Nem engedlek el! (Bakugou x reader)

26.

A bolt a lakástól négy utcányira lehetett. Mi ráérősen lépdeltünk egymás mellett. A nap délután egy óra felé jár, és az égitest most kimerészkedett kicsike kis zugából. Katsuki felvette az én tempómat, s zsebre dugott kezekkel bámul előre. Én elvagyok kicsi buborékomban; gondolataimban a lakásban történteket idézem fel, azt az illatot, amit jól bele véstem emlékeimbe akaratlanul, és amit valamilyen boszorkányság miatt újra érezni akarok. 

Belépve a bolt ajtaján felkapok egy kosarat, miközben meghallom a már megszokott emberi zsivajt keveredve a bolt adta hakan szóló muzsikákkal. 

- Okey erre gyere!- Ragadom meg a szőke kezét, ezzel kirántva előbbi gondolkozásából. Elindulok magam után húzva őt is a hús részegre. Rizs van otthon, szóval az letudva. Katsuki mellém siet és ovatosan megfogja kezem, mellkasomban egy jóleső melegérzés kezd szétáradni, amit már nagyon rég tapasztaltam. - Jó mennyi húst akarsz enni?- Kérdezem tőle, ahogyan felkapok a szabad kezembe egy csomagolt pulykamellet.

- Egy kilót biztos megeszek, de lehet, hogy több lesz...-  Arcát a plafon felé fordítja, majd mondata végén rám takint, akin egy elég furcsa ábrázat vélhető felfedezni.- Most mivan?! Férfiból vagyok nem ehetek olyan keveset, mind a hozzád hasonló libák.

- Nem vagyok liba sün bazdmeg.- Engedem el a kezét, majd felveszek azzal is egy csomagot, mintha csak ez lenne kezeink szétválásának indoka. Miért kell mindig libázni? Csak érjünk haza esküszöm úgy megszórom a kajád chilivel, hogy egy hétig fájni fog a vécézés.- Jó akkor veszek két kilót.

- Veszünk...- Szólalt fel halkan, amire rá kaptam tikintetem.

- Akkor veszünk.

Együttes fizetéssel indoltunk haza felé, a sün kezében a hozzávalókat tartalmazó kis szatyorral. Farzsebemben található telefonom a mai nap most szólalt meg először. Elővéve a kis brokkoli neve volt látható.

Szia (név)-chan! Azt szeretném kérdezni, hogy nem akarsz ma este velünk eljönni karaokizni? Elhívhatnád Kacchant is. Engem nem vesz figyelembe...

Szia Izuku! Sajnálom mára más programom van. És Katsuki nevében bocsánat! Velem van ezért nem vehette észre, hogy írtál neki!

Szinte magam előtt látom Izuku vöröslő arcát, ahogy leesik, hogy Katsuki és én ma eggyütt vagyunk. Lehet most azt hiszi, hogy este szaftos dolgok fognak kettőnk közt történni. 

Elengdtem egy mosolyt a kis zöld hajún, aki elég sokáig gépelt, majd nagy nehezen ki tudott nyögni valamit.

Renden, jó szórakozást!

- Ki az?- Hajolt bele telefonom képernyőjébe a szőke, aki egy hirtelen ötlettől vezérelve ki is kapta kezemből a kis készükéket.- Oi mit akar tőled Deku?!

- Nyugodj meg Katsuki! Csak el akart minket hívni karaoizni. És bocsánatot kértem helyetted, amiért nem írtál neki vissza.

- Azt hittem nyilvánvaló, hogy utálom ŐT. Ráadásul már megint az kell neki ami az enyém.

- Ezt hogy érted?- Dülledtek ki pupilláim. Ami az enyém.

- Mindegy. Menjünk már éhes vagyok!- Horkant fel, majd mefogva kezem szorosan maga után húzott. Kezeinket bedugta polóvere zsebébe, az arcát akartam megszemlélni magamnak, viszont magassága, s az hogy oldalra nézett akadályozta ezt a műveletemet.

- Katsuki.- Neve említésére csak egy hümmögést kaptam válaszul.- Féltékeny vagy Izukura?

- Nem.- Hangja elmélyült, amivel megint egy olyan Katsukit láttam meg benne, amit eddig még sosem; más azt mondaná erre az énjére, hogy ijesztő, de szerintem aranyos és egy kissé még gyerekes is. Tetszik.