Oasis - [Befejezett]

3. fejezet - A karanténváros

Aubrey talizmánja aktiválódott, és visszavitte őt arra a napra, amiről Ash beszélt. Ugyan oda a karanténvárosba vitte vissza az óra, ahonnan a talizmán segítségével megszöktek. Tudta, hogy ki kell szabadulnia, mielőtt felkel a nap, de nem tudta, hogy játssza ki az őröket. Először körbenézett, hogy hol lenne esélye megszökni, de mivel figyeltetve voltak, vissza kellett mennie egy házba, hogy ne legyen gyanús az őröknek. Az árnyékokkal mozgott, teljesen a falnak simulva, úgy ahogy a kiképzőtáborban tanulta, remélve hogy nem fog fehér bundája miatt látszódni a sötétben. Addig-addig lopakodott, míg el nem ért egy kapuhoz. Mikor megpróbált volna közelebb menni, pont jött pár őr egy lánnyal.

- Engedjetek el! Én nem fogok menni abba a hülye bálba! – sipítozott a lány, de az őrök egyre csak egy hintóba próbálták betuszkolni.

- Várjanak, engedjék el. – Szólt közbe a karanténváros vezetője, miközben elrángatta őt. Pont annak a háznak a falához húzta félre, aminek a sarkán rejtőzött Aubrey, így ki tudta hallgatni a beszélgetésüket.

- Én nem akarok menni apám!

- De elfogsz menni, így vagy úgy, de ott leszel, megértetted? – Rángatta csuklóját. – Most pedig összeszeded magad, és elmész.

- Egy pillanat. – Rántotta el kezét a lány és befordult a sarkon. Észrevette Aubreyt, és gyorsan eltűnt vele a legközelebbi sikátorban.

- Te mit csinálsz itt? – suttogta.

- Egy talizmánnal jöttem vissza ide, de ki kell jutnom innen! Nincs időm magyarázkodni! Segítenél? – mutatta fel az órát a furry.

A lány egy pillanatra elgondolkodott annak láttán, de végül beleegyezett.

- Rendben, kövess engem. – Intett neki fejével.

Visszább lopakodtak egy házhoz, ahova a lány gyorsan belépett. Mikor kijött, egy kis zsáknyi por volt a kezében. Elmagyarázta Aubreynak, hogy ez skizo-por, és hogy ezzel fel tudják venni egymás alakját. Így is tettek, majd a lány megbeszélte a furryvel, hogy szálljon be a kocsiba, majd félúton valahogy ugorjon ki, és menjen vissza oda, ahonnan visszapörgette az időt. Elmondta neki, hogy amint visszatér, a skizo-por hatása nem fog elmúlni, ezért keresse meg őt azonnal az ellenszerért. Mivel vele beszélt, ő emlékezni fog erre az egészre, ha visszatér az eredeti időbe.

- Most pedig menj! Keresni fognak.

- De várj, mi a neved? Ha visszatérek a normális időbe, kit keressek?

- Penelope Paul. És te?

- Aubrey Desertchild.

- Sok szerencsét, Aubrey!

- Neked is, Penelope.

Aubrey Penelope alakjában besétált a mellettük lévő hatalmas házba, majd egy komorna elvezette volna a szobájához, de ő visszautasította a segítséget. Elindult a lépcsőn, és befordult azon a folyosón, amit a lány mondott neki.

- Te meg mit művelsz? – Ugrott elé rögtön Penelope apja.

- Átöltözök. Ilyen ruhában azért mégsem mehetek! – próbálta a lány hozni Penelope stílusát.

- Kár is rád ennyi időt és pénzt pazarolni. Mindig is csak egy piszkos kis talpnyalóként fogsz kinézni!

- Ebből most elég lesz, Apám. – lépett közbe egy fiú. Valószínűleg ő lehetett a bátyja. Egész magas volt, mély kék szemei mérgesen izzottak. Orrán egy kis karcolást lehetett észrevenni. Haja világos barna volt, nem úgy mint Penelopénak, és hátul kötötte össze egy kis kontyban. Ruhái kissé koszosak voltak. Egy erdő-zöld pólót, és barna bő nadrágot viselt. Derekán egy narancs színű kendő volt körbe csavarva.

- Benjamin, ehhez neked semmi közöd! A húgoddal akartam beszélgetni.

- Ha megint csak bántani akarod, inkább menj vissza a kis csatlósaidhoz. Ők majd biztos isszák majd minden egyes szavad. – Mutatott az ajtó felé Benjamin, majd apja az ajtót becsapva elhagyta a házat. – Sajnálom, Lope. Menj, szedd össze magad, aztán próbálj egy kicsit feloldódni abban a hülye buliban! – próbálta bátorítani a lányt.

- Te nem jössz?

- Sajnálom, de nem tudlak követni. A szökési terveket kell tökéletesítenem. – suttogta.

- Rendben. Köszönöm, hogy megvédtél.

- Bármikor, hugi.

Aubrey belépett a mályvaszínű szobába. Nem szeretett volna szétnézni, hisz nem akart a lány személyes dolgai közt kutakodni. Egyenesen odasétált egy fehér színű gardróbszekrényhez, majd kiemelte azt a ruhát, ami a sorban az első volt. Egy fodros aljú, halványszürke, mély vágású, strasszkővel díszített tüllruha volt az. Egy fehér fűzőt vett hozzá, hogy bele tudja préselni magát a ruhába. Egy kis ideig eltartott, míg elkészülődött. Pont mikor felhúzta a cipőjét, ugyan az a komorna kopogott az ajtaján, aki segíteni szeretett volna neki. Bejött és a lány göndör aranyszőke fürtjeit befonta, majd kontyba fogta. Egy nagy adag púdert tett arcára, majd kitessékelte az ajtón.

Mikor kiért, ellenkezés nélkül beült a hintóba. Szépen lassan kinyitották előttük a kaput, majd lassan kigurultak. Döcögős tempóban indultak el, ezért Aubrey könnyen tudta követni hol tartanak. Viszont közben gondolatai elterelődtek. Azokra az emberekre gondolt, akik a városban maradtak. Végig azon gondolkozott, hogy most lett volna esélye közbe avatkozni és kiengedni őket. Aztán gondolatai a múltjukra terelődtek. Ő itt nőtt fel Felixel és szüleivel. Aztán Colet árvaként hozták oda a városba amikor, ők kicsik voltak, ezért befogadták. Az a sok év, amit ott töltött rabságban, és amikor megtalálta az aranyszélű órát, mindenre emlékezett. Arra a napra is, amikor megmenekültek annak segítségével. Amikor az apját meglőtték, és ő először aktiválta az addig ismeretlen talizmánt, ami visszavitte őket egy előző napra, és valahogy egy teljesen más helyen kötöttek ki. A tiltott erdő volt ez a hely, és akkor kezdődött minden. Annyira elveszett gondolataiban, hogy nem vette észre, hogy elhagyták azt a helyet, ahol ki kellett volna ugrania. Már túl késő volt bármit is csinálni, ezért úgy döntött elmegy a bálba, és onnan fog megszökni. Látta, ahogy a táj szépen lassan nyárról tavaszra vált az épp lebukó nap fényében. Egy barátságos rét közepén futó úton egyenesen tartottak két nagy torony felé, amik a palota helyét jelölték. Amikor már szemmel láthatóvá vált az egész, már épp kezdett sötét lenni. Végig mentek a csodás épület előtt lévő szép város főutcáján. A lány elhúzta a hintó függönyét, hogy lássa az utca szikrázó arany fényeit a macskaköveken visszatükröződve. Csodás látvány volt, Aubrey nem is akarta elhinni, hogy ez tényleg megtörténik vele. Álomszerű volt az egész, de mégis olyan valódinak tűnt. Nem tudott volna ennyivel jobban örülni annak, hogy most itt kellett lennie. Sohasem volt része ilyen csodának tűnő dologban, mindig is a karanténváros szürke egyhangúságához volt hozzászokva. Nekitámaszkodott az ablaknak, hogy közelebbről szemlélhesse a színpompát. De ahogy egyre és egyre közelebb értek a palotához, a színek úgy halványodtak. Egészen egy nyomasztó tájjá változott minden, egyre sötétebb lett, és fakó. A hold segített ezen a halott tájon fehéres sugarával.

Meldew kapui nyílni kezdtek a hintó előtt. A díszes kovácsoltvas virágok szépen csillogtak a gyönyörű fehér fényben. A kocsi szépen lassan begördült rajta, és átment a hídon, ami összeköti a királyságot a palotával. Végig gurultak az előkerten, majd szép lágyan megálltak a bejárathoz vezető lépcsők előtt. Egy inas kisegítette Aubreyt a kocsiból, majd a lány folytatta útját fel a lépcsőn, nyomában két őrrel.