Neked háború, nekem béke - Charles Leclerc✔️

7

Edward Stevens volt az, aki a repülőút során megkeresett azzal, hogy amilyen hamar csak tudok menjek el az irodájába. Edward apa ügyvédje volt szerintem mindig is. Legalább is én nem tudok másról. Évek óta heti rendszerességgel jár hozzánk. Nyájas stílusa mindig felmérgel.

Ahogy letettem a telefont értetlenség ült ki az arcomra, amit Charles azonnal kiszúrt.

- Ki volt az? - kérdezte.
- Jaj, de kíváncsi itt valaki! - mosolyogtam. - Apa ügyvédje. Nem tudom mit akar, sosem keresett.
- Remélem nincs baj a Ferrari-val.
- Nem hiszem. Most azt úgy óvja apa, mintha hímes tojás lenne. Minden idejét rászánja.

Hazaérve Charles kirakott a ház előtt. És most életünkben először nem volt olyan egyértelmű a búcsú. Eddig mindig csak egy halk köszönéssel siettem ki, de most még maradtam volna vele.

Ahhoz, hogy végre megtörjön közöttünk a jég, egy veszélyes esetnek kellett történnie. Lehet ha ő nem lett volna velem, akkor még most is azon őrlődnék. Nem vagyok túl rajta, kell még idő. De azzal a törődéssel, amit életemben először kaptam, minden könnyebb. Az ő jelenléte miatt sokkal pozitívabbnak látom a jövőt.

Most az autóban egy öleléssel búcsúztunk, ami jól esett. Boldoggá tesz, hogy legalább barátok vagyunk és, hogy ő is kedvel.

A lakásba belépve nagyon furcsa hangulat fogadott. Hiába kiabáltam, Martha nem volt sehol. Apa sem. És azt is észrevettem, hogy néhány dolog hiányzik. Nem tudtam ezt mire vélni, de olyan fáradt voltam, hogy hamarosan le is feküdtem aludni.

Másnap reggel sem változott semmi. Még mindig üres volt a ház. Ilyenkor általában özönlenek apához az üzletfelek, de most nem jött senki.

A telefonomra értesítés érkezett Edward-tól, hogy haladéktalanul menjek be hozzá. Reménykedtem, hogy ott talán választ kapok, hogy mi ez az egész. Ő volt az az ember, aki minden részletet tudott apa ügyes-bajos dolgairól.

Így el is indultam Monaco legpatinásabb üzleti épületébe, ahol beléptem az irodájába. Edward letolta szemüvegét már-már az orra hegyére és intett, hogy foglaljak helyet.

- Édes Hope-om, az első pillanattól kezdve követem a felcseperedésedet. És most végre igazán beléphetsz a felnőttek világába.
- Te miről beszélsz? - nem érdekelt a körítése.
- Drágaságom. Mindenek előtt sok sikert kívánok neked! - arcomon már a türelmetlenség és értetlenség váltakozott. - Apád rád íratta mindenét. Mostantól minden csakis a tiéd és csak te döntesz minden felől. És a mai nappal megszűnik minden eddigi alkalmazottjával a munkaviszony, így van lehetőséged a neked megfelelő embereket felvenni.

Konkrétan azt hittem, hogy megnyílik alattam a föld, mondjuk nem is bántam volna. Az első pillanatokban nem is értettem, hogy miért tette ezt apám.

Aztán leesett. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyire utál. Mivel most óriási bajban van az üzlete a törvényszegések miatt, így rám íratott mindent. Mostmár nem ő a rendőrség nagyítója alatt lévő bűnöző, hanem én. Apám véglegesen összetörte a szívem. De legalább nekem van. Ő egy szívtelen, undorító ember.

- De ez nem lehet! Én nem írtam alá semmit! - próbáltam mentegetőzni.
- Mivel az ő tulajdona volt, így szabadon rendelkezhet mindenről, így neked nem kellett az aláírásod, Kincsem!
- Ne hívj Kincsemnek, te szemét! - csaptam az asztalra. - Undorítóak vagytok. Tönkre akartok tenni egy 23 éves lányt, csak mert gyávák vagytok szembenézni azzal, hogy mekkora kárt tettetek. Meg fogtok még bűnhődni. Hol az apám? Vagyis inkább Will. Mától ő senki nekem.
- Nem mondhatom el. Elég annyit tudnod, hogy jó messze. Ne lásd ilyen borúsan a dolgokat. Hátha ki tudsz valamit hozni ebből. De engem kérlek ne keress! - mosolygott tenyérbemászóan.