Kindred Spirits [George Russell fanfiction]

EPILÓGUS

2024, június
Anglia

Russ késik.

Russ sosem késik, úgyhogy ez fura. Nagyon fura.

Az angliai házunk (kit akarok áltatni, Russ háza, amit telepakoltam teljesen haszontalan holmikkal, de Russ ragaszkodik hozzá, hogy a házunknak hívjam) teraszán ücsörgök és figyelem az égboltot, ahogy lassan lilába fordulnak a világoskék árnyékok. Imádom a nyarat.

A következő futam egy hét múlva lesz, de Russ úgy csinál, mintha holnap reggel kiugraszthatnák az ágyból azzal a szöveggel, hogy meg kell nyerned egy nagydíjat, ezért ma már másodszorra ment el edzeni. Hogy én mit csináltam egész nap? Semmit. A nagy büdös semmit.

És ez így van rendjén. A Williams hazaengedett két futam között, ahol időközben teljes állású fizioterapeuta lettem. Most azt kérdezed, hogy ezért hány titoktartási szerződést kellett aláírnom, csak mert a Mercedes egyik pilótájával élek együtt? Nos, túl sokat, hogy még mindig környezetvédőnek tartsam magam. De abszolút megérte.

Russ még mindig a Mercedes pilótája. Azt hiszem, minden álma valóra vált.

Azóta új álmai vannak. Világbajnoki győzelem. Vörös hajú gyerekek (csak az akar vörös hajú gyereket, akinek nincs vörös haja). Az internetről rendelt lábmelegítő, amit nem vettem meg neki karácsonyra, mert túl sok benne a műanyag. Ilyesmik.

Azt hiszem, jó álmai vannak.

Az enyémek egyszerűek. Talán.

Egy éve újra beiratkoztam egyetemre, hogy mesterdiplomát szerezzek, mert rájöttem, hogy szeretek tanulni. Most az álmom, hogy végre befejezzem ezt a szart, mert az ember pont addig szeret tanulni, amíg nem kell tanulnia. Russ mellett szeretnék felébredni minden nap. Kivéve, amikor horkol. Akkor nem. Azt hiszem, talán szeretnék egy macskát is (Russ nem szeretne, de szerintem csak még nem tudja, hogy szeretne egy macskát).

De ha ezek közül semmi nem valósul meg, én akkor is boldog vagyok. Mert itt van nekem Russ.

A 2022-es szezon elején hivatalosan is bejelentettük, hogy együtt vagyunk és csak öt és fél (a fél a helyesírási hibáknak szól - tanulj meg írni, mielőtt baromságokkal próbálsz meg lejáratni mást az interneten, baromarc) kommentet kellett törölnöm az Instagram profilomról. Na, nem azért mert nem háborodtak volna fel az emberek vagy ásták volna elő a nem létező múltamat Landoval. Hanem mert egyszerűen nem érdekelt. És talán kellett ennyi idő, hogy ne érdekeljen.

Apu persze már jóval a bejelentés előtt tudta. Sőt, ő talán már azelőtt tudta, hogy egyáltalán mi elmondtuk volna neki. Talán már akkor tudta, amikor Russ megdobált uborkával az osztálykiránduláson. És én irtó hálás vagyok neki, amiért hagyta, hogy erre magunktól jöjjünk rá.

A nagyi fél órás kiselőadást tartott a házasság előtti szex bűnösségéről, majd közölte, hogy nagyon boldog és megy, mert lemarad a legújabb sorozatáról. Ja, amúgy nagyon boldog. És egy szóval sem említettem neki, hogy a házasság előtt... bűnöztünk volna. Különben is. Az esküvőjük után hat hónappal már gyerekük született, szóval szerintem itt nincs miről beszélni.

Hallom, hogy elfordul a kulcs a zárban. Russ hazaért. Az előszobáig futok, hogy a nyakába ugorhassak.

Már éppen le akarom teremteni, hogy hol járt, mert hétre beszéltük meg a közös vacsorát, amikor meglátok a kezében egy dobozt.

- Úristen, ez egy macska? Mondd, hogy macska!

- Nem, ez nem egy macska - mondja, miközben puszit nyom a homlokomra.

Sampon, frissen nyírt fű és otthon illata van. Szeretem.

- De én azért kinyitnám a helyedben - mondja sejtelmesen.

Kimegyünk a teraszra és látom, hogy Russ nagyon figyel, amíg a dobozt bontom. A dobozban még egy doboz lapul, rajta Tillie-nek felirat. - Akár egy kiscica is lehetne benne...

- Till, tudod, hogy ez nem egy macska - felnevet. Jaj, hogy én mennyire szeretem, ahogy Russ nevet.

Tovább bontom a dobozt és ahogy felnyitom a fedelét és megpillantom, hogy mi van benne, elerednek a könnyeim. Még mindig túlságosan könnyen elérzékenyülök.

- Honnan? Hol? Úristen, eddig őrizted? Vagy ezer éve vissza kellett volna adnod!

A dobozban a tűzpiros Ferrari lapul, amit az első nap, amikor Russ átjött hozzánk, neki adtam. Tudom, hogy ezer évig a szobájában őrizte, aztán egy ideje már eltűnt. Azt is, hogy akkor vissza kellett volna adnia, amikor először ült Forma 1-es autóban, de nem tette. Patakokban folynak a könnyeim.

- Nyisd ki jobban - mondja Russ csendesen, mire engedelmeskedem és felhajtom a doboz tetejét teljesen, hogy ki tudjam emelni az autót.

Ahogy kiemelem a dobozból, leesik az autó tetejéről egy dobozka és bár pontosan tudom, milyen dobozka, egyszerűen nem akarom elhinni és csak nézem az az autót. Aztán a tekintetem a piros, bársonyborítású dobozkára siklik, ami az asztalra esett és felnézek Russra.

Kérdőn néz rám.

- Lesz beszéd?

Nyel egyet. - Lesz - mosolyog és bár magabiztos, laza, pont olyan, mint mindig, a hangja egy kicsit megremeg.

- Akkor igen.

- De hát azt se tudod, miről van szó! - mondja, de tudja, hogy tudom, miről van szó.

- Akkor is igen. Nyilván.

Mostanra már nagyon sírok. Russ a dobozkáért nyúl, kinyitja és ott van benne a legszebb eljegyzési gyűrű, amit valaha láttam.

- Szóval, Till... Nagyon régóta szeretlek - mondja csendesen - Régebb óta, mint ahogy azt te tudod és régebb óta, mint ahogy azt én tudom. De azt elég régóta tudom, hogy egy napon szeretnélek feleségül venni. És nem csak, ha betöltjük a 35-öt és mind a ketten egyedül leszünk - felnevet és megrázza a fejét a dilis fogadalmunk emlékére. - Ilyenkor azt szokták mondani, hogy annyira szeretlek, hogy az már fáj... Sokáig fájt, mert buta voltam és gyáva és nem mondtam meg, hogy a világ csak azért van a helyén, mert te vagy nekem, de most már nem fáj. Egyszerűen csak... nem tudnék elképzelni egy olyan életet, amiben te nem vagy benne - egy mély levegőt vesz, az én arcom könnyektől maszatos és mégis olyan boldognak érzem magam, mint még soha. - Te mindig is itt voltál és ezért őszintén hálás vagyok. Legyél itt még sokáig, legyél velem továbbra is! Veled szeretnék kelni, veled szeretnék lefeküdni és még egy fekete macskát is hajlandó vagyok szeretni, csak hogy téged boldoggá tegyelek. Szóval... Lennél a feleségem, Tillie?

A nyakába ugrok, addig ölelgetem, amíg azt nem mondja, hogy már nem kap levegőt és még egy kicsit tovább is. Aztán megcsókolom, úgy igazán, de igazán hosszan és azt mondom, hogy Lukréciának fogják hívni a macskánkat, amit ő nem tud kimondani.

Russ is megcsókol és szerintem egy kicsit ő is sír. Azt mondja, nem gondolta komolyan a macskát, csak még mindig nem tud nagy beszédet mondani.

Nevetünk, mind a ketten. Lefotózom az autót, elküldöm Landonak, aki visszaír egy csomó hányós emojit, majd rögtön csupa nagybetűvel azt, hogy legyetek boldogok és olyan szívecskéket mellékel hozzá, amiket még sosem láttam a billentyűzeten.

Úgyhogy anyu, ez egy nagyon boldog nap. Bárcsak megismerted volna Russt. Ő a legcsodálatosabb ember ezen a földön. Rajongtál volna érte. Én is rajongok. Bár, ha ő kérdezi, ezt biztosan nem ismerem be. Az vereség.

És nyilván igent mondtam. Hát persze, hogy igen.