Neked háború, nekem béke - Charles Leclerc✔️

9

A következő futam ideje is elérkezett, ami Monaco-ban volt. Mivel én is itt élek, így nyilvánvaló volt Nicolas-ék számára, hogy végig Charles mellett kell lennem.

Ennek nem igazán örültem, mert így is eléggé vívódok vele kapcsolatban.

Amióta elment tőlem egy szót sem beszéltünk. Az utóbbi napokban én irodákból irodákba jártam és próbáltam intézni az üzletet. Ő meg, amint instán láttam, Carlos-szal golfozott és szörfözött.

Örülök, hogy jól érezte magát. Már teljesen kezdi elfelejteni Charlotte-ot. Nagyon bízom benne, hogy amikor véget ér a színjátékunk, akkor talál valakit, aki boldoggá tudja tenni.

Boldoggá tenném én is szívesen. De én sem vagyok az. Másrészt még mindig úgy hiszem, hogy a minimális találkozással kell átvészelnünk a nekünk hátralévő időt. Nem akarom látni, mert akkor minden olyan nehézzé válik. Vagyis igazából könnyűvé. De pont ez a legnagyobb nehézség. Bár ne éreznék iránta semmit.

Egy üzenet hangja törte meg a csendet. Egy újabb fenyegetés. Azt írta, hogy ma este adjam át nekik egy sikátorban a pénzüket, különben baj lesz.

Nem reagálok erre semmit. Nincs pénzem, így nem fogok elmenni. Majd ha összegyűjtöm, akkor értesítem őket.

Ha ilyen üres fenyegetésekre reagálgatnék, akkor azt hinnék, hogy félek tőlük. Kézben kell tartanom mindent.

Elkezdtem készülődni, mert el kell mennem Charles-szal pályabejárásra. Ezt általában a munkatársaikkal szokták megtenni, de most sok újságíró lesz kint, akiknek meg kell mutatnunk a közöttünk levő köteléket.

Gyomorideggel mentem a pályára. Nem csillapította ezt az sem, amikor megláttam Charles-t. Annak ellenére, hogy a napokban mindenféle hülye indokkal próbáltam magamat lebeszélni róla, most minden próbálkozásom mehet a szemétbe. Semmilyen érzelmem nem múlt vagy halványult el.

A többiekkel beszélgetett, amikor odamentem hozzájuk. A szokásos csókkal köszöntött, amiben a többiek már nem kételkedtek. Majd elindultunk a pályán kettesben.

Mosolyunk ellenére, amit a kameráknak mutatunk, nem éreztük jól magunkat.

- Minden rendben veled, Hope? - kérdezte.
- Igen, mindent kézben tartok. - válaszoltam szűkszavúan, miközben hallottam a kamerák kattogását.
- Miben tudok segíteni? Ugye nem zaklatnak?
- Nem Charles, nem kell segíteni. Mondtam, hogy nem kell beszélgetnünk.
- Utálom ezt. Falakat húzol magad köré és így sosem leszel olyan boldog, mint amit érdemelsz.
- Ne nehezítsd már meg nekem, kérlek. - már remegni kezdtek a kezeim, amit ő is érzett.
- Bárcsak értenéd, hogy én nem akarok semmit megnehezíteni. Kizársz és ez fáj.

A továbbiakban csak csendben sétáltunk. Megálltunk egy interjút is adni, ahol leginkább a hétvégi futamról volt szó.

A hétvége egyébként jól telt. Néha megjelentem Charles-szal, de leginkább Kelly-vel, Max barátnőjével töltöttem az időmet. Elmondta, hogy támogat apámmal szemben, de nem igazán beszéltünk erről. Próbáltam kikapcsolni az agyam.

Végigizgultunk a futamot is, ahol Charles 10. lett egy motorprobléma miatt. Nagyon csalódottnak tűnt, de inkább elkerültem. Egy jó barátnő támogatná, de én nem vagyok az.

Este volt egy kis futam utáni összejövetel egy aranyos kerthelyiségben, ahol éppen Carlos-ékkal beszélgettem, miközben Pierre félrehívott. Nem tudtam mit akarhat.

- Hope, mit művelsz Charles-szal? - kérdezte, mikor leültünk egy padra.

Váratlan volt ez a kérdés és nem is értettem miért kérdezi ezt pont Pierre. Összehúzott szemöldökkel értetlenkedtem.