Nem engedlek el! (Bakugou x reader)

25.

Elérkezett a hétvége. Nem mondom azt, hogy a ,,várva várt hétvége" elvégre nem mondanám, hogy odáig meg vissza vagyok a szőke sün iránt, és azt se mondanám, hogy közömbös számomra. A napokban gondolkoztam kettőnk ,,viszonyán"; bizonyos esetekben aggódok érte, ugyanakkor idegesít. Lényegében közömbös vagyok feléje, és egyben érdeklődő. Azt hiszem erre mondják azt, hogy "alakulóban van".

Az idő a napokban sem változott sokat; ugyanolyan borús volt, az időjósok mondatival szembe menve, miszerint a napokban már rég sütnie kéne a napnak és nagy hőségnek kéne lennie. Hát hőség az van valamennyire, viszont a nap csak néha-néha fél órákra esetlek egy órácskára dugja ki buksiját a zord felhők mögül.

Dél fele jár én pedig még csak kis piros bögrémből szürcsölöm kakaómat, hálóingbe és kis fehér mamuszomba, miközben a nyitott ablak melett ülök, a direkt erre kihelyezett puff szerűségen.

Szerettem ezt a megnyugtató időt. Félre értés ne essék a napos nyári időt is kedveltem, viszont mivel ma Bakugo Katsukival találkozok, sőt ,,össze" is leszünk zárva, jobb ez a borus idő, mikor mindenki begubózva filmet néz a párjával, vagy hasonlókat csinál, s csak az ilyen idióták, kiknek alakulóban van kapcsolata mennek ki a biztonságot adó házból és lakásból, nem félve egy esetleges felhő szakadástól.

Bele kortyolva kakaómba néztem a kinti tájat; ugyan csak a harmadikon lakok egy erkély nélküli panelházban, innen is csodás kilátás nyílik a messzeségbe nyúló hegyekről és erdőkről. A lakásba a ketyegős óra járja szokásos útját körbe-körbe. Monoton hangja vissza verődik a halvány bézs falról, amiből csak egy van; másik három társa fehér pompában virít. Hangja beszól a konyhába is, ahol is szólhat, de senki sincs bennt. A pár négyzetméteres konyha, ahol zöld falak foglalnak helyet, a szakemberek mondataival élve; bükköny színű falak. A konyha bútor barna ezzel szembe vele a falhoz símulva van egy asztal, mégpedig sötéttölgy étkező asztal hozzá egy-egy ugyanebből az anyagból készült szék.

Az óra hangja végig halad a nappalin, a nappalin aminek belsejében a bézs és fehér szín kollekciók uralkodnak. És a nappali végébe elérve hozzám jelzi, hogy ideje lenne magammal kezdeni végre valamit.

Ugyanis drága Katsuki azt nem igazán árulta el, hogy melyik nap találkozunk, szombaton vagy vasárnap, vagy hogy hány órakkor és hol pontosan.

Zavarnia kéne feledékenysége, és rákéne írnom, hogy mégis mi lesz, viszont én ráérősen bámulok ki a harmadik emelet ablakából, ahol egy erélyes, már-már nagyon is jól ismert hang billent ki gondolataimból.

- Oi Julia enegedd le a hajad hagy másszak fel rajta! - Pillantom meg lenn a sündisznót, aki próbál ,,viccesnek" tűnni, miközben csak leégeti magát, de az a néhány járókelő, aki ki mozdult lakásából nem látja arcát, hiszen fekete pulóvere kapucnija fején van, bele lógva arcába. Szintén fekete nadrágot visel, gondolom farmert, ami tele van szakadásokkal, ezzel is imitálva a "rossz" fiús stílusát.

- Az Rapunzel volt te szerencsétlen. - Mondom neki félhangosan, amit gondolom nem hallott meg, hogy is halhatott volna mégis csak a harmadikon vagyok.

- Oi mit motyogsz liba? - Ordít nekem az előbbinél hangosabban, mire az a néhány ember is rákapja tekintetét, akik eddig az utca túl végén sétálgattak, esetleg rohantak dolgukat elintézni.

- Azt motyogom Te szerencsétlen, hogy az Rapunzel volt! - Kapom kezembe reflex szerűen az első dolgot, amit elérek, majd felé hajítom. Ne égess már istenem, mindenki minket nézz Katsuki bazdmeg.

Csak akkor eszmélek fel tettemre, mikkor az egyik kedvenc fehér szörmés párnámat látom zuhanni a szőke fiú felé.

- Katsuki ha koszos lesz az a párna én- - Szólítom fel a fiút, aki mondandóm közepén fel ugrik a levegőbe, majd képességével irányt váltva csapja hóna alá tulajdonomat, és küld félém egy öntelt vigyort.