Kindred Spirits [George Russell fanfiction]

HUSZONHATODIK

2021, november
Brazília

Lopott csókokból áll az egész. Pillantásokból, mosolyokból és én egyszerre akarom világgá kürtölni, hogy mennyire boldog vagyok és tartanám meg magamnak, hogy mennyire boldog vagyok.

Már elég régóta tart ez a dolog ahhoz, hogy azt érezzem, valóságos. Hogy én vagyok a világon a legszerencsésebb.

Szerencsésnek érzem magam, amikor apró cetliket találok az ágyamban ébredés után egyszerű kis üzenetekkel. Szerencsésnek érzem magam, amikor Russ minden alkalommal mielőtt beülne az autójába, azt suttogja a fülembe, hogy jó legyél, mikor nekem kéne azt mondanom, hogy ne halj meg. Szerencsésnek érzem magam, amikor hangosan kifigurázom a romantikus vígjátékokat, amiket Russ úgy szeret. Szerencsésnek. Szerencsésnek. Szerencsésnek.

- Kösz, Till, hogy elhasználtad az összes meleg vizet! - kiabál ki Russ a fürdőből. Tartom, még mindig szerencsés vagyok, de azért összeráncolom a szemöldököm. Erősen kétlem, hogy egy olyan szállodában, ami Forma 1-es pilótákat szállásol el valaha is elfogyna a meleg víz.

- Szívesen! - kiabálok vissza.

- Most nem jössz ide, hogy bebizonyítsd, nem is használtad el a meleg vizet? - Russ még mindig a fürdőből kiabál, a hangját tompítja a szobát és a fürdőt elválasztó ajtó.

- Ööö... nem?

- Kár!

Aztán mégis ledobom az ágyra a telefonomat és bemegyek a fürdőbe. Hagyom, hogy Russ behúzzon a zuhany alá, egyesével lehámozzon rólam minden ruhadarabot és hajlandó vagyok azzal a következménnyel is számolni, hogy emiatt mind a ketten elkésünk a saját megbeszélésünkről.

Russ nevet, vizes haja a szemébe lóg, amikor újra és újra megcsókol és azt hiszem, valami ilyesmi a boldogság.

- Néha nem hiszem el - suttogja, ahogy a homlokát az enyémnek dönti.

- Néha én sem - húzom végig az ujjaimat a hátán.

- Ez most nagyon romantikus is lehetett volna, de én most arra gondoltam, hogy nem hiszem el, hogy már megint fel kell takarítani utánad a fürdőben - érzem, hogy rázkódik a nevetéstől.

- Mi az, hogy utánam? - kérdezem tettetett felháborodással. - Nem én találtam ki mindenféle hülye indokot, hogy a barátnőm bejöjjön mellém...

De aztán nem fejezhetem be, mert Russ nekilök a falnak, vizes kezével a hajamba túr, a másikkal a dereka köré húzza a lábamat és aztán végigsimítja a combom belső oldalát. Megcsókolom, hagyom magam vezetni és végérvényesen elolvadok. És aztán tényleg elkések a megbeszélésről.

A szabadedzésről nem késünk, Lando mégis szúrós szemmel méreget minket. - Csak, hogy tudjátok, undorítóak vagytok.

Felnézek Russra, aki vigyorog, amitől nekem is mosolyognom kell, erre Lando valami hányáshoz hasonló hangot ad ki, miközben mind a hárman a garázsok felé sétálunk.

- Undorítóan boldogok - mondja és kettőnkre mutat. - És csak, hogy tudjátok, bűzlötök a szextől. Nekem erre nincs szükségem.

Én fülig vörösödöm, Russ a hosszú karjai alá húzza Landot, hogy összeborzolja a haját és mind a ketten csak nevetnek, majd Lando annyit mond Russ karjainak a szorítása alól, hogy igazán örül nekünk, még akkor is, ha a vallomását kikényszerítették.

Aztán nem mondunk semmit, mert a paddockot ellepik az emberek és én tényleg, igazán világgá kürtölném a boldogságomat, de még nem lehet. Nem lehet, mert még mindig kell egy kis idő. Nem lehet, mert Lando Norris barátnője voltam. Nem lehet, mert szétszedne a sajtó.