Oasis - [Befejezett]

26. Fejezet - Az utolsó esély

Echonak sikerült elintéznie azt a pár őrt, akik még kutattak utána. Segíteni akart új csapattársainak, de mikor elindult át kellett gondolnia, mit is akar csinálni. Két választása volt, az első, hogy elmegy kiszabadítani egyesével társait, a második pedig az, hogy visszamegy Meldewba, és megkeresi Miraget, akivel együtt mennek a többiekért. Úgy döntött mivel egy karanténvárosban egyedül úgy is elkapnák, először elmegy Miragehoz. A kis faluban a csapat másik része által szabadon engedett nagymacskák azóta hazatértek, szóval úgy döntött, az egyiket magával viszi. A Shadowot választotta. Elindult az útra, és csak remélni merte, hogy csapattársa még életben van. Egész nap ment és ment, míg végül késő délutánra elérte a város szélét.

Amikor -már a macska nélkül- bentebb ért a városba, úgy döntött a tetőkön folytatja útját, hogy észrevétlen maradjon. Egy közeli templom tetejéről szemügyre vette a palota maradványait. Már csak a legalsó szint Északi szárnyának egy kis része maradt használható állapotban, az összes többi rész vagy a tengerbe esett, vagy a Déli oldalra dőlt rá. Úgy látszott ezzel az emberek sem voltak megbékülve, mert akiket Echo hallott, azok csak mind szidták a királyság katonáit és magát Sandert, a királyt.

- Szóval, ha a nép nem áll a mellett a nyavalyás mellett, akkor már nyert ügyünk lesz. – gondolta Echo.

A következő percben már csak azt észlelte, hogy valahonnan észrevették. Három őr íjakkal lőtt rá, három pedig felé tartott. Néhány perc tetőkön ugrálás után, Echo leereszkedett a földre. Elkezdett harcolni, de amint aktiválni akarta volna talizmánját az nem működött. A próbálkozás annyira elterelte a figyelmét, hogy az utolsó pillanatban vette észre, hogy túl közel engedett magához egy ellenfelet. Épp támadni készült, felemelte mancsát, de eltalálták, és átfúródott pont tenyere közepén egy íj, keresztül mancspárnáján, odatapasztva őt egy közeli falhoz. Az őrök elkapták őt is.

Meldewi tisztek elé vitték, akinek egy kérdésére sem akart válaszolni, hiába bántották, hogy szóra bírják. Mikor azoknak elfogyott türelme, a többi furry mellé bedobták szenvedni.

Az őrök korbáccsal verték hátát, de ő csak keserves nyöszörgéseket hallatott. Hátán lévő friss sebeitől feketés-szürkés szőre vörössé változott. Fáradtan zilált, de továbbra sem tudott semmit sem mondani. Nem is akart. Mire látták a katonák, hogy ők nem jutnak semmire, magukhoz hívták Sandert is.

Ismét kiszedték a többiek közül, és egy székhez kötözték. A fiú körbe-körbe járkált körülötte, megfelelő megközelítésen gondolkozva.

- Ha mellénk állsz, nem halsz meg.

- Ki mondta, hogy nem akarok meghalni? – Sóhajtott fel Echo

- Senki sem akar meghalni. Még te sem. Ha nem akarsz átállni, csak add át a talizmánod, és biztonságban átszállíthatlak Steamtownba, ahol gond nélkül élhetnél tovább.

- Steamtown... A pokolba vele.

- A pokolba a hülye kis csapatotokkal! – A király mérgében felborított egy asztal. – Beszélj, vagy te is arra a sorsa jutsz, mint a többi kis pajtásod!

- Mit csinálsz velük?

- Pár nap múlva akasztásra kerülnek. Semmit nem tudnak már tenni. Kis, reményvesztett, megtépázott, szánalmas lényekké váltak, és névtelenül fognak elpusztulni.

- Azt te csak hiszed. M ezt sosem hagyná.

- Mirage halott. Én magam öltem meg.

- Mirage sosem fog meghalni. Még onnan is képes lesz visszajönni, csak azért, hogy leigázza a mocskos kis királyságotokat, és a homok alá temethessen benneteket.

- Akkor játszunk így. Úgy látom, nincs értelme megmentenem téged. Őrök, vigyék el Newweldbe! Aztán a többiekkel egy időpontban végzünk vele is. Pedig én megadtam az utolsó esélyed.

- Inkább tisztességesen porba hullok, minthogy valaha is veled szövetkezzek, gyáva patkány. – Echot mondata közben pár fegyveres eloldozta, és durván kirángatta a sátorból.

Pár óra múlva feldobták egy ketrecben egy szekérre, Majd elindultak vele. Nem tudta megmondani pontosan, hogy merre tartottak. Zötykölődött a szűk zárdában, közben gondolatok kavarogtak fejében.

„Akármerre is visz ez az út, a halálom felé tartok épp. Milyen értelmetlen létet éltem én. Nem tettem semmit, mindig csak vártam, hogy történjenek körülöttem a dolgok. A remény leghalványabb szikráját sem lehetett bennem újra ébreszteni. Annyi éven át tűrtem, hogy elbánjanak velem, és sosem tettem érte semmit, mikor tudtam volna. Már megbántam. De késő. Az utolsó esélyemet is eljátszottam. A kivégzésemre tartok ugyan olyan nyomorultan, amilyen nyomorultan eddig is éltem. Mi értelme volt akkor ennek eddig is? Az utolsó esélyemet áldásként kaptam, mégsem voltam elég erős ahhoz, hogy éljek vele. Az egyetlen emberek, akik törődtek velem természetem, kinézetem és ismeretlenségem ellenére is, ugyan azon a helyen, velem egy időben fognak meghalni, mert képtelen voltam őket védeni. Ennyi lett volna a legkevesebb, amit tehettem volna értük. Mégsem sikerült. Teljességgel megérdemlem a sorsom. Ezek után bátran, megbánással állok a halál elé."

Amikor már Absus királyság túlsó határánál jártak, valaki megtámadta a furryt szállító konvojt. Egy ismeretlen lerántotta annak a szekérnek az elejéből a vezetőt, amelyiken Echo is volt, majd elkezdtek menekülni. Egy lány volt az, aki megtámadta őket.

- Nesze, tudod, hogy kell használni? – dobott hátra egy egyszerű pisztoly, és egy marék töltényt.

- Aha.

- Akkor fedezz hátulról míg lerázzuk őket! – csapott a lovak közé a lány.

A furrynek nem kellett többször mondani, hogy mit csináljon. Egy-egy töltényt töltött a pisztolyba. Egy golyó egyenlő volt egy ember életével. Egyik lövését sem tévesztette el.

Egy kis idő múlva egy szakadék látszódott előttük.

- Próbáld meg ezzel kinyitni a ketrecet, gyorsan! – dobott hátra egy tolvajkulcsot az idegen.

Nem sokáig tartott, Echo ki is szabadította magát, majd előre mászott az elülső ülésre, miközben kitartóan tüzelt üldözőikre.

- Ugranunk kell!

- Micsoda, te megőrültél?

- Oké, akkor Háromra! - kiabált a lány

- Nem! Te ki akarsz nyíratni mind a kettőnket?!

- Látsz más utat a szakadék előtt?

- Nem.

- Akkor HÁROM! – vágta el a lovak köteleit a lány, hogy azok még meg tudjanak állni, majd amikor a kocsi kisodródott, elrugaszkodtak, és ugrottak. Zuhanás közben a falon kapaszkodva tudtak csak megmenekülni. Megvárták, míg az őrök elmennek, és felhúzódzkodtak ismét a felszínre.

Amikor már a földön térdeltek a fáradt bajkeverők, Echo felismerte Miraget.

- Várj, te túl ismerős vagy. Mirage, ugye? – kérdezte lihegve a furry.

- Aha, akkor te lehetsz Echo.

A furry bólintott. Kezet fogtak, majd felrántották egymást a földről.

- Kösd be a kezed, gyorsabban fog gyógyulni. – nyújtott egy gyógynövényekkel átitatott kendőt M a csapattársának.

- Mi a terved a továbbiakban? – kérdezte, miközben a kendővel tekerte körbe a sebét.

- Kirobbantani egy forradalmat. – Nevetett a lány.

- Nem vagy normális... Benne vagyok.

- Reméltem is.