Nem engedlek el! (Bakugou x reader)

35.

Tekintetem az órára vezetem, aminek számjegyei pirosan világítanak a sötét szobában. '04:42'. A mellettem szuszogóra pillanatok, amennyire engedi a szoba sötétje. Miközben őt szemlélem tanakadok, hogyan is kéne felkeltenem? Végül elkezdem bökdösni ujjaimmmal, mire a szőke morog egyet, s közelebb von magához. 

- Ne szorongas már, hé!- Kiáltom melkasába, mire az elenged, s átfordul a másik oldalára.- Katsuki vissza kell menned a szobádba. Ha kiderül, hogy itt aludtál az nagy szopás lesz.- Veszem vissza hangerőm, próbálva kikelteni a fiút.

- Ne aggodj már korán reggel, liba.- Méltat válaszra egy ásítás közben.

- Azt hittem abba hagyod már ezt a libázást.- Sóhajtok egyet.- De légyszíves akkor is mász vissza a szobádba, különben én teszlek át.

- Na azt megnézem.- Fordul felém, bal könyökére támaszkodva szemlél. Mondatára szemeimben tűzet gerjeszt, ami végett leakarom rúgni ágyamró. Miért nem fogod fel te idióta, ha meglátnak itt a az következményeket von maga után, valószínűleg el is leszel tiltva tőlem. Vágül lenyelem hirtelen haragomat, s egy sóhajtással adom ki magamból.

- Utoljára mondom. Menj a szobádba.- Nézek az előttem fekvő gyerekes egyedre.

- Nem.- Vigyorog rám, majd kezeivel ülő testem csípőjét fogja közre. Hirtelenül ránt le a matrac melegébe, majd jobb lábát átdobja testemen; meggátolva mozgásom.

- Idióta.- Vakkantom cincogó hangon, s vörös fejjel a félig rajtam fetrengő fiúnak.

- Élvezd ki míg ilyen nyugalmunk van.- Búgja melkasomba halkan.- Aludj. Szarj le minden mást és csak aludj.

Nem szólt többet, én pedig csak egy rövid ideig akartam ezek után is elküldeni. Végül beletörődtem; még alszik velem egy keveset, nem érdekelve őt a kockázat. Szippantottam egyet loboncából, mi arcomba lógott, csikizve azt, majd valahogy álomba szenderedtem ismét.

[...]

Álmaimból a vekker csörgése zavart meg. Ez volt az első alkalom, hogy használtam rajta az ébresztő funkciót; eddig csak arra volt jó, hogy vörösen izzó számait lássam a sötétben, ha magamtól ébrednék fel. 

Kinyomtam a készüléket, felülve meleg ágyamba, miben már Katsukinak hűlt helye volt. Vekkeremre pillantok, miszerint hét óra van jelenleg. A kollégiumi élet egyik csodája, hogy tovább aludhatsz, mivel az iskola a szomszédba van. 

Kikászálodtam, pacskeromat magamra kapva, majd megindultam a fürdő felé, ott rendbe téve magam, s felvéve iskolai egyenruhámat. 

Ki lépve a közösen használt helyiségből, miben négy mosdókagyló és négy csempefallal elválasztott zuhanyzó található, szólít meg Momo.

- Neked is jó reggelt.- Viszonzom köszönését.

- Talátam valamit (Név)-san, szeritem tetszini fog neked.- Nyújtsa felém kezét benne egy fekete hajcsattal. - Ha nem tetszik kérlek dobd ki! Még otthon találtam több aprósággal együtt, gondoltam elosztom köztetek, lányok között.- Kezd hirtelen mentegetőzésbe, miközben arcán zavatság jelentkezik.

- Dehogy dobom!- Szólalok fel hangosan.- Ez egy tőled kapott ajándék, egy baráti ajándék, szó sincs róla, hogy kidobom.- Veszem el tőle a hajdíszt, amivel vissza fordulok az előbb elhagyott helyiség felé.- És hordani is fogom.- Pillantok vissza rá, miközben kezemben felemelem szemei előtt a hajcsipeszt, mire ő lágyan rám mosolyodik.

[...]

Utolsók között érkeztem a közös reggelihez, utánam Minoruval. Sose hittem volna, hogy ilyen nehéz egy nyamvadt loboncot felcsatonli fejemre; amikor már nagy nehezen össze szenvedtem hát nem szét esett két lépés megtétele után? Leültem volna Todoroki mellé, mivel ez a hely akadt először tekintetem elé, majd csörömpölésre lettem figyelmes, mire tekintetem a hang irányába vezettem. Katsuki égetett tekintetembe lyukat saját íriszeivel. Valahogy éreztem, hogy utalni akar; üljek mellé, viszont ez hidegen hagyott, s leültem a helyre. Ő oldalra döntött fejjel húzta ajkait egy kicsit sem barátságos fél vigyorra, majd lehajolt a pohár után, amit levert, és ami nem törött össze műanyag anyagának köszönhetően.