Kindred Spirits [George Russell fanfiction]

TIZENKETTEDIK

2021, május
Spanyolország

Portugáliában és Spanyolországban soha nem történik semmi.

Persze, azt leszámítva, hogy két futam erejéig csatlakozik a bandához Alex is, aki minden idétlen baromságra rávehető, és csak a szerencsén múlik, hogy Landot nem üti el egy villamos, Russt pedig sikerül lebeszélni arról, hogy részt vegyen egy bikaviadalon.

De mindezt cseppet sem bánom. Mert szeretek a srácokkal lógni. Szeretem, hogy velük lóghatok. Mert ez így már majdnem pont olyan, mint ezer éve, a gokartos időkben. Még azt is szeretem, hogy egymás agyára mehetünk.

Amikor apu úgy döntött, hogy újra munkába áll közvetlenül a csapat mellett és engem is magával visz, nagyi őrülten tiltakozott és vagy egy fél évig nem volt hajlandó szóba állni apuval. Állítólag. A némasági fogadalom időtartama máig tisztázatlan, apu ugyanis néha egy évet mesél, néha felet, nagyi pedig váltig állítja, hogy maximum egy hétig nem beszéltek egymással.

Nagyi szörnyen aggódott, hogy ha állandóan úton leszek, nem szerzek majd egy barátot sem.  Nos, tökre tévedett.

Igaz, a haverjaim 90%-a az autókról beszélt, a lóerőkről és a szélárnyékról, de legalább voltak, nem igaz? A többségüket Russ-on keresztül ismertem meg és a többségük az ismertségünk első perceiben már azzal húzta az agyamat, hogy arról faggassanak, együtt vagyunk-e Russ-szal.

Egy erőteljes nem és szemforgatás után már a csapat tagja voltam és eszükbe sem jutott feltenni újra a kérdést. 

És tudjátok mi a legjobb a gokartosokban? Nos, nem az, hogy a félelemérzetük kábé nulla - emiatt csak százszor jobban aggódik miattuk az ember. Nem is az, hogy azt hiszik, bármit meg tudnak csinálni és mindenhez értenek - mert nem, nem tudnak és nem, nem értenek. És nem is az a fene nagy önbizalmuk - amit valljuk be, néha kicsit le kell törni.

A gokartos srácok tartották a környéken a legjobb házibulikat. Persze, sok összehasonlítási alapom nem igazán volt, de az tény, hogy ha valahol elsodort a szél egy buliba, az biztosan nem volt olyan jó, mint valamelyik helyi gokartos arcé. Az egyetemi évek alatt igazán hiányoztak a srácok meg a sok őrültség, ami egy-egy ilyen buli alatt megtörtént. Mindenki azt mondta nekem, az egyetemista éveim alatt lesznek a legjobb bulik, nos, tévedtek: a gokartos évek alatt voltak a legjobbak.

Persze, idővel a régi csapat szétszéledt, valaki megmaradt a gokartnál, valaki teljesen kiszeretett belőle, valaki feljebb lépett egy kategóriát, valaki egészen magasra kapaszkodott és volt olyan is, mint például Russ, aki egészen a csúcskategóriáig menetelt, de a bulik megmaradtak. Az új generáció megtartotta az őrült és őrülten jó házibulik szokását, ami igazán melengeti a szívemet.

Az egyetemi évek alatt bármit megadtam volna azért, hogy újraéljem az egyik ilyen házibulinkat. De már azzal is beértem volna, ha újra együtt lehetnék a srácokkal. Pedig tudtam, hogy a legtöbbjükkel igazán messze sodort minket egymástól az élet.

Úgyhogy az, hogy most itt van végre Alex és Lando is, annyira boldoggá tesz, hogy alig tudom abbahagyni a vigyorgást.

- Hello, Föld hívja Tillie-t - hirtelen Lando integetésére leszek figyelmes. Valószínűleg szörnyen elbambulhattam.

Éppen kifelé tartunk a paddockból; Lando és Alex valami kártyajáték szabálymódosításán vitatkozik, Russ pedig mellettem lépdel és néha fel-felpillant a telefonjából.

- Hm?

- Fifa-parti, Georgenál. Benne vagy? A vesztes állja a nyári szünet első buliján mindenki piáját - az utolsó mondatot nyilván nem gondolja komolyan, mert ha esetleg mégsem verném szarrá őket (amire valljuk be, kicsi az esély), egy ilyen estéből én sosem épülnék fel financiálisan. Ellentétben velük nyilván.