Neked háború, nekem béke - Charles Leclerc✔️

13 - Hope&Charles

Charles

Nem hittem, hogy ennyire össze lehet törnie egy szívnek. A rendőrség azt mondta, hogy már ne reménykedjek abban, hogy Hope életben van.

Próbálom a tényt elfogadni, de képtelenség. Minden nap autóba ülök és őt keresem. Minden porcikám fáj, ha arra gondolok, hogy nem találom meg.

Most éppen készülődök a bakui nagydíjra, de nem vagyok itt fejben. Tegnap az időmérőn is csak 15. lettem, mert csak Ő járt a fejemben. Azt érzem, hogy kezdem elveszíteni az eszem.

Hope

Remélem, hogy Charles-ot nem viselte meg nagyon az eltűnésem. Talán már azt hiszi, hogy nem is élek.

Annyira szeretném érezni az illatát és a puha bőrét. Szeretnék neki egy olyan csókot adni, ami igazi, nem csak színjáték.

De ehhez ki kell szabadulnom azzal a szilánkkal, amit elrejtettem.

Nagyon nehezen előkotortam lekötött kezeimmel, amik a sok dörzsöléstől már vérben úsztak.

Egy nagy levegőt vettem és elkezdtem a bal kezemmel a jobbon lévő kötelet teljes erőből vágni.

Charles képe lebegett előttem, miközben próbáltam leküzdeni a fájdalmat.

Charles

A lámpák egyenként villantak fel, egy nagy levegőt vettem és ahogy kialudtak a 15. rajthelyről is tisztán látható fények, tövig nyomtam a gázt minden erőmmel.

Verseny közben mindig csak a taktikán gondolkodok, de most ott lebegett előttem Hope képe.

Egyszer azt mondta, hogy biztos benne, hogy bajnok leszek és bizonyítanom kell neki, bárhol is legyen. Ahogy ez eszembe jutott, ellepte a fejem egy olyan köd, ami által azt éreztem mintha csak egy alagútban lennék és mennem kell előre mindenáron.

Semmire sem gondolva előztem meg minden ellenfelemet és hamar az élmezőnyben találtam magam. Olyan volt mintha most nem számítana az autó teljesítménye, csak az, hogy én ülök benne.

Viszont következett a kerékcsere. Itt abban a pár másodperben, ameddig kicseréltek minden kereket, megállt velem a világ. Olyan szabadnak éreztem magam, mint még soha. A versenyzés és a sebesség az, ami tud segíteni a lelkemen.

Próbáltam koncentrált maradni, mert tudtam, hogy az nem jelent semmit, hogy idáig eljutottam. Hátra van még a futam fele és én ma győzni akarok.

Hope

Óriási megkönnyebbüléssel töltött el az a pillanat, amikor az első kötelet sikerült szétvágnom. Innen már könnyebben ment, mert mindig felszabadult egy végtagom.

Amint az utolsó kötelet is sikerült eloldanom, először mintha megállt volna velem a világ. Az előző időszak fogsága után felfoghatatlan érzés volt, hogy önállóan mozoghatok.

Akkora szabadságérzet fogott el, mint soha ezelőtt. Hiába voltam bezárva egy teljesen rideg szobába, de most azt éreztem, hogy bármire képes vagyok. És ez csodás volt.

De aztán folytattam a dolgom, mert ez még nem jelent semmit. Hátra van még rengeteg feladat ahhoz, hogy én innen kiszabaduljak. De ki fogok, tudom.

Kissé szédültem amikor letérdeltem az ágyhoz, amire rákötöttem a kötelet és minden maradék erőmmel húzni kezdtem.

Éreztem, hogy feszültek az izmaim és egyre inkább remegett a kezem. Tudtam, hogy könnyen ki tud törni ennek az ágynak a lába. De néha már-már lehetetlennek éreztem, hogy ez valaha is megmoccanjon.