Nem engedlek el! (Bakugou x reader)

37.

[18+]

Ahogy befordultunk az utca sarkán, hol kollégiumunk található megláttam a messziről feketébe öltözött Aizawat. Kihúztam a szőke kezéből sajátomat, majd megszaporáztam lépteimet egy sóhajtás kiséretében. Az idő este hét körül járhatott, így az este sötétje is már jócskán leereszkedett. 

Amint elértem a sötét hajúhoz, ki karba tett kézzel szemlélt engem, valamint a jócskán lemaradott Katsukit, meghajoltam.

- Elnézést kérek sensei mi csak--

- Nem izgat. Tudjátok ti mennyi nyűg van azzal, hogyha eltűnik egy diák?- Vágott szavamba, szemeivel ezernyi lángcsóvát szórva felénk. Hát igen biztos volt egy alvás mentes két órája. Emlékeztem vissza, hogy a mi kis sárga alvózsákos senseiünket sose látjuk iskola után, a többi tanár szerint ugyanis egyből elvonul pihenni, ahogy teheti. Valószínűleg ingerült hiszen a diákoknak vissza kell érniük ötre a kollégiumba, vagy minimum szólni, hogy késnek. Az bezzeg megint más kérdés, hogy a senseiek nézik-e vajon az ilyen üzeneteinket, főleg Aizawa.

- Sajnáljuk.- Hajoltam meg ismét, miközben megböktem a mellettem álldogáló szőkét, ki csak zsebre dugott kezeivel álldogált mellettem. Végül meghajlott egy kissé, röviden. Aizawa megindult vissza, a nagy épület felé, Katsuki és én pedig rögtön mentünk is utána.

Miután elváltak útjaink a férfitől siettem be szobámba, hogy átöltözhessek. Elővettem egy vaj színű garbós felsőt, valamint egy barna mackónadrágot, majd neki estem tanulni.

[...]

Az idő csak úgy repült, miközben én csak egyre fáradtam a tanulás által, míg végül a telefonom órája már a fél tizenegyet mutatta. A szobám ajtaja szépen lassan kinyílt, majd besompolygott egy szőke sün rajta. 

- Nem volt még elég a mai Katsuki?- Csengett fájdalmasan hangom. Szerettem volna megérteni ezt a nyamvadt elméletet, amiről most tanulunk, emellett kezdett már elegem lenni a folytonos aggodalomból, miszerint Katsukit megtalálják nálam, s nem csak én hanem ő is megissza a levét. Nem mintha nem az ő sara lenne az egész. Én itt csak egy áldozat volnék. 

A fiú befeküdt takaróm alá, majd elhelyezkedett párnámon. Pizsomája egy egyszerű fekete trikó és egy szürke mackónadrág volt. - Gyere ide.- Engedte el füle mellett kérdésemet, miközben feljebb csúsztatta a párnát, így feje is feljebb került.

- Nem. Ezt megtanulom még ma. Szóval ne zavarj, kérlek.- Fordultam vissza a tankönyvhöz.

- Tanulni itt is tudsz.- Mondatát elengedtem fülem mellett. - Oi.- Hallatatta hangját ismét pár perc néma csönd után.- Liba.- Szólított meg ismét. Majd ismét.- (Név)!- Szólított végül nevemen. Megelégeltem viselkedését; biztos voltam benne, hogy nem hagyná abba hisztizését, szóval fel álltam asztalamtól, kezembe az órai jegyzeteimmel, majd bekúsztam az ágyba. Fogtam a kispárnámat, amin nem a szőke feküdt, majd az ágy vázának döntöttem azt, hogy neki tudjak dőlni. A fekvő fiú felém fordult, majd hanyagul át vezette egyik kezét hasamon, így megölelve. Feje oldalamnál pihent, így nem sokkal elehelyezkedésem után kezemet haja közé vezettem, miközben másik kezemmel a füzetett tanulmányoztam erősen az ágy melletti kis lámpa segítségével.

Végül hajnali egy körül abba hagytam az olvasgatást; többet már úgysem jegyezne meg az agyam. Leraktam a füzetet az éjjeliszekrényre, majd leoltottam a szoba egyetlen fényforrását, a szekrényen lévő kis lámpát. Óvatosan lejjebb kúsztam a fiú ölelésében, hogy én is fekve alhassak, majd ahogy ez megtörtént, a szőke még jobban megához húzott álmában.

[...]

Eltelt pár hét, közben az időjárás csak úgy szórta ránk az esőt. Momo után Ochako is beavatott lett a Katsukival való kapcsolatomba, mivel én hülye öltözésnél siettem és elfelejtettem, hogy mi a szitu, szóval csak úgy lekaptam magamról felsőmet, a barna hajú pedig minden foltocskát panorámából láthatott. Szerencsére nem visított fel, én pedig sietségem miatt gyorsan fel is vettem váltó ruhám, így csak az óra után jött oda hozzám, hogy közölje; látta, de nem fogja elmondani senkinek. De mivel az arca szinte ordított az értetlenségtől, így beavattam. Azóta pedig ő és Momo olyan idétlen vigyorral szemlél kettőnket Katsukival, mint két nagyszülő. Félre értés ne essék nem haragszok rájuk, és nem is tartom viselkedésüket idegesítőnek, csupán furcsa.