Kindred Spirits [George Russell fanfiction]

UTÓSZÓ

Kedves Olvasó!

Talán még nem hiszem el, hogy ez a történet véget ért. Mikor elkezdtem írni, még javában tombolt a koronavírus-járvány, én otthon voltam a szüleimnél és nem tudtam mit kezdeni magammal. Aztán gondoltam egyet és, hogy eltereljem a figyelmemet a sok rosszról, ami körülöttem történt - nem volt könnyű az egészségügyben, na (ha azt hinnéd, olyan mint a Grace Klinika, csak tájorztatásul közlöm, hogy nem, nem olyan :D) - elkezdtem írni Russ és Tillie történetét.

Aztán valahogy kinőtte magát. Elindult, formálódott és velem együtt alakult. Soha, semmit sem osztottam meg az emberekkel az írásaim közül, ezért nem is tudtam, milyen lesz majd. Hogy az emberek tényleg elolvassák. Meg reagálnak. És talán szeretik is.

A történet íve elég régóta megvolt a fejemben. Voltak pillanatok, amiket láttam magam előtt. A házibulit, Tillie és Russ első csókját, a kirándulást, a búvárkodást, a lánykérést... Voltak, amiket nem. Amikre sokat kellett várni. Talán ezért is tartott ennyi ideig ezt a történetet megírni. De nem bánom. Minden percét élveztem.

A célom az volt vele, hogy gyakoroljam az írást. Hogy keressem a stílusomat. Szerettem volna pillanatokról és hangulatokról írni - talán ez sikerült is. Talán nem baj, hogy kusza és néha zavaros, mert az érzések átjöttek. Szerettem volna gyakorolni, milyen jelen időben, egyes szám harmadik személyben írni. Tillie, köszi neked, jó főszereplő voltál - rájöttem, hogy így szeretek a legjobban írni. Szerettem volna olyan fanfictiont írni, ami talán nem is fanfiction, hanem valami saját magamból - egy kis történet, amiben Russ Russ, Tillie pedig Tillie.

Köszi a fogadtatást, köszi, hogy szerettétek a srácokat. Köszönöm a sok hozzászólást, megjegyzést és támogatást - aranyosak vagytok.

Tudom, hogy ez csak egy fanfiction, de nekem sokat jelentett megírni. Akkor és ott jó volt Russhoz és Tilliehez fordulni, ha ki akartam szakadni a világból. Szóval tök jó, hogy megírhattam.

Talán találkozunk egy következő történetben. Vagy nem, mert a diagnosztizálatlan ADHD-m alkalmatlan a rendszeresség tartására és nagyjából úgy élem az életemet, mint Hűbele Balázs, de ha mégis találkoznánk...

Akkor a történetben lenne egy törött láb, egy lány valahol, aki már régóta vár valakire, egy valaki, aki nem tudja, hogy várnak rá, egy rossz pillanatban elcsattant csók (Vagy nem csók? Ki tudja?) és egy kapcsolat, ami egészen biztosan nem valódi.

Talán nem valódi. Ha Lando Norrist kérdezed, biztosan nem az.

Puszi,
Lujzi

U. I.: Ha olvastad a történetet, velem voltál ezalatt az idő alatt, megköszönöm, ha hagysz egy kommentet a kedvenc részed vagy jelenetedet alatt, hogy tudjam, itt voltál és olvastad. Vagy itt is hagyhatsz kommentet, mindennek örülök, ez az ami lendületet ad a folytatáshoz. Köszi ♡