Neked háború, nekem béke - Charles Leclerc✔️

6

- Hope. Elküldtem. Nem hittem, hogy itt marad. Tényleg sajnálom! Nem tudom mit mondjak. Szólalj meg kérlek szépen! - hadovált össze-vissza.

Nálam ekkor már betelt a pohár úgy mindennel, így kirontottam a fürdőből és Charles arcába vágtam egy-két jogos és nem jogos dolgot is.

- Nem értelek meg. A nagy erkölcsös Charles Leclerc! Amikor jól éreztem volna Pierre-el magam, akkor te úgy kiakadtál, mintha együtt lennénk. Most meg abban a szobában fekszel le nőkkel, ahol én is alszom. Nem értem kinek képzeled magad, hogy te bármit megtehetsz! - kiabáltam le, amivel egy kicsit enyhült a bennem lévő feszültség.

Azt vártam, hogy majd kiakad, de csak elmosolyodott.

- Végre! Végre mutatsz érzelmeket. Ha kell egész nap kiabálhatsz velem, csak ne fojtsd el, ami benned van. - mondta továbbra is mosollyal az arcán.
- Ember! Te nem veszel komolyan. - csaptam a mellettem lévő íróasztal tetejére. - Miért gondolod, hogy jogod van mellettem lefeküdni mással? Tisztelj már meg ennyire.
- Hope! - szólalt meg lágyan. - Mi nem vagyunk együtt. - sütötte le szemét.

Az arcom megfagyott. Igaza van. Mi nem vagyunk együtt. Mit képzeltem? Nem kérhetem számon. Hisz a feladatot, amit ránk bíztak hibátlanul teljesíti.

Próbáltam magamat összeszedni és a bőröndömhöz léptem. Kivettem a vészhelyzetre tartogatott cigarettámat, majd azt meggyújtva az ablakpárkányra ültem. Charles az ágy szélén követte szemével mozdulataimat.

- Kérlek, ne dohányozz. Megértem, hogy nehéz neked, ami most történt, de ez nagyon egészségtelen. - szemei csillogtak az éjszaka fényében.
- Nem kell velem törődnöd, úgysem vagyunk együtt, nem? - fújtam ki a füstöt az ablakon.
- Attól függetlenül nem akarok neked rosszat. Egyikőnk sem most éli élete legjobb szakaszát. Könnyebb lenne, ha legalább egymásnak nem nehezítenénk meg. - mondta fejét lehajtva.
- Tudom, de mindig ezt csinálom. Mindent megnehezítek magamnak. Nekem nem megy ez Charles, sajnálom.

A hold fényében néztük egymást. A függönyt a kellemes szellő ide-oda mozgatta, így néha eltűnt az arca, majd újra felbukkant.

Láttam rajta, hogy folyamatosan gondolkodik, miközben arcomat fürkészi. Mégis egyre inkább lágyultak el arcizmai. Kezdte levetkőzni azt a feszült tekintetet, amivel megismerkedésünk óta mindig rám pillant.

- Miért nézel? - kérdeztem, pedig én is ugyanezt tettem.
- Csak elgondolkodtam. Furcsa, hogy az utóbbi idők eseményei ahhoz vezettek, hogy most veled üljek szemben. Annyira váratlan dolgokat tartogat az élet, nem? - elmélkedett.
- Elmondod mi miatt kellett neked ez a hamis kapcsolat?
- Tudod, Charlotte-val nagyon boldogok voltunk évekig. - kezdett bele hezitálás nélkül. - Én tényleg azt hittem, hogy számomra ő az igazi. Mindenemet odaadtam neki. Aztán egyik este, egy győztes futam után beléptem az lakásomba és megtaláltam egy másik férfivel. Ami a legjobban fájt, hogy a keresztapám halálának az évfordulóján tette ezt, amikor tudta, hogy még most is nehezen viselem. Az arcán nem volt megbánás, ezzel nyilvánvalóvá tette, hogy már nem kellek neki. - próbálta erősen visszatartani a könnyeit. - A szakításunkat úgy közöltük a médiában, hogy én csaltam meg. Ezzel akartam megvédeni az utálat elől, amit kapott volna. Csak aztán azt a negatívitást mind én kaptam. Azt mondták az emberek, hogy csalódtak bennem. És ezt a sok bántást és a szakítást nem tudtam feldolgozni és nem voltam önmagam. Csúnyán viselkedtem olyanokkal, akik nem érdemlik meg. A családom még mindig nincs túl apa halálán, én meg ahelyett, hogy próbáltam volna összetartani, inkább csak bomlasztottam a családi egységet. A rajongókkal is bunkó voltam és voltak szponzorok, akik kiálltak a hátam mögül. Ha ezt így folytatom, akkor bajban lehet a helyem a Forma 1-ben és akkor tényleg végem. Már kezdtem jobban lenni, de most, hogy tart ez a színjáték megint minden zűrös lett. A hazugság miatt eltávolodok sok fontos embertől. De muszáj látniuk, hogy van valakim, akivel újra kiegyensúlyozott vagyok. Így legalább a médiában boldognak tűnök. - sóhajtott. - Tehát ez vezetett ahhoz, hogy most velem szemben ülj.
- Nem ezt érdemled. Annyira sajnálom! - szívesen megöleltem volna, de nem tudtam, hogy akarja-e.