Nem engedlek el! (Bakugou x reader)

14.

  -Idióta.- hallottam még Katsuki hangját, majd utána képszakadás.  

Mikor felkeltem kellett egy kis idő, mire szemeim megszokják a fényt.

Amikor ez megtörtén elkezdtem realizálni a történteket, majd minden beugrott. Sikeresen megállapítottam, hogy a betegszobában vagyok.

Olyan kibaszott okos vagy (Név).

Már el akartam indulni, amikor a nálam jóval kisebb Recoveri Girl-el találtam szemben magam.

-(Név)-chan...- kezdett bele mondandójába, amit éreztem, hogy szidás lesz.- Ugye tudod, hogy nem kéne harcolnod, ha nem birod irányítani az erőd?- kérdezte szigorúan, ugyanakkor mégis kedvesen.- Aj-aj te lány... Most menj szépen haza és pihenj egy kicsit. Ha szeretnéd holnapra írok neked egy igazolást is.- mosolyodott el, bátorítás képpen.

-Nem kell, köszönöm szépen.- mondtam szomorkásan ugyanakkor idegesen.

Szánalmas vagyok... Még mindig nem tanultam meg uralni a a képességem....

- Köszönöm szépen a segítéget, de én most megyek is.- mondtam ki, majd leugrottam az ágyról, mire ő egyett biccentett.

Elindultam vissza termembe iskolatáskámért.

Mielőtt kinyitottam volna hallottam a többieket ahogyan megdicsérik Izukut, majd láttam ahogy kirohan Izuku.

Néhány pillanat múlva már táskámmal indultam el.

Ám amikor kinéztem az ablakon, megláttam a kis brokkolit valamint a sündisznót.

Katsuki... Sírt?

Ahogy közelebb mentem volna megnézni, hogy ténylleg nem csak a látásom szopat, ő megfordult majd elment. Volna... Mikor is megjelen All Might és valami gyászbeszédet mondott neki.

Ez a tanár tényleg nem járt utána a diákjainak a személyiségének.

Nem úgy mint én. Én az egész nyaramat szarrá untam volna, ha abba a lakásba maradok, amit az iskolától kaptam. Ezért az iskolában töltöttam a szünidőm nagyrészét, valamint utánajártam az új diákok képességének. Ám az osztálytársaimra eléggé oda figyeltem.: Róluk elolvastam az előző iskolai beszámólóikat.

Amit nem lett volna szabad, de én egy profi kém vagyok.

Erre a gondolatomra elkezdtem önelégülten vigyorogni.

Majd mivel Kacchan is haza ment én is megindultam. Most vettem csak észre, hogy nem csak én, hanem Mina, Tsuyu és Ochaco is árgus szemekkel nézte a történteket.

Majd haza mentem.

Otthon láttam, hogy az osztálytársaim ismerősnek jelöltek a közösségi felületeken, valamint jópáran rám is írtak, hogy mivan velem. Már egy ideje tart az iskola, mi mégis csak most kezdtünk el megismerkedni, úgymond barátkozni.

-Ezt nevezik aggódásnak talán...? Furaaaaa- fejeztem be ebédelésem, ami már inkább volt tekinthető korai vacsorának.

Majd láttam, hogy ezek az idióták csináltak egy csoportot is amiben az egész osztály benne van, és az a neve, hogy: The Kings and Queens. Inkább hagyjuk Denki névadási képességeit.

Majd megnéztem az utolsó üzentem ami... A SÜNITŐL JÖTT?

HÉ TE OSTOBA LIBA! LEGKÖZELEBB NEM FOGLAK ELVINNI A GYENGÉLKEDŐRE, ROHADT NEHÉZ VAGY! Amúgy... Jobban vagy?

1: NEM VAGYOK LIBA TE ROHADT SÜNDISZNÓ! 2: ARRA CÉLZOL, HOGY DAGADT VAGYOK?! 3: Köszönöm... És igen jobban vagyok.

Mikor végeztem üzenetem megírásával azt vettem észre, hogy nemtudom miért de annak ellenére, hogy mérges vagyok rá mégis mosolygok.

Néhány percel később se érkezett válasz.

Kösz a mait, jó éjszakát

 Neked is.

Az utsó üzenetétől meglepett. Katsuki egy másik oldala lenne. Vagy csak kurvajól átbasz...

Ezzel a gondolatal mentem el aludni.

/Javítva: 2020. 03. 25./