Neked háború, nekem béke - Charles Leclerc✔️

10

Bár csukva volt a szemem, éreztem, hogy erős fény vesz körbe. A fejem nagyon sajog. Mi történhetett?

Lassan kinyitottam a szememet és megpróbáltam megmozdulni. Lehetetlen volt, mert le voltak kötözve a kezeim és a lábaim.

Fogalmam sem volt hirtelen, hogy mit keresek itt. Aztán kellett néhány perc még kitisztult a kép.

Kezdtek visszatérni az emlékek arról, hogy otthagytam Charles-t, aztán pedig sétáltam haza. Egy ütést éreztem, tehát valószínűleg leütötték és elraboltak.

Számíthattam volna erre, miután nem reagáltam a legutóbbi üzenetes fenyegetésre.

Eléggé megrémültem és minden erőmmel próbáltam magam kiszabadítani a kötelek szorításából. A fejem úgy lüktetett, hogy szédültem közben, de ez cseppet sem érdekelt. Csak menteni akartam magam.

Mikor már teljesen kimerültem a reménytelen próbálkozásban, akkor körbenéztem, már amennyire tudtam.

Egy szinte teljesen üres fehér szobában voltam. Olyan mintha egy irodaház egyik szobája lenne. Én egy egyszerű fémágyon feküdtem a szoba közepén, ami egyébként tele volt szemet-vakító fehér fényekkel. Gondolom ezzel akarnak teljesen kikészíteni. Ha sokáig itt akarnak tartani, akkor lehet sikerülni is fog nekik.

Próbáltam gondolkodni, hogy vajon hogyan tudnék kiszabadulni, de semmi ötletem nem volt.

Gondolkodásomat az törte meg, hogy meghallottam, hogy valaki behelyezett a zárba egy kulcsot, majd határozottan ajtót nyitott. A szemébe néztem, egy ismeretlen férfi volt. Ápolatlan külseje és piszkos ruhája nem volt bizalomgerjesztő.

- Na éppen itt volt már az ideje, hogy felébredj. Hívom is a főnököt. - mondta érdektelenül.

Ezzel kiment és visszazárta az ajtót.

Milyen főnök? Egyre inkább megbizonyosodtam, hogy ez csak az lehet, akinek nem adtam meg a pénzét.

Nem kellett sokat gondolkodnom, mert egy öltönyös férfi és az imént megjelent társa beléptek a terembe.

Tökéletesre vasalt zakóban és hibátlan hajjal jelent meg előttem. Határozottságot sugárzó külseje miatt méginkább kényelmetlenül éreztem magam . Próbáltam rá visszaemlékezni, hogy ismerem-e. De teljesen idegen volt.

- Miss Wallis, jó, hogy végre látom. Sokat hallottam már Önről. Hallom, hogy igyekszik megtisztítani az apja ügyeit. Igazán nemes. - próbáltam rémületemet szilárd arckifejezéssel leplezni.
- Mi a francért vagyok itt? Ki maga? - kérdeztem.

Olyan volt, mintha minden szó után szét akarna szakadni a fejem. Jó erőset üthettek.

- Hogy miért? - nevetett. - Most azonnal mondja el hol van az apja, ha kérhetem! Szeretném, hogy megkapja méltó büntetését! Meg egyébként a pénzem is igencsak kéne. - mondta váltakozó hangszínnel.
- Nem tudom hol az apám! Megmondtam, hogy visszakapja azt a pénzt, csak idő kell.
- Oh, bárcsak lenne. Tudod túl rövid az élet, ahhoz, hogy várjak. Nekem most kell.
- Nincs meg a pénz most! - kiáltottam.
- Rendben, ez esetben sajnos el kell búcsúznod ettől a csodás élettől. Hátha akkor apád is gyorsabban kapkodja össze nekem a pénzemet! - eszméletlen félelem tört rám.
- Engedjen el és a hét végéig megszerzem. - már-már könyörögtem.
- Tudod mit? - nézett rám ráncos arcával. - Mégsem a pénz kell még most! - változott meg hangjának tónusa. - Először szeretném látni apád kínlódó arcát. Tönkretette az életemet, nekem is tönkre kell tennem az övét. Nem csapsz be vele, hogy nem tudod hol van. 1 hetet adok neked! Ha addig nem bököd ki, akkor neked kell bűnhődnöd! - mondta könyörtelenül.
- Mi az, hogy tönkretette az életét? - értetlenkedtem.
- Te nem tudod ki vagyok? - húzta össze a szemöldökét, de én nem feleltem.