Nem engedlek el! (Bakugou x reader)

15.

  Ezekkel a gondolatokkal mentem el aludni. 

A mostani álom nagyon eltért a többitől... 

Valaki ölel, de nemtudom, hogy ki az... Nemlátom a fejét, viszont kidolgozott teste van... Az illata nagyon ismerős... Biztos, hogy éreztem ezt az illatott valahol...

A követekző pillanatban, már egy erdőben vagyok. Nem vagyok egyedül... Mindenhol furcsa köd van... Ez egy idő után el múlik. 

Majd kiérek egy nyitottabb erdőrészre... Egy féreglyuk zárodik be előttem.

Hirtelen elkezdek ordítani, nyúlni valami felé... Más emberek is kiáltanak, de nem tudom értelmezni, hogy kik azok... 

Ez után izzadva ébredtem fel. 

És most ezen az álmomon gondolkozok. Eddig mindig a családomról álmodtam rosszakat, de most nem... Egy olyan valakiről álmodtam akit nem ismertem fel, hogy ki az.

-Hülye álmok.- mondtam, majd elindultam rendbe szedni magam.

Elindultam az iskolába. Körübelül negyed hétre bent is voltam. Igen, rohadt korán bent voltam. Arra számítottam, hogy nem lesz senki az osztályból, mivel ez lenne normális.

De vannak korán kelő egyének, akik jobb ötlet híján az iskolában tengődnek.

És úgy néz ki, hogy Katsuki is ezek közé tartozik.

-Te mit kersel itt ilyen korán?- néztem rá kérdően mivel fogadni mertem, hogy csak mi és még néhány ember tartózkodik ilyenkor az iskolában. Majd elindultam helyemre, ami mögötte volt.

- Ezt én is kérdezhetném. A pisis nem bírt aludni a mami meséje nélkül vagy m---

A második mondatára felment bennem a punpa. Egy hatalmas csattanástól zengett az osztály terem. Majd Katsuki arcán egy nagy pirosodó folt kezdet megjelenni.

Miért kell szóba hozni anyut...? 

- Nem mondták, hogy nem szép dolog más családját sértegetni?- Kérdeztem bosszusan. Nem, nem ordítva. Normál hangerőn egyben rideg hangnemben. Bár más honnan is tudná? (Név) olyan régen voltál már normális emberek között elfeljted, hogy ez itt normális. Bakugou meglepődve nézett rám, közben arcát fogva. Majd amikor szóra nyitotta volna a száját megjelent Kirishima az ajtóban, Sero társaságban.

Ezért nem hibáztathatom... Nyugodj le (Név)... 

- Sziasz--- köszönt volna Kirishima de ahogy megérezte a légkört és meglátta Katsukit, megállt.- Srácok...?

- Jó reggel Kirishima.- Köszöntem neki.

Majd ott hagyva őket elrohantam a mosdóba.

Ott nem sírtam, ahogy azt egy normális ember tenné... Nem... 

Mivel én nem vagyok normális...

Már sokadjára ütöttem bele a mosdó falaiba. Öklömből már jócskán patakzott a vér, de nem érdekelt tovább ütöttem a falat, teljes erőmből.

Fáj... Fáj, hogy újra szembe jönnek az emlékek édesanyám gondoskodásáról. Ahogy mesélt nekem a hősökről.

Bele ütöttem egy utolsót a fehér falba, amin piros pöttyök rajzolódtak ki. (Hajszín) tincseim arcomba omlottak.

- Kurva jó. Eltört.- vizslattam sérülésem, majd megmostam arcom és vissza mentem a terembe.

Miközben termem felé tartottam kinéztem az ablakon. Az iskola védelme tönkre baszódott volna? Mindenhol sajtó van. Megláttam Ochakoékat ahogy egy riporter őket basztatja. Ezek olyanok mint a keselyűk... Minden friss falatra rá vetik magukat, hogy kielégítsék éhségüket. Nemigazán különböznek a gonosztevőktől, és nekünk ezeket kell majd megvédeni?

-Nevetséges.- mondtam, majd végül vissza tértem termembe.

A többiek a sajtóról beszélgettek, majd elhalkultak ahogy meglátták megviselt öklöm és hajam szét csúszott frizurámat.

- Jézusom (Vezetéknév)-san! Ezt azonnal el kell látni! Lehet, hogy el is tört!- rohant oda hozzám aggódva Momo. Majd elkezdett egy fáslit előállítani.

-Ugyan, ne fáradj Yaoyorozu-san. Biztos, hogy eltört.- mondtam olyan higgadsággal amivel valakit megleptem, valakit pedig rendesen megijesztettem.

-AKKOR MEG MÉG JÓ, HOGY EL KELL LÁTNI!- kezdett el kiabálni, majd végzett a fásli, vatta és hasonló szükséges dolgok ellőállításával és elkezdte bekötözni kezem. 

Mire végzett már mindenki bent volt az osztályban.

-Kö-Köszönöm...-böktem ki végül. A copfos lány (aki nem sokkal nagyobb volt nálam) felállt, eddigi ülő poziciójából, majd megsimogatta fejem.

- Ugyan szóra sem érdemes... De azért majd menj el a gyengélkedőre! - utasított, mire én bólintottam egyett. Ő vissza ment helyére, én pedig le szálltam a padról és vissza ültem helyemre.

Furcsáltam is, hogy nem szólt Ida amiért eddig a padon ültem, bár lehet, hogy megsajnált a kezem miatt.

Ahogy leültem helyemre észre vettem egy vörös írisz szempárt.

A szempár már megszólalt volna, mire én elkaptam a fejem és a kinti tájat kezdtem el bámulni.

Mi ez a fura érzés...?

Gondolataimból az ajtó nyitodása rántott ki, majd megjelent tanárunk, Aizawa.

/Javítva: 2020. 03. 25./

⁅Átírva: 2K21.04.15⁆