Neked háború, nekem béke - Charles Leclerc✔️

Epilógus

2 évvel később

Könnyes szemekkel nézem őt, ahogy ott áll a dobogón. Az lenne a legcsodásabb, ha a legtetején állna, de ez még idén nem sikerült.

Egész évben a világbajnoki címért harcolt, de George Russell lett a bajnok, Charles pedig a második. Hiába nem nyert, ma nem csak George, hanem ő is őszintén boldog a dobogón. Mosolya a legszebb dolog, amit láthatok.

Több, mint két éve vezetem a Scuderia-t és valami elképzelhetetlen, amit a csapat összehozott. Újra a dobogó legfelsőbb fokáért harcolunk folyamatosan. És ehhez minden egyes dolgozó és a pilóták szenvedélye is hozzájárul.

Fura, hogy mit hozott az élet. Will évekkel ezelőtti döntése a feje tetejére állította az életem, de mégis így sikerült megtalálom az utamat.

Ha akkor nem kell eljátszanom Charles-szal azt a szerepet, akkor ma nem lehetnék ilyen boldog.

Nem a legjobb időben találtunk egymásra. Voltak estek, amikor könnyen elveszíthettük volna mindent. Számtalan vita, veszély és akadály szegélyezte a közös utunkat, de azt kell mondanom, hogy a jelen mindenben kárpótol.

Ez volt az az időszak, amikor igazán felnőttem és megtanultam, hogy ki vagyok és mit akarok.

Will a börtönben lesz, valószínűleg csak akkor jöhet ki, amikor már nem sok értelme lesz, de esélyes, hogy meg sem éli azokat a hosszú éveket, amelyeket kiszabtak neki büntetésül.

Átgondoltam mindent és néha-néha bejárok meglátogatni. Tudom, hogy mit tett és sosem fogom megbocsátani. De én nem vagyok olyan, mint ő. Néha elmegyek és beszélgetek vele. Látom rajta, hogy ez sokat segít neki. Talán majd az utolsó óráiban valami kis megnyugvást fog számára jelenteni, hogy attól függetlenül, hogy mindent elbaszott az életben, a velem való kapcsolatát egy kis mértékben talán sikerült feljavítani.

Megtudtam tőle, hogy hol van anya sírja és azóta sűrűn kijárok hozzá. Sokat jelent nekem, hogy ott tudok lenni, ahol ő nyugszik. Nyugalommal tölt el, ha vele vagyok.

Elkalandoztam.

A csapat ujjongva fogadta Charles-ot, aki mindenkinek egyenként hálálkodott egy sort, majd felém vette az irányt.

Vörös arca és csillogó szemei még boldogabbá tettek.

- Megcsináltuk! A semmiből majdnem bajnok lettél! - szaladtam hozzá és ugrottam a nyakába.
- Megcsináltuk, Hope! Jövőre megnyerem az egészet! - szorított magához.

Az évzáró buli csak holnap lesz, így viszonylag hamar eltudtunk szabadulni a sürgés-forgásból.

Az autóban ülve úgy néztem őt, mintha most látnám először. Az utóbbi években egy pillanatig sem csillapodott közöttünk az a mérhetetlen szerelem, amit egymás iránt érzünk.

- Mit nézel? - nevetett.
- Téged, Charles! Annyira büszke vagyok rád! - merengtem el arca apró részletein.
- Én is rád! Annyira büszke vagyok arra, hogy kitartottunk egymás mellett! - mosolygott és visszagondolt a közös utunkra.

Már nem igazán kerül szóba a kapcsolatunk eleje, mert azóta sokkal jobb emlékek váltották fel azok helyét. De most, hogy egy újabb szezont lezártunk sikeresen, így kissé izgalmasabb visszatekinteni. Izgalmas látni, hogy mennyi minden változott, de mindenközben mennyi minden maradt ugyanaz.

Belépve a lakásunkba Charles azonnal lágy csókokat lehelt az ajkamra. Visszacsókoltam, majd újra nosztalgikus hangulatba kerültem.

- Amikor először zongoráztál nekem, akkor döbbentem rá, hogy beléd szerettem. - súgtam neki.
- Akkor szeress belém újra! - mondta, majd a zongorája felé vette az irányt.