Nem engedlek el! (Bakugou x reader)

24.

Az idő kissé szeles volt, s a távolban néhány borús felhő gyülekezett. A telefon időjárás jelzője szerint nem kell nagyon beöltözni, hiszen csak egy kisebb zivatar lesz dél körül. Bár kitudja? Kijövén a fürdőszobából bekapcsolom a régi rádiót, ami csak azért maradt mellettem az évek során, mert teszett a dizájnja. A rádió rekdtes hangon ontja magából a szót, a bemondó meséli éppen, hogy melyik hős mit vitt véghez a napokban. Természetesen szóba kerül All Might is. Ahogy Todoroki apja is. A beszámoló alatt fel veszem egyenruhámat, majd éppen ekkor indul el, egy lágynak mondható szám. Leülök az ebédlőasztalhoz, kávémat szürcsölgetve és szalámis kenyerem eszegetve. Rápillantok telefonomra, az osztálycsoportba írkáltak tegnap késő este a többiek, amire az akkor alvók most, reggel reagáltak. Csak a szokásos. Végig gondolom a beszélgetésem Katsukival; az alkuján gondolkozom, az alkunkon. Csak tegnap este történt az egész, mégis olyan mintha már egy hónapja lett volna; úgy beszélgettünk, mint a jó barátok, sőt talán mintha többek lennénk annál. Eszembe jut az esett mikor megölelt. Asszonynak hívott. Az asszonyának. Ha végig gondolom, külső szemmel nézve tényleg többnek nézünk ki barátoknál. Pedig azok sem vagyunk. Idegenek vagyunk egymás számára. Két idegen. De ha erre gondolok a mellkasom elkezd szúrni. Azt mondta meg akar ismerni, de mi van akkor ha ez eg rossz ötlet? Persze hogy az (Név)... De Te beleegyeztél ebbe a nagyon is rossz ötletbe, mert valami miatt még Te magad se akarod bevallani a súlyát annak, mennyire fog fájni, ha kiderül az igazság.

Étekezésem végeztével fel vettem cipőmet, táskámba csúsztattam egy ernyőt, felkapva vállamra, majd útnak indultam az U.A-ba.

Útban a tanterem felé megláttam egy felé futó Mina, és egy uniforma, ami Toru-chan lehetett. Elém érve térdre támaszkodtak, miközben Toru-chan fogta a karom és húzni kezdett előre. Alig egy méter megtétele után, feltűnt egy Eijiro, aki mindenkit fellökve, mint egy tank tartott felénk.

-(NÉV)-CHAN! BAKUGO BETEG!- Ordítozott nekem a folyosó kellős közepén, miközben csak egy méter távolságban állt tőlem. Míg a két lány bólogatott.

- Ah az az idióta beteg lett? Kitudja talán megáldanak az égiek és bele is hal, az a beképzelt.- Sétált előnk egy szőke hajú fiú. Most komolyan, hogy lehet mindenki ennyire élettelteli kora reggel?

- Hogy mondhatsz ilyet Monoma?!- Akadt ki a vörös hajú, hátra fordulva a szőkéhez.

- Hé, hé, hé!- Tettem fel két kezém feléjük sétálva.- Nem érdekel ki hal mikor és hol, viszont megtennétek, hogy nem csaptok ekkora lármát kora reggel? Mi azzal akkora baj, ha a szőke sün beteg? Majd meggyógyul. Te meg- néztem a szőkére- vigyázz, ha Bakugo meghallja miket beszélsz a végén még, tudod- Mutattam két kezemmel egy robbanást- még Te jársz rosszul Monoma-san.- Hagytam ott őket magukra, végre végig menve a folyosn, befordulva a termünkbe.

Ott éppen a megszeppent osztályommal találtam magam szembe, valamint egy ablakon kibámuló Katsukival.

- Hah, mivan veled sündisznó? Most ért el a tinédzser kori depressziós korszakod?- Mentem a mögötte nekem fennt tartott helyemhez, ahol fel ültem a padomra.- Ti meg mondjatok már valamit!- Szóltam most az osztályomhoz.- Egek, olyanok vagytok, mint akik karót nyeltek.

Síri csönd. Katsuki, mint aki észre se venne, még a többiek feszülten figyelnek, hol engem, hol pedig őt.

- Hé, hallod amit mondok idióta?!- Vágtam fejbe a fiút, aki kezdett idegesíteni; idegesítő akkor, ha egyfolytában ordibál, viszont ha nem csinálja akkor már ijesztő. És ez az ijedség lehetett az, amit az osztálytársaink érezhettek, és amit most én is megéreztem.- Katsuki! Katsuki!- Semmi, mintha csak egy élő halotthoz beszélnék.- Kacchan!- Hajoltam a füléhez, mire az említett felugrott a helyéről.

- MIVAN MÁR DEKU?!- Ordított rám, mikor is feltűnhetett neki, hogy én nem az vagyok, akinek hitt.

- Mégis merre jársz Bakugo? - Néztem abba az idegbeteg szempárba, ami most nem éppen a "megöllek geci" nézést suggalta.- Vagy tán másnapos lennél? - Néztünk farkasszemet, de Ő semmi jelét nem mutatta, hogy társologna velem. Bevallom ez egy kicsit fájt.- Oh, értem- néztem rá mindentudóan, ha nem megy szépen, majd kiszedem belőle csúnyán.- csak nem lefárasztott az éjszaka egy csaj?

Szemében egy percre felcsillant valami, magam se tudo mi lehetett az, de nem szólt semmit. Nézett reám ugyanolyan nyugodtan, amitől kezdek rosszul lenni.

- Ah szóval igazam van. Kacchan ha nem bírod a gyűrődést, akkor hétvégente kéne ilyeneket csinálnod.

- (Név)- chan, elég lesz.- Jött mellém Momo.

- Igen (Név)-chan, hagyjuk Kacchant egy kicsit és- Akart lebeszélni kis brokkoli barátom a további társalgásról Katsukival.

- Azt akarod, hogy magára hagyjam anélkül, hogy elmondaná, hogy mi bántja?- Vágtam szavába.- Elvileg Te a barátja vagy Midorya. Mégse teszel semmit, csak magára hagyod? Viszont ha arról van szó, hogy nem tudod mit cselekedj, akkor ne szólj bele abba, hogy én hogyan próbálok segíteni neki.- Néztam a kis zöldikéra, akinek a szemébe láttam, hogy nem akart megszidni, ezt Én is nagyon jól tudtam, mégis idegesített, hogy bele akar szólni mit tegyek.- Kérlek.- Tettem oda a végére.

- Még, hogy nem bírom a gyűrődést. Liba ne hidd, hogy nagy falat vagy a számomra!- Érkezett meg közénk lélekben a sündisznó.

Kis mondatára az osztályunk hirtelen róla, rám szentelte tekintetét. Ő mosolyott rám. Úgy mint aki megnyerte a csatát, de csak a haborút sikerült. 

Már éppen visszaszóltam volna valami szúrósat, mikor becsögettek, betévedtt Aizawa-sensei, s kezdetét vette az óra.

Az előttem ülő három órán keresztül írkált valamit több cetlire, amiknek többség a sok radírozástól kiszakadt. Majd negyedik óra elején, ami amúgy aznap az utolsó óránk volt, mert a tanároknak értekezlet volt szerveze, oda dobott hozzám egy papírgalacsint, majd tovább bámult kifelé az ablakon.

"Alkunkra hívatkozva, hétvégén eljössz velem kajálni liba."

-Huh, persze Katsuki, elmegyek veled randira.- Mondtam inkább magamnak, de biztos voltam benne, hogy az előttem ülő is tisztán hallotta.

- Oi, ne légy eltelve magadtól liba!- Ordított rám.

- Ne ordibál már öcsém! Ha így folytatod, akkor inkább hallásvizsgálatra megyek veled!- Ordítottam vissza neki.

- Ha nem akartok megint bennt maradni órák után, akkor csönd legyen!- Repült nekem és az előttem ülőnek egy-egy kréta darab, majd mindketten bocsánatot kérve bújtuk a füzetünket.

------------

Írva: 2K20. 06. 26. 23:10