és az erdő felől egyaránt érkeztek a különböző kocsik és lovas csomaghordozók, ők mind a nagyurak ajándékait szállították Andrew királynak. Átvonultak a palota hátsókertjébe, Andrew helyet foglalt kinti trónján és érdeklődve várta milyen ajándékokat fog kapni.
– Fogadd ajándékomat mélyen tisztelt királyom – hajolt meg az egyik fővezír és átadott neki egy rubinokkal díszített kerámiaedényt.
– Köszönöm.
– Én eme fekete lovat ajándékoznám neked – hajolt meg az egyik politikus.
– Mily gyönyörű jószág!
– Uram engedelmeddel rögvest a királyi lovardába küldeném – szólalt meg egy szolga.
– Vidd.
– Fenség, én ezt a szobrot, és ezeket a citrommal illatosított gyertyákat ajándékozom neked – jött egy következő politikus – A szobor legalább kétszázéves, és egy meztelen nőt ábrázol.
– Egyszerre lenyűgöző és mókás ajándék. Köszönöm szépen – mosolyodott el Andrew és távolról alaposabban is felmérte a szobrot.
A szobrot, mely eszébe juttatta mily káprázatos is a női test. De legfőképp a keblek varázsolják el őt. A szoborban rögtön feleségét, Florence-t látta, el is szomorodott kissé. Mikor is volt már az, amikor ő és kedvese együtt töltötték az éjszakát? Túlságosan is rég. Eddig nem kívánta a dolgot, még csak nem is gondolt rá, ám a szobor felbolygatta az elméjét és legszívesebben elfutott volna innen, egyenest kedvese szobájába. Ám nem tehette, királyi kötelessége itt maradni és mosollyal fogadni a rengeteg ajándékot, amit kap.
A napirend szerint, a háborús vezírek, grófok és politikusok távozása után Andrew közösen megebédel édesanyjával, húgaival, feleségével és fiával, aztán szétoszt egy kis aranyat a szolgák közt, megnézi az erkélyéről a tűzijátékot, és bár ez eredetileg nem volt eltervezve, Florence-el tölti az éjszakát.