17. fejezet - Felkészülés

3 1 0
                                    


Egy pár nap már eltelt Sander támadása óta. Mirage sebe, amit még a harcban szerzett, mint kiderült mérgezett pengével kapta, ezért nem fog egyhamar begyógyulni. A többiekkel folytatott kiképzés döcögősen haladt. A régi csapatnak nehéz volt megszokni a nagyobb színvonalat, a magasabb elvárásokat, és az újfajta harcmódokat. M és Nate arra próbálták őket tanítani, hogy inkább lopakodva, csendben szerezzék meg azt, amit szeretnének, csak is a legvégsőbb esetben kell elvenni életeket a küldetés érdekében. „Én tudom milyen embert ölni. Addig jobb ameddig nem tapasztaljátok, hogy milyen az érzés amikor még egyik pillanatban azt hiszed meghalsz és vége van mindennek, a másikban pedig már te váltál szörnyeteggé, és te hoztad el az örökké tartó sötétséget más számára."- így szólt Mirage a felvetett témában. Miután a csapat megtudta ki is ő valójában, nem úszta meg magyarázkodás nélkül azt az estét, mikor Sander megmutatta valódi alakját. Be kellett vallania mindent. Már annyit tudtak róla, hogy egyszer ő hozta el a káoszban a szabadságot Steamtownban a furryknek, de az előtte való dolgokról senki nem tudott. Arról, hogy ő egy elveszett királyság sarja, de mindig is utált "hercegnőként" viselkedni. Meldewal álltak hadban, mikor eljutott arra a pontra, hogy a Stormguard királyi család kiirtotta családját és népét. Akkor fogadott örök esküt ellenük. Pár évre rá 16 évesen egy apró hibából kifolyólag tévedésből megölte a királyukat, Ash apját. A csapat hiába faggatta, többet nem akart elárulni.

Időközben két felfedezőt küldtek vissza a tiltott erdőbe, hogy visszahozzák Felixet és Colet. Már 3 napja úton voltak, szóval rövidesen érkezésüket várták.

A csapat az új napot egy kiadós reggelivel kezdte.

- A mai napra egy csapatépítő edzés van tervbe véve. – közölte Nate a többiekkel.

- Csodás. Mehetünk ki a sárba dagonyázni. – Mirage szokásosan reagált.

- Az miből is áll? – kérdezte Lila.

- Úúú tök izgi meg minden! Sosem kaptam még ilyen kiképzéseket! Tisztára úgy érzem magam, mint valami hiper-szuper-mega-überkirály-titkos-kém ügynök! – pörgött fel Penelope.

- Egy Über-micsoda? – Értetlenkedett Lila.

- Ha befejeztük a pörgést, talán el is magyarázzák. – Szólalt fel Aubrey is.

- A lényeg annyi, hogy fegyverek és segédeszközök nélkül egymást segítve kell átjutni akadályokon. A személyes kedvencem a sártócsa feletti mozgó farönkökön ugrálás, amit ismét VALAKI – itt M szúrós szemmel nézett Nate felé, megint – jó ötletnek találta az egyáltalán nem életszerű akadályok bevezetését. Úgy készüljetek, hogy a ruhánk fehér része színváltósra lett tervezve ennél a feladatnál. Irány, szedjük össze magunkat.

- Na jó. Fél óra múlva ugyan itt találkozunk. – Állt fel Ash az asztaltól, majd a többiek is követték.

Az edzésre mindenki nagy lelkesedéssel érkezett, mert úgy gondolták, náluk össze-szokottabb, tapasztaltabb és bátrabb csapat nem igen létezik. Erre Mirage igen gyorsan rá is tudott cáfolni bonyolult feladataival.

- Te most tényleg azt akarod, hogy az első feladatnak át kell csúsznunk egy kicsit sem biztonságos kötélen, a végén rá kell ugranunk egy kapaszkodók nélküli kőfalra, és a következő embert fel kell húznunk magunk mellé? Elment az eszed? Nem kinyíratni magam jöttem ide! – Panaszkodott Ji.

- Nyugi, ha zuhansz is, maximum csak 150 métert, és akkor is vízbe esel. Ha tudsz úszni, simán túléled. – kuncogott Lila

- Hát igen, tudod a természetes kiválasztódás itt erősen dolgozik nálunk, ha még nem vetted volna észre. – Nevetett M.

Oasis - [Befejezett]Where stories live. Discover now