Neked háború, nekem béke - Charles Leclerc✔️

20

Mosolyogva a többi ember előtt, közben pedig belül rettegve sétáltunk ki az épületből a sötét éjszakába a férfivel a hátunk mögött. Amint kiléptünk újra Charles-ra fogta a fegyverét.

Némán elvezetett egy eldugott sikátorba, ahol egy másik társa várt ránk.

Ő megállt Charles-szal, engem pedig a másik férfihez irányított. A fegyvert mostmár nem a hátához, hanem a fejéhez emelte. A szívem olyan hevesen vert, hogy alig tudtam gondolkodni.

- Tegye le azt a fegyvert! - ordítottam. - Én sem fogok magukra semmit.
- Nem lehet. Nem adtad ide a pénzt és elmenekültél. Mire számítottál? - szólalt meg a mellettem álló.

Cameron emberei. Nem hiszem el. Egy ideje nem jelentkezett, azt hittem békén hagy.

Az eső szakadni kezdett, így még rémisztőbb volt az egész. Nem tudtam, hogyan oldjam meg ezt a helyzetet.

A mellettem lévő egy telefonhívást indított. A vonal túloldalán azonnal felvették. Cameron hangja betöltötte a teret.

- Édes Hope! - szólalt meg lágyan. - Te gyáva! - komolyodott meg. - Elmenekültél a sorsod elől. Azt hitted annyiban lesz ez az egész hagyva? Se pénz, se az apád. Rosszabb vagy, mint ő.
- Mi a faszról beszél? - ordítottam a telefonba. - Megmondtam többször, hogy fogalmam sincs hol van és, hogy nincs pénzem. Nem hazudtam! - próbálkoztam.

Ezeket a szavakat kimondva esett le, hogy meg tudom nézni, hogy hol van Will. Csak meg kell néznem a telefonom.

De az meg most nincs nálam. A hotelben hagytam, én hülye. Esélytelen, hogy Cameron hinne nekem.

- A Wallis-ok mindig hazudnak. Mindig! Összejátszol apáddal. - mondta határozottan.
- Engedje el Chalres-t és mindent megkap két napon belül. Visszakapja a pénzét! Csak könyörgöm őt hagyja ki az egészből. - kiáltottam a telefonba, hátha a vonal túlsó végén lévőt meggyőzik a szavaim.

Ahogy ránéztem Charles-ra minden összetört bennem. Láttam a szemében a mindent felőrlő rémületet. A tekintete lemondásról árulkodott és ezt mindennél rosszabb volt látni. Nem történhet vele semmi rossz!

- Tudod mi a baj? Késő!
- Nem késő! - válaszoltam.
- Kérlek ne szakíts meg! - nagy levegőt vettem és hallgattam. - Adtam esélyt. Te pedig elszöktél mit sem törődve azzal, hogy megkötöttük az egyességet. Információk, cserébe élet. Ilyen egyszerű volt. - nyugodt hangja az őrületbe kergetett.
- Én nem kötöttem semmi egyességet! - válaszoltam, majd rájöttem, hogy le kell álljak. - Nem, mégis igaza van. Vigyenek vissza engem, vagy öljenek meg. Nem érdekel! Csak az isten szerelmére, engedjék már el őt. Semmit nem ártott magunknak!- hadartam el.
- Ne! - kiáltotta Charles, mire a mellette álló az oldalára mért egy hatalmas ütést, amitől térdre rogyott.

Elindultam felé gondolkodás nélkül, de az engem őrző férfi megragadta a karom olyan erősen, hogy mozdulni se bírtam.

- Ha innen elmész, azonnal megöljük a fiút! - mondta ellenkezést nem tűrő hangon.

Visszasétáltam a kezdeti pozícióba, miközben ő ott térdelt a szakadó esőben fájdalmak közepedte.

- Gondolkodtam. - folytatta Cameron. - Te vagy itt az ellenség, nem is az apád. Mostmár nem kell sem a pénz, sem a vallomásod. Csak a bukásod. - mondta, mire remegni kezdtem. - Mivel bennem és Will-ben van egy közös. Mindketten elveszítettük a számunkra legfontosabbat. Tudom, hogy ő a hibás, de egész életében szenved emiatt. Ellentétben te, te sosem veszítettél el senkit! Nem is ismerted Joelle-t, így nem érezted az általa keletkezett űrt!

Minden egyes nap érzem. Mindennél jobban hiányzik. Ez az ember pedig azt mondja, hogy nem. Bosszút kell állnom!

- És most, itt az idő, hogy te is szenvedj, ahogy mi. Elfogod veszíteni azt, akit szeretsz. - mondta.
- Nem! - keltem ki magamból. - Mindent megkap, ami kell, de ezt nem! Nem!
- Nincs B opció. Sétálj oda hozzá.